Elalvás előtt

Hogy hiszek-e vagy sem, neki olyan,
mint minden élet:
üvegpohárba fújt füst.
Az idő, még ha nincs is,
neki dolgozik. Velem jön, felé.
A köztünk lévő tér, bár ugye az sincs,
nem nő és nem csökken.
Esténként magam mégis lemérem:
a mérleg jobb felén, ami volt,
a másikon, ami lehet.
A kettő közt ingó nyelv: én vagyok,
lehunyva szemem a nullánál egy-egy pillanatra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..