Diákokkal beszélgetett Ferenc pápa
Történelmi pillanatok lehetnek fennköltek, magasztosak, de olyanok is, hogy akár csak évek vagy évtizedek múltán döbbenünk rá, milyen jelentős eseménynek lehettünk tanúi valaha. S lehet egy történelmi pillanat szívmelengető, természetes és otthonos is, mintha csak családi körben lennénk. Ilyen percekre került sor Jézus Szíve ünnepén a Vatikánban, amikor a hatalmas VI. Pál Teremben tanárok és öregdiákok, köztük neves személyiségek kíséretében olaszországi és albániai jezsuita iskolák nyolcezer diákja várta, hogy Ferenc pápával találkozhassék. A keresetlenség légkörét – ahogy áldott szokatlanságát már megszokhattuk az elmúlt jó száz napban – most is Róma püspöke teremtette meg, amikor így szólt: „Ezt a beszédet nektek írtam… de ez öt oldal! Egy kicsit unalmas.” Így aztán csak összefoglalta főbb gondolatait. S ezt követte az a bizonyos történelmi, mert ritka pillanat: Ferenc pápát gyerekek is kérdezhették. Előzetes egyeztetések, fésülgetés és megrágás nélkül. A szív bőségéből szólt a száj. Mindkét oldalon. Olyan bensőséggel, mint valaha Júdea határában, a Jordán folyó partján, a tömegtől körülvéve. Azért vitték hozzá a gyermekeket, „hogy megérintse őket. Azután megölelte, és kezét rájuk téve megáldotta őket.”
