A templomon belül és kívül

 

– Püspök úr, 1988 őszén járunk. Ön már egy éve morálteológiát, keleti lelkiséget és patrisztikát tanult Rómában. Kezdődött a második ösztöndíjas év. – Nyár végén, az egyetemi szemeszter indulása előtt sikerült megvalósítanom régóta dédelgetett álmomat. Már korábban szerettem volna eljutni Áthoszra, találkozni az ottani keleti szerzetesekkel. Itthonról nem nyílt mód erre, Keresztes Szilárd püspök úr azt mondta, egy ilyen zarándoklatot Rómából kell megszervezni. Nem értettem, miért ragaszkodik ehhez, utólag azonban beláttam, helyes volt az elgondolása.

Egyik görög származású, latin rítusú katolikus professzorom mély empátiával azt javasolta, görögkatolikus papként ne menjek Áthoszra, mert súlyos következményekkel járhat. Majdnem azt mondta, nem kerülök ki onnan élve. Nem akartam elhinni, mégis megfogadtam a tanácsát. Mint római egyetemi hallgató járjam végig az Áthosz-hegyi monostorokat. Korábban Kocsis Atanáz sógora, Kisléghi Nagy Ádám festőművész arra kért, ha sikerül megszerveznem az utat, hadd csatlakozhasson hozzám. Görögországban találkoztunk, mindkettőnknek megszereztem a szerzetesállamba való belépéshez szükséges külön vízumot, s együtt jártuk végig a monostorokat.


 

Hol lehet szállást találni a kolostorállamban?

– Minden monostornak a vendégek fogadásával megbízott szerzetese döntötte el, befogadnak-e éjszakára. A monostorok egy éjszakára látják vendégül a vándort. A szállásért nem kellett fizetnünk, térítésmentesen nyújtanak minden szolgáltatást, a vendégben ugyanis Krisztust látják.

A belépési engedély négy napra szólt. Már a kezdetektől azon „lobbiztunk”, melyik monostor elöljárója adna nekünk igazolást, hogy legalább öt nappal meghosszabbíthassuk tartózkodásunkat.

Húsz monostort tartanak nyilván a félszigeten, de találunk úgynevezett szkitiket, szerzetesi házakat, amelyek közül több monostor nagyságú. A román ortodoxoknak például olyan méretű szerzetesházuk van, hogy azt mindenütt a világon monostornak hívnák. Mivel lezárult a monostorállam formálódása, mielőtt a románok hivatalosan monostornak nyilvánították volna szerzetesházukat, a húsz történelmi monostoron kívül újabbakat már nem lehetett létesíteni. Ezért kapta a szkiti elnevezést.

Mikor jött létre az Áthosz-hegyi közösség?

– Az első ezredfordulón, s alkotmányuk évszázadok során formálódott. Bizonyos kérdések, mint például hogy nő nem teheti be a lábát, már több mint félévezrede tisztázódtak, más kérdésekben az elmúlt évtizedek során is születtek döntések.

A görög ortodoxok és az említett románok mellett milyen közösségek találhatók még itt?

– Oroszok, szerbek, bolgárok, illetve a grúzok is alapítottak egy-egy nagy monostort. A grúz jelenlét mára szinte teljesen eltűnt, de nemzeti hagyományuk java része mégis ebben a monostorban lelhető föl, ahol ezer éven át megőrizték a történetükre vonatkozó írásos dokumentumokat.

A mintegy kétezer szerzetes többsége szerzetes pap, vagy inkább fogadalmas szerzetes?

– Nem is mindenkinek van szerzetesi fogadalma. A keleti szerzetesség elvisel olyan – a nyugati szóhasználat szerint egyszerű fogadalmasnak tekinthető – testvéreket is, akik jó ideig megmaradnak a monostorban, szerzetesként élnek, de fogadalom nélkül. A többséget szerzetessé szentelték – keleten így nevezik az örökfogadalmat. Csak annyi papjuk van, amennyi a szertartások vezetéséhez szükséges. A közösség liturgiája a mérvadó, s nem az egyéni ambíció. Mindenki szerzetes testvérnek érkezik oda.

Mely kolostorokat keresték föl?

– Elsőként abba a monostorba siettünk, ahová az említett római professzoromtól ajánlólevelet kaptunk. Ez a görög monostor a legkisebb a húsz közül, s itt reméltük, hogy az igumentől, az apáttól ajánlást kapunk ott-tartózkodásunk meghosszabbításához.

Az éjszakára befogadott zarándokról föltételezik, hogy az egykor ott élt szentek ereklyéinek tisztelete hozta oda. Az áthosziak számára ez az egyik legfontosabb szempont.

Körbejártuk a félszigetet. Eljutottunk a nagy lavrába, ahol a monostorállam szerveződött, s amit ezer éve Szent Atanáz alapított. A lavrához kisebb remeteközösségek hálózata kapcsolódik. Többek között egy ikonfestő műhely. Az ott élők életritmusukat nem a központi monostor szabályzatát követve, hanem az ikonfestés szükségletei szerint szervezték meg. S mivel Kisléghi Nagy Ádámot ez különösen érdekelte, ide is bekéredzkedtünk. Éjszaka végeztek minden imát, hogy aztán napkeltétől napnyugtáig egyfolytában a festéssel foglalkozhassanak.

Mit keresett püspök atya a szerzetesállamban?

– Nyilván Istent, de ezenközben szerzetesi hivatásom megerősítését is. Az ortodox szerzetességet a könyvekből az álmok netovábbjaként ismertem meg, s most szembesültem azzal, valóban megfelel-e ennek. Hogyan lehetne az én életemben – katolikusként – ugyanezt követni? Nyomban kijózanított azonban római professzorom figyelmeztetése: az áthosziak nincsenek jóban a görögkatolikusokkal. A görögkatolikus egyház létét sokan közülük áruló, köztes megoldásnak tartják, ezért nem számíthatok szimpátiájukra. Mint Rómában tanuló magyar zarándokot, a teológia iránt érdeklődő, az ógörög nyelvben is jártas vendéget általában kedvesen fogadtak.
Az egyik monostorban azokon a szertartásokon és éjszakai imákon, amelyekért tulajdonképpen odautaztunk, nem vehettünk részt. Ezek ugyanis kizárólag ortodox vallású híveknek vannak fenntartva.

Találkozott-e esetleg magyarokkal, s milyennek találta Áthosz atmoszféráját?

– A sziklára épült Szimonoszpetra monostorban él egy magyar szerzetes. Sikerült találkoznom vele. A sziklák alatti kis háznál, ahol a tőlük kikerült Hatzinikolaosz püspök szokott lelkigyakorlatozni, beszélgettünk kicsit.

A Szent Hegy titokzatos hely, ahol a csend, vagyis az örökkévalóság erősen beszél, mivel a csend az eljövendő kor nyelve.

Az ember elmehet a Szent Hegyre azzal a szándékkal is, hogy tanuljon a csendből. Ha tudjuk, hogyan lehet ilyen módon tanulni, akkor minden beszélni fog nekünk. A szerzetesek hallgatag alakja, a remeték barlangjai, a bűnbánat légkörével átjárt monostorok, a természet és az élettelen tárgyak sok-sok történetet mesélnek el, csodálatos tanításokat továbbítanak. Ez az a mód, ahogy a Szent Hegy beszél a „csendben”.

Szerzetesi hivatásában ébresztett-e kételyt az áthoszi látogatás?

– Igen; mit ér a legszentebbnek tűnő szerzetesség is, ha itt-ott hiányzik belőle az emberség? A néhol nyíltan jelentkező vallási fanatizmus még a szentnek tűnő életformát is viszonylagossá teheti.

Lelki tapasztalataim nem fogalmazódtak meg azonnal. Rómába való visszaérkezésem másnapján érkezett meg Kocsis Péter. A zarándoklat élménye arra indított, hogy minden reggel közösen zsolozsmázzunk, s együtt is imádkozzunk. Az a tapasztalat, hogy a szerzetesek így végzik, s mi is így imádkozunk, életre szóló kötelezettséget jelentett – úgy vélem, Kocsis Fülöp szerzetestestvérem számára is.

Fotó: Cser István és archív