A gyűjtemény anyagát a korral foglalkozó szakkönyvekből és a Jeromos füzetekben korábban megjelent írásokból állította össze, az interneten található egyes szövegek felhasználásával.
Tarjányi professzor nem tudományos szakkönyvet akart írni, hanem sorba venni azt a gazdag hagyományanyagot, amely fennmaradt a Krisztus utáni első három évszázadból, ám meglehetősen ismeretlen számunkra. Célja, hogy minél többen megismerkedjenek azokkal a történésekkel, amelyek e hősies korról az Egyház emlékezetében továbbélnek, és ma is alakítják keresztény tudatunkat, vallási életünket.
A kereszténység terjedésével kapcsolatban történelmi tény, hogy Jézus feltámadása és mennybemenetele után az első néhány száz követőből háromszáz év alatt négy-hatmillióra nőtt a keresztények száma, az időről időre visszatérő, kegyetlen üldözések ellenére is. A kívülállók először Antiochiában nevezték keresztényeknek Jézus követőit. A név eredetileg gúnynév volt, amellyel a zsidók illették az apostolok által megtérítetteket. Szent Pál innen indult négy nagy térítőútja közül háromra. Antiochia független vezetése keresztények ezreit vonzotta a városba, amely az I. század végére a keresztény világ központjává vált. Több nagy hatású gondolkodót és teológust is adott az ókori világnak, így Aranyszájú Szent Jánost, Konstantinápoly püspökét, illetve Flaviust, Szent Ignácot.
Antiochia püspökeként Szent Ignác (35–107) nem csak oszlop volt az épülő Egyházban, hanem hét levele révén századokon át, egészen a mai időkig „megvilágosítja a hívők szívét (…), cáfolhatatlanul bizonyítja Krisztus követése útjának járható voltát”. Ignác nem sokkal vértanúhalála előtt a szmirnaiakhoz írt levelében elsőként használja a katolikus egyház kifejezést. A katolikus nála egyetemest jelent, és a püspökkel közösségben lévő Egyházra gondol. Hitet tesz Jézus Krisztus istensége, a Szentháromság, a püspöki tekintély és az Eucharisztia megünneplése mellett.
A kopt hagyomány szerint az első egyiptomi keresztény közösséget és ezáltal a Kopt Egyházat Szent Márk evangélista alapította, aki Alexandriában halt vértanúhalált, 68-ban. A húsvéti istentisztelet alatt fogták el, egy nyakára erősített kötéllel hurcolták végig a városon, bebörtönözték, majd megölték. Egy, a Kopt Egyház eredetéhez kapcsolódó másik történet szerint a Szent Család egyiptomi vándorlásának idején a koptok már Megváltóként üdvözölték a gyermek Krisztust. Erről és az első két évszázad keresztényeinek életéről különböző ókeresztény szerzők (Euszebiosz, Iréneusz) utalásai, apokrif iratok tanúskodnak.
A világon először az Örmény Egyház vette fel intézményesen a kereszténységet, 301-ben. Ebben kiemelkedő szerepet játszott Világosító Szent Gergely – aki később az Örmény Egyház első katholikosza lett – és III. Trdát örmény király is. Egy V. századi legenda szerint Abgár örmény király Kr. u. 23 és 30 között levelet írt a Megváltónak. Jézus Krisztus válaszolt neki: levelét Anani hírnök vitte el Abgárnak, a Megváltó képmásával együtt, amely a mai napig Edessza városában található. Krisztus mennybemenetele után egyik tanítványa, Tádé elment Edesszába, és kigyógyította betegségéből Abgárt. Ezután elindult Örményországba, hogy hirdesse az evangéliumot. Sokakat sikerült is Krisztus felé fordítania, így Szanatruk király lányát is, Szanduhot. Mindezekről tudomást véve a kegyetlen király a saját lányát sem kímélte. Az ítéletet Savarsan városában hajtották végre, ahol vértanúhalált halt Tádé apostol, a királylány, és mindazok, akik a keresztény hitre tértek.
Az Apostolok cselekedeteiből Pál apostol levelei révén megismerhetjük a híres Efezus város történetét. Tarjányi professzor emlékeztet arra, hogy a XVIII–XIX. században élt Boldog Emmerich Anna Katalin, a látnok apáca megálmodta: Efezustól háromórányira, egy kis házban töltötte élete utolsó éveit Szűz Mária. A német apáca álmait és látomásait Clemens Brentano jegyezte le. Amikor 1881-ben megjelent az író Szűz Mária élete című könyve, hatására egy francia pap, Julien Gouyet abbé kutatásba kezdett, és fölfedezett egy, az Égei-tenger felé néző, kis, ősi, romos kőházat. Ezután papok, tudósok, régészek és építészek további expedíciókat szerveztek, melyek alapján bizonyítottnak találták a látnoktól származó adatokat: Szűz Mária Krisztus halála után 37-től 48-ig ebben a házban lakott. Az épület mellett található a Szűz kútja, melynek vize a legenda szerint csodatévő hatású.
A könyv tele van hasonló történetekkel, és olyanokkal is, melyek minden korban alkalmasak arra, hogy mi, keresztények elgondolkozzunk rajta, vajon mennyire tettük magunkévá Krisztus tanításait. Nagyon valószínű, hogy a kereszténynek nevelt Julianosz apostata (hitehagyott) császárt (331–363) keresztény rokonainak képmutatása vitte a kereszténység ellenségeinek táborába. Cinikus módon maga elé hívatta az egymással vitatkozó keresztényeket, majd megállapította: a vadállatok kevésbé ellenségesek az emberrel, mint a keresztények egymással.
A könyvből az is kiderül, hogy több ezer éves történelme során Róma számos alkalommal vált a fosztogatások célpontjává. Az Örök Várost különösen a barbár törzsek előszeretettel égették föl a Római Birodalom hanyatlásának időszakában. A vizigótok, a vandálok és az osztrogótok is feldúlták. Az 1527 májusában végbevitt leghírhedtebb pusztítás mégis az állítólag mélyen hívő katolikus V. Károly német-római császár nevéhez köthető. Ez volt a gyalázatos sacco di Roma.
A kötetben megtalálhatjuk annak az interjúnak a szövegét is, amit Tarjányi Béla adott a Karc FM rádiónak. Ebből kiderül, hogyan lett az ötgyermekes, becsületes parasztemberek fiából hat nyelven beszélő szentírástudós, tanszékvezető egyetemi tanár.
Ferenc bátyja szintén a papi hivatást választotta: szalézi szerzetes. Apai nagybátyja katolikus lelkipásztor volt, két nagynénje pedig szerzetes nővér. Így édesapja révén nagy hagyománya volt a családjukban a papságnak, Isten szolgálatának.
(Keresztény emlékek az első három századból. Szerkesztette: Tarjányi Béla. Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat, 2019.)
