Magyar jezsuiták jubileuma örökfogadalommal, oltárszenteléssel

Fotó: Hegedűs Márton

 

Cserháti Ferenc, a külföldön élő magyarok lelkipásztori ellátásáért felelős esztergom-budapesti segédpüspök fölszentelte a templom új oltárát, és az ünnepi mise keretében Bartók Tibor SJ örökfogadalmat tett.
Az elmúlt hónapokban jelentős külső-belső felújítás zajlott a pesti Jézus Szíve-templomban. Ennek részeként a 70-es években idehelyezett, mozdítható oltár az altemplomba került, és helyét egy, a környezetbe jobban illeszkedő oltár vette át, amely tölgyfából készült, tetején egy 130 kilogrammos gránitlappal, előoldalán a Jézus nevét idéző – a jezsuiták címerében is megjelenő – IHS-monogrammal. Az új bútorzat Dra­gonits Márta belsőépítész tervei alapján készült.
A szeptember 7-ei ünnepi mise kezdetén Cserháti Ferenc püspök szenteltvízzel meghintette az új oltárt, és felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy „amikor az oltárhoz gyülekezünk, az élő szegletkőhöz, Krisztushoz járulunk, akiben szent templommá épülünk”.
Vízi Elemér SJ tartományfőnök a beszédében elmondta, ez az ünnep több eseményt is magába foglal. 400 évvel ezelőtt, 1619. szeptember 7-én haltak mártírhalált a kassai vértanúk, a magyar jezsuita provincia védőszentjei. 110 évvel ezelőtt, 1909. szeptember 7-én alakult meg a jezsuiták önálló magyar rendtartománya, miután kivált az osztrák–magyar provinciából. – Bartók Tibor SJ a szentmise keretében ünnepélyes örökfogadalmat tesz, és nem utolsósorban a templom felújítása után elhelyezett új oltár fölszentelése is megtörténik. Ez utóbbi olyannyira jelentős esemény, hogy felülírja a liturgikus színt is: a mártírokra emlékezünk, a ruha mégsem piros, hanem fehér – hívta fel a jelenlévők figyelmét a tartományfőnök.
A továbbiakban Vízi Elemér szólt arról, hogy a kassai vértanúk, a jezsuita Pongrácz István és Grodecz Menyhért, valamint a 31 éves jezsuita öregdiák, Kőrösi Márk esztergomi kanonok a harmincas éveikben járó fiatalemberek voltak. A Kassára bevonuló Rákóczi György hajdúi gyilkolták meg őket, mert nem voltak hajlandók megtagadni katolikus hitüket. Meggyőződésük volt az a hit, amelyre igent mondtak. Amikor a város katolikusainak nagy része elmenekült, a három fiatal pap ott maradt, hogy megerősítse a még megmaradt híveket a helytállásban. 1619. szeptember 5-én elfogták és hitük elhagyására akarták kényszeríteni őket a hajdúk, majd kétnapi éheztetés és kínzás után éjféltájban kegyetlenül kivégezték őket, mert mindhárman kitartottak katolikus hitük mellett. A vértanúk egymást erősítették a szenvedéseik elviselésében, a feljegyzések szerint a szenteket, Jézust és Máriát hívták segítségül a kínzások közepette.
A szeptember 7-ei jubileum alkalmából a kassai vértanúk csontereklyéit a szentélyben helyezték el, virágokkal és a győzelmet jelentő pálmaágakkal övezve. Vízi Elemér hangsúlyozta: a mártírok hite odaadássá alakította az életüket. A magyar jezsuiták jubileumán örökfogadalmat tevő Bartók Tiborhoz szólva a tartományfőnök a következőket mondta: „A vértanúkhoz hasonlóan a hitben az életed odaadására kaptál meghívást. Erényeid, tudásod, megfontolt, mély látásmódod ismert számunkra, tudjuk, hogy Istenbe kapaszkodsz, és örökfogadalmaddal, végső elköteleződéseddel bátorítasz minket.” Vízi Elemér utalt arra is, hogy a pápának való engedelmességet, a Szentatya rendelkezésére állást, készséget is magába foglalja a jezsuiták örökfogadalma.
A tartományfőnök az odaadás, a felajánlás gondolatával fűzte egybe az előbbiekkel a sokrétű ünnep harmadik moz­zanatát, az oltárszentelést. „A felajánlás helyén az ember sajátos módon lép kapcsolatba Istennel: mi, katolikus keresztények azért, hogy Krisztussal mélyebben eggyé váljon az életünk, s mi magunk is oltárrá legyünk.” Vízi Elemér elmondta, hogy a Jézus Szíve-templom új oltárába Loyolai Szent Ignác ereklyéje kerül, így „a szent példáját, az odaadását, Istenbe kapaszkodását még közelebb érezhetjük a magunkéhoz, s követhetjük az Úr dicsőségére és embertársaink javára”.
Ezután Cserháti Ferenc püspök az új oltárba helyezte a jezsuiták rendalapítójának ereklyéjét, és megkente kriz­mával az oltár gránitlapját. Majd egy tál parazsat helyeztek az oltárra, amelyre a püspök tömjént szórt, s a parázs fellángolt.
A tűzszertartás után feszülettel, gyertyákkal, terítővel ékesítették föl az új oltárt, és folytatódott a szentmise.
Az áldozási szertartás előtt Bartók Tibor SJ teológus, a római Gergely Egyetem oktatója letette örökfogadalmát.
A jubileumi ünnepi mise végén Horváth Árpád SJ templomigazgató hálát adott a kassai vértanúkért, a 110 évvel ezelőtti provinciaalapításért, rendtársa örökfogadalom-tételéért, Cserháti Ferenc püspöki szolgálatáért, valamint a temp­lomfelújítás állami és civil támogatóiért, a munkálatokban részt vevő vállalkozókért, önkéntesekért, segítőkért.
A templomigazgató emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy 110 évvel ezelőtt, 1909-ben történt a templom és az orgona fölszentelése is. A Jézus Szíve jezsuita templom megújulásának még hátralévő, fontos mozzanata lesz a közeljövőben az orgona – eredeti fotó alapján rekonstruált – játszóasztalának elhelyezése.
Az ünnepi szentmise zenei szolgálatát a templom Musica Sacra kórusa látta el, Rónaszéki Tamás vezényletével, közreműködött Szili Gabriella, Vámosi Katalin, Yanis Benabdallah. A magyar jezsuiták ünnepe szeretetvendégséggel zárult a Jézus Szíve-templom altemplomában.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .