Egyházi részvétel a rendőrségi lelkigondozásban?
Szabó Csaba főhadnagy az általa képviselt ügyet nagy lelkesedéssel és meggyőzőerővel képviselő rendőrtiszt. Szeretné elérni, hogy az év végére elkészülő doktori dolgozatában felvázolt koncepció valóra váljon, és országos rendészeti lelkipásztori szolgálat kezdje meg működését, akár önállóan, akár a katonai ordinariátus berkein belül. „Fontos ugyanis a rendőrségi állomány erkölcsi és lelki megerősítése” – hangsúlyozza újra meg újra.
– Mi terelte a figyelmét a kutatási témájára, és miért fontos, izgalmas ez a kérdés az Ön számára? Mennyiben segíti a munkáját, hogy Ön is rendőr, és emiatt belülről látja a szervezetet?
– A doktori dolgozati témám kiválasztásakor fontos szempont volt számomra, hogy a munkámnak gyakorlati haszna is legyen. Erre szinte predesztináltak a tanulmányaim: szociális munka és szociál-pedagógiai diplomával rendelkezem, és a szupervízió témaköréből írtam a diplomamunkámat. Tizennégy éve vagyok rendőr, és az első nyolc évben közterületen dolgoztam. Saját tapasztalatból tudom, mennyire fontos, hogy a rendőröknek legyen kihez fordulniuk a lelki problémáikkal. A pszichológiai szolgálatunk nem képes maradéktalanul eleget tenni ennek a feladatnak, mivel csak a megyei kapitányságokon dolgoznak pszichológusok. És van ez ügyben egy másik gond is. Sok kolléga tartózkodik attól, hogy rendőrségi pszichológus segítségét kérje, mert attól tart, hogy akkor „problémásnak” fogják tartani, és esetleg kétely merülhet fel azzal kapcsolatban, képes-e megfelelően ellátni a munkáját. Kétévente ugyan mindenkinek kötelező részt vennie pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon, de azok nem minden esetben kínálnak alkalmat a nehézségek, a munka során átélt traumák kibeszélésére, feldolgozására. Így a rendőrségi munkatársak legtöbbször egyedül maradnak a gondjaikkal, mert sokan nem szívesen viszik haza a munkahelyi stresszt, a párjukat, a családot nem akarják terhelni ilyesmivel. A főnöküket, akivel általában egészen más jellegű a kapcsolatuk, szintén a legritkább esetben keresik meg bizalmas gondokkal, még akkor sem, ha azok szorosan összefüggenek a munkájukkal, és könnyen ki is hathatnak arra. Nagyon fontos, hogy ezzel a hiányossággal kezdeni tudjunk valamit. A rendőr akkor is rendőr marad, ha átöltözik; a pihenőidejében is előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor szükség van a beavatkozására. Rengeteg alkalommal találkozik az állampolgárokkal, akik minden rossz hangulatú esetet követően az egész rendőrségre nézve vonnak le negatív következtetéseket: minden rendőrt durvának, őket vegzálónak fognak elkönyvelni akkor is, ha csak egyetlen ilyen élményük volt. Szerintem ezért is elengedhetetlen, hogy rátaláljunk a kollégák lelki-erkölcsi támogatásának-megerősítésének új módjaira. Végső soron az egész társadalomra kihat, növeli a lakosság biztonságérzetét, ha a magyar rendőrök jó kedélyűek, segítőkészek, udvariasak.
