Orosz Atanáz szerzetes, görögkatolikus püspök áthoszi emlékei
A szerzetesi életállapot – bár egészen eltérő formában és tartalommal – minden korban és minden kultúrában megjelenik. Gondoljunk például a buddhista szerzetesekre vagy a muszlim dervisekre. A szerzetesi lét hozzátartozik az ember teremtett természetéhez. A keresztény szerzetesség az evangéliumi tanácsokból kiindulva a krisztusi teljességre törekszik. S ebből máris megérthetjük, a szerzetes nem valami különc, netán csodabogár, aki hátat fordít a világnak; a keresztény szerzetes sokkal koncentráltabban irányul életével az emberi lét Isten adta teljességére – amire egyébként a más életállapotban élő ember igazi hivatása is szól.
Az Orosz Atanáz görögkatolikus püspökkel, szerzetessel folytatott beszélgetés könyv formában tavasszal jelenik meg a Szent István Társulatnál. Az alábbiakban ebből közöljük azt a részletet, amikor Atanáz püspök – római ösztöndíjas diákként, de már felszentelt papként – látogatást tett az áthoszi kolostorállamban. Említést tesz szerzetestársáról, Kocsis Péterről, később szerzetesi nevén Kocsis Fülöpről, aki ma szintén görögkatolikus püspökként szolgál. Dámócon évekig éltek szerzetesi közösségben, püspöki kinevezésükig. Kocsis Fülöp könyve tavaly jelent meg, Keleti lélekkel a Kárpát-medencében címmel. Ebben a szerzetessé válásról és a szerzetesi életről részletesen vall. Megragadó és tanulságos a két kiemelkedő személyiség életútja, elgondolkodtató és fölemelő „sorvezető” annak az egyszerű kérdésnek a megválaszolásához: hogyan is éljünk? Függetlenül attól, hogy valaki nem szerzetesi, hanem házas életállapotban morzsolja életét. A szerzetesi lét egyetemes üzenete a leginkább természetes, mert az ember és a világ természetéhez legközelebb álló: Isten-arcúan, Isten-képiségben élni jó – és csak így jó!