A rézsikló
Páty határában, egy dombélen keskeny feketefenyősáv húzódik. Alatta, a völgyben egy fákkal tarkállt bokros, távolabb egy galagonyával és vadrózsával beszórt domb emelkedik, majd egy legelő következik.
Páty határában, egy dombélen keskeny feketefenyősáv húzódik. Alatta, a völgyben egy fákkal tarkállt bokros, távolabb egy galagonyával és vadrózsával beszórt domb emelkedik, majd egy legelő következik.
Szeptember 13-án indult a visszaszámlálás az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előtt, hiszen onnan számítva éppen egy évvel később veszi kezdetét a katolikus világesemény. Az előkészületekről és a készülődés már most tapasztalható gyümölcseiről még a visszaszámlást elindító esemény előtt beszélgettünk az eucharisztikus kongresszus házigazdájával Erdő Péter bíboros, prímással.
Szeptember 8-án a Szeged-Csanádi Egyházmegye közössége is birtokba vehette Szeged új sport- és szabadidőközpontját, a Szent Gellért Fórumot. Az eseményen misét celebrált Kiss-Rigó László megyéspüspök.
Simon András (1958) egyetlen vonallal megrajzolt, mély Krisztus-hitet kifejező grafikáival új utakat nyitott a magyar grafikusművészet történetében. Költeményei is egészen sajátos imádságok, sokak lelkét megérintik. A közelmúltban életmű-kiállítása nyílt az Újpesti Polgár Centrumban működő Újpest Galériában. A grafikusművésszel, költővel, íróval műtermében beszélgettünk.
Hosszú anyai és nagymamai pályafutásom során kevés olyan gyermeknevelési (és egyben „családfejlesztési”) kézikönyvet olvastam, mint Hedvig Montgomery norvég pszichológusét, terapeutáét és három gyermek édesanyjáét.
Sokak régi vágya vált valóra, amikor a szeptember 7–8-ai hétvégén Győrben elindult a Schönstatt közösséghez köthető Családakadémia képzése. A szervező házaspár, Bartal Gergő és Orsi beszámolóját adjuk közre.
Az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet közössége – a II–VI. évfolyamok növendékei két-két elöljáró és tanár kíséretében, néhány idén szentelt újmisés volt növendéktársukkal együtt – szeptember elején Rómába zarándokolt. Három és fél nap alatt lehetőségük nyílt megtekinteni az Örök Város főbb nevezetességeit, élvezni a Római Nagyszeminárium vendégszeretetét, magyar vonatkozású helyszíneken szentmisét ünnepelni és nem utolsósorban szeptember 11-én találkozni Ferenc pápával. A papnövendékek beszámolóját adjuk közre.