Az új evangelizáció útjai

Korunk egyik elterjedt tévedése, hogy nem számít, milyen formában fordulunk Istenhez vagy a természetfelettihez, végül úgyis „minden út ugyanoda vezet”. Sokan úgy gondolják, hogy ez a katolikus egyház tanítása. Aki olvasta előző cikkünket (Új Ember, 2013. június 9.), talán nem lepődik meg, amikor azt mondjuk: az egyház tanítása nem támasztja alá ezt a véleményt.

Teremtésvédelem

A hazánkat átszelő Duna Európa második leghosszabb folyója, amely tizenkilenc ország között teremt kapcsolatot. Az árvízi katasztrófák történelmünk kezdete óta arra késztették az itt élő embereket, hogy az áradás ellen alkotómunkával védekezzenek. A Dunán kisebb árvizekre két-három évente, közepes árvizekre öt-hat évenként számíthatunk, míg rendkívüli árvizek általában tíz-tizenkét évenként jelentkeznek. Idén júniusban minden eddigi vízszintet megdöntő árhullám vonult le a Dunán, meghaladva a 2002-ben és 2006-ban mért értékeket is.

A hét kérdése

Kilenc év után megszüntette Magyarország ellen a túlzottdeficit-eljárást az Európai Unió. Ennek következményeiről és az eljárás lényegéről kérdeztük Csaba László közgazdászt, egyetemi tanárt.

– Az utóbbi években gyakran hallhattuk e fogalmat a médiában. Valójában mit kell értenünk rajta?

– Túlzottdeficit-eljárás alá azok az országok kerülnek, amelyek nem teljesítik az európai pénzügyi unióhoz való csatlakozás feltételeit. Ezek eredendően a Maastrichtban meghatározott kritériumok, több ponton szigorítva. A követelmények a következők: az államháztartás tartósan kiegyensúlyozott legyen, a GDP- (bruttó hazai termék – a szerk.) arányos közadósság hatvan százalék alatt maradjon, és az árfolyam két éven át stabil legyen.

Világ-nézet katolikus szemmel

Volt, ahol nem engedték az árvízi védekezés veszélyes területére a falu plébánosát, aki pedig nem lábatlankodni, nézelődni ment oda, hanem segíteni szóval és tettel. Talán féltették, vagy félreértették közeledését.

Mint ahogyan a fák sem. Induljunk ki ebből a közmondásból. Minden közmondás valamilyen közhelyet fogalmaz meg, s a közhelyek sajátossága, hogy hosszú idő alatt kiérlelt tapasztalati igazságot hordoznak.

Az árvízről van szó, a mostani dunai árvízről, amely egy évtized alatt immár a negyedik azok közül, amelyek „minden idők legmagasabb” vízszintjével érkeztek. Árvizek persze mindig voltak, vannak, a teremtett világ természetéhez tartoznak. Kár lenne hadakozni ellenük, netán olyan módon, mint néhány évtizeddel ezelőtt a „dicsőségesben” (leánykori nevén Szovjetunió) próbálkozott ezzel Davidov elvtárs, aki meg akarta fordítani a folyók áramlásának irányát.

Épül a templom a soproni Löverekben

Ma, amikor országszerte kiürülnek a templomaink, felkapjuk a fejünket arra a hírre: valahol templom épül. Sopron legszebb és legelőkelőbb negyede a Lövérek, amit a helyiek Lövereknek mondanak és így is írnak. Csendes erdők, fenyvesek, tölgyesek és szelíd lankák ölelik körül. Itt bővül, épül az a templom, amelynek plébánosa Bognár István. Őt kérdeztem a nemes és bátor vállalkozásról.

– Egy villaépületet alakítanak át templommá. Mi a története, előzménye ennek a tervnek?

– A Löverek Sopron hegy alatti városrésze. Itt a múlt század harmincas- negyvenes éveiben még kis gyümölcsöskertek voltak egy-két házikóval, illetve jómódú polgárok villáival. Ez a ma Julianeumnak nevezett épület a Töpleréké volt. Az előkelő család a gazdasági világválság idején eladósodott, és a villát eladta a domonkos rendnek, amely éppen ekkor ünnepelte Julianus barátot. Akkor volt ugyanis éppen hétszáz esztendeje annak, hogy a szerzetes elindult felkutatni a magyarok őshazáját. Ezért róla nevezték el az épületet, amelyet nyomban el is kezdtek bővíteni.