Gyerekszáj

A hatodik parancsolat

Az elsőáldozásra készülő gyerekek a tízparancsolatot tanulják. Az atya elmagyarázza nekik, hogy a hatodik parancsolat azt jelenti: a testünket tisztán kell tartanunk, és nem vetkőzünk le, csak az édesanyánk és az orvos előtt. A kérdésre, hogy akkor hogy is szól a hatodik parancsolat, és mit jelent, Kristóf így válaszol: „Ne barázdálkodj! Ez pedig azt jelenti, hogy nem rohangászom az utcán pizsama nélkül.”


A „rendelő”

Pisti az édesapjával sétált a Frankel Leó utcában, ott, ahol a Szent István-kápolna a házak közé épült. A gyerek észrevette, hogy az nem lakóház. Meg is kérdezte, milyen épület az. Az apja így felelt: „Templom, itt lakik a Jóisten.” Mire a gyerek: „De a nagymama azt mondta, hogy a Jóisten mindenütt ott van.” „Ez igaz – hangzott a válasz –, de itt sokkal jobban ott van.” Mire Pisti: „Szóval itt rendel?” „Igen, kisfiam, itt rendel” – válaszolta az apuka.

D. M.,
Budapest

A tévémaci imája

Dávidka hároméves korában történt. Szüleivel együtt nézte az esti mesét. Amikor megjelent a tévémaci, azt mondták neki: „Látod, a maci is megy aludni. Megfürdik, fogat mos, és lefekszik az ágyába.” Mire Dávid: „És mikor imádkozik?”

Sz. Mária,
Balassagyarmat

Várjuk kedves Olvasóink leveleit, melyekből lehetőség szerint válogatunk.
E-mail: koncz.veronika@ujember.hu
Levélcím: 1053 Budapest, Papnövelde utca 7.
A borítékra írják rá: Gyerekszáj