Ame­ri­kai ro­man­ti­kus drá­ma (1995)

A szen­ve­dé­lyes, múl­ha­tat­lan sze­re­lem ide­á­já­val át­ita­tott kul­tú­ránk­ban nem na­gyon tu­dunk mit kez­de­ni a kap­cso­la­tok szür­ke hét­köz­nap­ja­i­val. Ami­kor szem­be­sü­lünk ve­lük, leg­in­kább el­bi­zony­ta­la­no­dunk: en­­nyi len­ne hát a nagy­be­tűs sze­re­lem? A böl­csek azon­ban tud­ják: nem csak ak­kor kell sze­ret­ni, ami­kor kön­­nyű a szí­vünk. És nem­csak a je­len ér­zé­sei szá­mí­ta­nak, ha­nem a tu­da­tos vá­lasz­tás is, hogy mi­lyen jö­vőt aka­runk ma­gunk­nak.

Né­met film­drá­ma (2010)

„Sturm und Trinkt!” — koc­cint if­jú hő­sünk jó­ked­vű­en ba­rá­ta­i­val, s mind­an­­nyi­an mo­hón fel­hajt­ják a sört. Wetzlarban va­gyunk, az 1700-as évek vé­gé­nek Né­met­or­szá­gá­ban, egy kocs­ma mé­lyén. A szép­re­mé­nyű if­jút (Ale­xan­der Fehling) ap­ja jo­gi pá­lyá­ra szán­ja, s ta­nul­ni kül­di az ál­mos kis­vá­ros­ba, ám a fi­a­tal köl­tő in­kább a mú­zsá­nak, a mu­la­to­zás­nak és a sze­re­lem­nek ál­doz­na. S ahogy az len­ni szo­kott, nem­so­ká­ra — sa­ját vég­ze­té­re — be­le­sze­ret egy olyan lány­ba (Miriam Stein), akit már el­je­gyez­tek.

An­gol té­vé­film­so­ro­zat 4/1. (2003)

Min­den nem­zet éle­té­ben van­nak kö­dös vagy kü­lö­nö­sebb di­csek­vés­re okot nem adó epi­zó­dok. Va­la­mi ilyes­mi Nagy-Bri­tan­nia szá­má­ra a Camb­rid­ge-i Né­gyek (más szá­mí­tá­sok sze­rint Ötök) his­tó­ri­á­ja, akik a nagy múl­tú egye­tem nö­ven­dé­ke­i­ként az 1930-as évek­ben a kom­mu­nis­ta ide­o­ló­gia ha­tá­sa alá ke­rül­tek, amit úgy pró­bál­tak tet­tek­re vál­ta­ni, hogy ez­tán a Szov­jet­unió tit­kos ügy­nö­ke­i­ként egé­szí­tet­ték ki a be­te­vő­re va­lót.

                             „Aki sokat tud és nem él aszerint, elveszett”
                                                                     (Győrffy Ákos)

Próbálom utolérni az átmeneteket,
ahogy a dolgok egymást váltják.
Például a reggeli fények
és a járdán talált imalap között –
egy pillanatra elhallgatott minden.
Aztán elindultak az autók, a zebrákon a tömeg,
egy térfigyelő kamera sötét szemével
újra kívülről láttam magam,
mintha ehhez az egész városhoz
nem lenne semmi közöm.

An­gol ka­land­film (1984)

A Stephen Weeks ren­dez­te film alap­ja a XIV. szá­za­di kö­zép­an­gol ver­ses lo­vag­re­gény, amely Ar­túr ki­rály és a ke­rek asz­tal lo­vag­já­nak, Sir Gawainnek a ka­land­ja­it ének­li meg. A köl­te­mény­ben Sir Gawain el­fo­gad­ja egy rej­té­lyes har­cos ki­hí­vá­sát, aki te­tő­től tal­pig, ru­há­já­tól a ha­já­ig, a sza­kál­lá­ig, sőt egé­szen a bő­ré­ig zöld. Ez a Zöld Lo­vag fel­ajánl­ja, hogy bár­ki csa­pást mér­het rá, amen­­nyi­ben haj­lan­dó a „vis­­sza­vá­gó­ra” egy év­vel és egy nap­pal ké­sőbb.

Ha nem tudok aludni, imádkozni szoktam.
Mormolom, rágom a Miatyánkot,
ízét vesztett rágó.
Olyankor az arcomba hajol és a szemembe néz,
– egyszerre mindkettőbe tud –;
a haja száraz kukoricalevél illatú.

Ma­gyar port­ré­film (1981)

A cip­zár, Egy száz­lá­bú le­sán­tu­lá­sa, Te­le­fon­könyv pol­ka — né­hány cím a nép­sze­rű ne­vet­te­tő, Ka­zal Lász­ló vi­dám da­la­i­ból. Az 1911-ben szü­le­tett mű­vész Rá­ko­si Szidi is­ko­lá­ját vé­gez­te el, majd Mis­kolc­ra ke­rült se­géd­szí­nész­nek. Kez­det­ben tán­cos bon­vi­ván sze­re­pe­ket ka­pott, majd el­játsz­hat­ta Ádá­mot Az em­ber tra­gé­di­á­já­ban.

Ame­ri­kai film­drá­ma (2005)

A ma­gyar cím­vá­lasz­tás ho­lly­­woo­di ro­man­ti­kát sej­tet, ám a nor­vég ren­de­ző ere­de­ti­leg Mo­zart és a bál­na cí­met vi­se­lő film­je egy­ál­ta­lán nem édes­kés sze­rel­mes film. Fő­sze­rep­lő­je, Do­nald (Josh Hartnett) jó ter­mé­sze­tű autista ta­xi­so­főr, aki­nek kü­lö­nös ér­zé­ke van a szá­mok­hoz, imád­ja a ma­da­ra­kat, de bol­dog­ta­lan, mert em­be­ri kap­cso­la­ta­i­ban nem iga­zo­dik el. Ami­kor Isabelle (Radha Mitchell) csat­la­ko­zik az autistákat se­gí­tő cso­port­hoz, vég­képp el­vesz­ti a ta­lajt a lá­ba alól, és a vi­lág a fe­je te­te­jé­re áll. A két fi­a­tal az autizmus spe­ci­á­lis vál­fa­já­ban, Asperger-szindrómában szen­ved: ál­la­po­tuk kép­te­len­né te­szi őket ar­ra, hogy ki­fe­jez­zék ér­zé­se­i­ket egy­más iránt. Kap­cso­la­tuk ala­ku­lá­sa sok meg­rá­zó, de tré­fás for­du­la­tot is rejt.