Ame­ri­kai—auszt­rál thriller (2007)

Te­gye a pisz­toly­tás­ká­já­ra a ke­zét, aki még nem érez­te rossz­fi­úk lát­tán a zsi­ge­ri in­gert, hogy a ha­tó­sá­gok al­kal­mi sze­rep­át­vál­la­ló­ja­ként ön­bí­rás­ko­dás­ra ad­ja a fe­jét. Rossz­ra haj­ló vi­lá­gunk rossz­ra haj­ló fi­a­i­ként bi­zony haj­lunk a rossz meg­ol­dá­sok­ra. Így az­tán nem fel­tét­le­nül pusz­tán lö­völ­dö­zős az a tör­té­net, amely egy ilyes­fé­le hely­zet tük­re elé ka­la­u­zol­ja a né­zőt. A tör­vény és a sze­mé­lyes igaz­ság­ér­zet fe­szült­sé­ge ural­ja Neil Jordan film­jét, mely­ben egy New York-i rá­di­ós, Erica Bain (Jodie Foster) zu­han bé­kés min­den­nap­ja­i­ból a nagy­vá­ros pok­lá­ba. Vő­le­gé­nyé­vel a Central Park­ban sé­tál­nak, ami­kor meg­tá­mad­ják őket: egy ga­le­ri tag­jai meg­gyil­kol­ják a fi­út, őt pe­dig fél­holt­ra ve­rik. A túl­élést az élet­be va­ló vis­­sza­té­rés­nek kel­le­ne kö­vet­nie, de ez Ericának nem megy úgy, mint­ha mi sem tör­tént vol­na. S ha a rend­őr­ség nem oszt igaz­sá­got az ő és má­sok ügyé­ben, ak­kor majd ő meg­te­szi.

Rákász Gergely zenei nagyvilága

Szí­ve­sen idé­zi egyik pél­da­kép­ét, Al­bert Schweitzert: „Az a baj a vi­lág­gal, hogy az em­be­rek nem gon­dol­koz­nak.” Szi­lárd ér­ték­rend­del, ön­ma­gá­ra és a vi­lág­ra ref­lek­tál­va, ki­egyen­sú­lyo­zot­tan és öröm­mel éli hi­va­tá­sát. Hon­lap­ja sze­rint: kon­cert­or­go­nis­ta (nem mel­lé­ke­sen a temp­lo­mos lo­vag­rend tag­ja). Vi­lág­já­ró, de min­dig ha­za­té­rő mű­vész. „Sa­ját han­got” ta­lált; öt­le­tes­ség és nyi­tott­ság jel­lem­zi. De­cem­ber ele­jén je­lent meg az ad­ven­ti kon­cert­so­ro­za­tá­nak anya­gát tar­tal­ma­zó, Organ Magic cí­mű leg­újabb cd-je. Rá­kász Ger­gel­­lyel be­szél­get­tünk.

Bacsa Dávid

Itthon vagyok

Vonatfütty… az állomás füstje csapta meg
orromat, s az este köpönyege terült
    a városra.

Mintha vízcseppek koppannának
    a peronra,
úgy hangzott léptem a szürke köveken,
s vitt az utam, nem is tudom, hova…

Akkor eltűnődtem a városon,
    mely körülvett.
Gyermeki kacajok s álmok úgy törtek rám,
akár a természet dallamára felbukkanó
    éji bogarak.

Egy év Gárdonyi Gézával

A címben szereplő jel­mon­da­tot kap­ta a ta­valy meg­kez­dő­dött Gár­do­nyi Gé­za mú­ze­u­mi em­lék­év. A Pe­tő­fi Iro­dal­mi Mú­ze­um és az eg­ri Do­bó Ist­ván Vár­mú­ze­um kö­zös, A Lát­ha­tat­lan em­ber ar­cai cí­mű ki­ál­lí­tá­sát 2011 no­vem­be­ré­től te­kint­het­ték meg az ér­dek­lő­dők, idén pe­dig, az író szü­le­té­sé­nek száz­öt­ve­ne­dik év­for­du­ló­ja al­kal­má­ból a tár­lat or­szá­gos ván­dor­út­ra in­dul. El­jut majd Ba­la­ton­fü­red­re, Ba­las­sa­gyar­mat­ra, Szé­kes­fe­hér­vár­ra és ter­mé­sze­te­sen a szü­lő­hely­re, Agárd­ra is. Lát­ha­tó lesz Gár­do­nyi író­asz­ta­la, ame­lyen az Eg­ri csil­la­go­kat  ír­ta, író­gé­pe, szá­mos kéz- és gép­ira­ta, uta­zó­bő­rönd­je, „ván­dor­bot­ja”, pi­pái, könyv­tá­rá­nak né­hány kö­te­te (kéz­ira­tos be­jegy­zé­sek­kel), va­la­mint ká­vé­ki­ön­tő­je és pe­csét­nyo­mó­ja. A ki­ál­lí­tás kö­ze­lebb visz az író tör­té­nel­mi re­gé­nye­i­nek vi­lá­gá­hoz, és be­mu­tat­ja ne­ve­ze­tes, több mint öt­ven esz­ten­de­ig meg­fej­tet­len tit­kos­írá­sát is.

Prokopp Péter évtizedei

A tíz esztendeje el­hunyt Prokop Pé­ter a XX. szá­zad ki­emel­ke­dő fes­tő­mű­vé­sze. Ta­nul­má­nya­it a bu­da­pes­ti Kép­ző­mű­vé­sze­ti Fő­is­ko­lán, ké­sőbb a ró­mai Ac­ca­demia delle Belle Artin vé­gez­te. 1957-től negy­ven­két éven át az olasz fő­vá­ros volt az ott­ho­na. In­nen hív­ták az Egye­sült Ál­la­mok­ba. 1961 és 1964 kö­zött az indianabeli South Bendben töb­bek kö­zött a  ha­tal­mas Ma­gya­rok Nagy­as­­szo­nya-temp­lom fa­la­it és ol­tá­ra­it dí­szí­tet­te ké­pe­i­vel, majd 1973-ban az Ohio ál­lam­be­li Toledo ma­gyar temp­lo­má­nak ku­po­lá­já­ban je­le­ní­tet­te meg a ma­gyar szen­te­ket száz­öt­ven négy­zet­mé­te­ren. Eu­ró­pai or­szá­gok­ba is rend­sze­re­sen el­lá­to­ga­tott, töl­te­ke­zett a múlt és a kor­társ mes­te­rek al­ko­tá­sa­i­ból. Fes­tett, raj­zolt ren­dü­let­le­nül. Ki­ál­lí­tá­sai Itá­lia-szer­te, Eu­ró­pá­ban és Ame­ri­ká­ban, majd 1978-tól ide­ha­za is nagy nép­sze­rű­ség­nek ör­vend­tek.

Egy hó­na­pon be­lül két olyan film­mel is ta­lál­koz­ha­tunk a ma­gyar mo­zik­ban, me­lyek­ben haj­dan jobb na­po­kat lá­tott, köz­is­mert szí­né­szek buk­kan­nak fel is­mét. Nicholas Jarecki Vég­ze­tes ha­zug­sá­gok (Arbitrage) cí­mű al­ko­tá­sá­ban Richard Gere, Robert Zemeckis Kény­szer­le­szál­lás (Flight) cí­mű film­jé­ben Denzel Wa­shing­ton játssza a fő­sze­re­pet. A két fil­met azon­ban té­má­juk is ösz­­sze­kap­csol­ja. A bo­nyo­dal­mat ugyan­is mind­ket­tő­ben az okoz­za, ami két em­ber kap­cso­la­tát meg­mér­ge­zi, a tár­sa­da­lom fi­nom szö­ve­tét pe­dig fel­bom­laszt­ja. A ha­zug­ság.