„Ez az öröm sohasem múlik el”
Jubiláns házaspárokat látott vendégül szeptember 7-én a győri székesegyházban az egyházmegye püspöke, egyben a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) el-
nöke, Veres András. Az ünnepi esemény díszvendége Michael August Blume apostoli nuncius volt.
Keresztény emlékek az első három évszázadból
Tarjányi Béla szentírástudós, nyugalmazott egyetemi tanár, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat ügyvezető elnöke. Az általa szerkesztett, gyönyörű képekkel díszített kötetben a kereszténység első három-négy századának eseményeit idézi fel.
Isten kegyelméből
A máriaremetei kegytemplom kertjében augusztus 31-én hetedik alkalommal rendezték meg a Szeretetláng Fesztivált, mintegy háromezer hívő jelenlétében.
Hűség és folytonos változás
„A mi feladatunk: hűek lenni mindvégig; kitartani, ha törik, ha szakad. Ez magasztalja föl az Istent, ez dicsőíti meg az embert s az emberiséget” – Prohászka-idézettel kezdte Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök az idei egyházmegyei papi zarándoklatot Bodajkon, augusztus 29-én.
Kereszt a betonrengetegben
Több évtizedes álom vált valóra: templomot kapott Eger-Felsőváros. A városrészben körülbelül tízezer ember él. Szeptember 1-jén szentelték föl a Szent II. János Pál Missziós Központ nevet viselő templomot, amit egy korábban bútorboltként és edzőteremként működő épületben alakítottak ki.
Magyar jezsuiták jubileuma örökfogadalommal, oltárszenteléssel
A magyar jezsuita rendtartomány szeptember 7-én szentmisével ünnepelte alapításának 110. évfordulóját, egyúttal a provincia védőszentjei, a kassai vértanúk halálának 400. jubileumát a pesti Jézus Szíve jezsuita templomban.