Mi­köz­ben ha­zánk né­pes­sé­ge egé­szé­ben csök­ken, a ci­gány­ság rész­ará­nya fo­lya­ma­to­san nő. So­ka­kat nyug­ta­la­nít ez a ten­den­cia, pe­dig ezt a hely­ze­tet is hit­tel, Is­ten­be ve­tett bi­za­lom­mal kel­le­ne át­te­kin­te­nünk. Té­ved ugyan­is, aki a ci­gány­ság ha­zai je­len­lét­ét el­ső­sor­ban prob­lé­má­nak tart­ja. A jö­vőt te­kint­ve ők Ma­gyar­or­szág el­ső szá­mú, mond­hat­ni stra­té­gi­ai erő­for­rá­sa.

A tör­té­ne­lem ke­gyet­len tör­vé­nye, hogy egy ro­ha­mo­san fo­gyat­ko­zó né­pes­sé­gű te­rü­let a szó szo­ros ér­tel­mé­ben „ma­gá­ra húz­za” a be­ván­dor­lók tö­me­gét. Egy ki­ürü­lő or­szág nyel­vi és kul­tu­rá­lis ar­cu­la­ta akár né­hány év­ti­zed alatt ra­di­ká­li­san meg­vál­toz­hat. Eb­ből a szem­pont­ból egy év­szá­zad­ok óta ve­lünk élő, jel­lem­ző­en ma­gyar anya­nyel­vű és ke­resz­tény val­lá­sú nép­cso­port je­len­lé­te, amely­nek kul­tú­rá­ja is ezer szál­lal kö­tő­dik a mi­énk­hez, min­de­nek­előtt le­he­tő­ség­ként tű­nik fel a hos­­szú tá­von gon­dol­ko­dó em­ber szá­má­ra.

Világ-nézet katolikus szemmel

A ka­to­li­ku­so­kat gyak­ran éri az a vád, hogy pas­­szí­vak, vissza­hú­zó­dók, és nem ke­re­sik a fel­ada­to­kat a köz­élet­ben. Vall­juk be, sok eset­ben va­ló­ban meg­elég­szünk a csa­lá­di ott­hon me­le­gé­vel, a ro­ko­ni kap­cso­la­tok és a ba­rá­ti szá­lak ápo­lá­sá­val. Eset­leg egy-egy moz­ga­lom vagy plé­bá­ni­ai kis­kö­zös­ség kap­hat még sze­re­pet az éle­tünk­ben, de en­nél tá­vo­labb­ra rit­kán te­kin­tünk. Ta­lán el­ré­misz­te­nek a „vi­lág dol­gai”, és hely­te­le­nül azt is gon­dol­hat­juk, hogy az or­szá­gos dol­gok­hoz mi na­gyon ki­csik va­gyunk. His­­szük, mert el­hi­tet­ték ve­lünk, hogy a köz­élet szak­te­rü­let, ala­kít­sa az, aki ért hoz­zá: a po­li­ti­kus.

Világ-nézet katolikus szemmel

A bé­csi vá­ros­há­za dísz­ter­mé­ben rit­kán hang­zik el olyan elő­adás, mint ame­lyet hús­vét he­té­ben hall­ha­tott a kö­zön­ség. Cí­me sze­rint A lé­te­zés me­ta­fi­zi­ká­já­ról szólt, te­hát meg­le­pő mó­don nem a fi­zi­ka, ha­nem a fi­lo­zó­fia vá­la­sza­it ke­res­te. Az elő­adó a nyolc­van­öt éves Walter Thirring bé­csi el­mé­le­ti (ma­te­ma­ti­kai) fi­zi­kuspro­fes­­szor volt, aki­nek meg­ada­tott, hogy fi­a­tal­ko­rá­ban a ter­mé­szet­tu­do­mány olyan óri­á­sa­i­nak mun­ka­tár­sa le­he­tett, mint Heisenberg, Schrödinger, Pauli és Einstein. A ma­ga szá­raz hu­mo­rá­val mind­járt meg is je­gyez­te – ol­va­som a Die Pres­se be­szá­mo­ló­já­ban –, hogy ő in­kább azt a cí­met ad­ta vol­na elő­adá­sá­nak: Mi az igaz­ság?

Nem­zet­kö­zi ta­nács­ko­zást szer­ve­zett a KETEG köz­gaz­dász­műhely

A Sapientia Szer­ze­te­si Hit­tu­do­má­nyi Fő­is­ko­la és a Bu­da­pes­ti Cor­vi­nus Egye­tem együtt­műkö­dé­sé­ben jött lét­re a Ke­resz­tény Tár­sa­dal­mi El­vek a Gaz­da­ság­ban kép­zés. A KETEG mun­ka­tár­sai szer­vez­ték azt a kon­fe­ren­ci­át, mely­nek ven­dé­gei Helen Alford és Francesco Compagnoni, a ró­mai Pá­pai Szent Ta­más Egye­tem pro­fes­­szo­rai, va­la­mint Stefano Zamagni, a Bo­lo­gnai Egye­tem köz­gaz­dász­pro­fes­­szo­ra vol­tak. Elő­adá­sa­ik­ban idő­sze­rű gaz­da­sá­gi prob­lé­mák­ra ke­res­tek meg­ol­dást a ka­to­li­kus tár­sa­dal­mi ta­ní­tás és a ci­vil gaz­da­ság el­vei alap­ján.