A remény üzenete – nehéz helyzetben

Az összejövetel témáját Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, az Európai Unió Püspöki Konferenciái Tanácsának (COMECE) egyik alelnöke vezette be. Előadásában rámutatott a jelenlegi európai helyzet fény- és árnyoldalaira. A problémák közül kiemelte a téves antropológiai irányzatokat, hangsúlyozva, hogy egyre inkább hiányzik a jövőről alkotott elképzelés, az emberek elveszítették történelmi érzéküket, s a pillanat érzelmeinek rabjaivá váltak. A család és a közjó kultúrájának széthullását figyelhetjük meg, miközben az önzés, az egocentrizmus válik uralkodóvá. A globalizálódó világgazdaság mély válságban van, a kultúra pedig belépett a posztmodern utáni korba.


A spiritualitás új megközelítéseket keres, az emberek elvárásai túlmutatnak a lehetőségeken – fogalmazott a püspök. Az egyháznak ebben a nehéz helyzetben kell hirdetnie a remény üzenetét, ahogyan erre az Ecclesia in Europa kezdetű apostoli buzdítás emlékeztet. Bercea püspök hangsúlyozta: tisztázni kell a hit és a kultúra tartalmának alapjait, továbbá elengedhetetlen a pápai tanítás terjesztése, az ökumenizmus előmozdítása és a keleti katolikus egyházak életerejének érvényre juttatása. Szükséges a többi vallással való párbeszéd is, amely a migráció növekedésével párhuzamosan egyre sürgetőbbé vált az utóbbi évtizedekben.

A tanácsokozás résztvevői között jelen volt Raymond O’Toole, az Ázsiai Katolikus Püspöki Konferenciák Szövetségének (FABC) titkára, valamint Peter Felet, a Szentföldi Katolikus Püspökök Közgyűlésének titkára. Mindketten előadást tartottak az általuk képviselt régióban élő keresztények helyzetéről. A találkozó június 30-án szentmisével ért véget Varsó székesegyházában.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .