Hajléktalanok és a világörökség
Egy barátom a minap keserűen jegyezte meg: „A hajléktalanok, úgy látszik, nem képezik részét a világörökségnek.” A Fővárosi Közgyűlés november 14-én elfogadta azt a rendeletet, amelynek következményeképpen Budapest egyes, kijelölt területein – köztük a világörökségi védelem alá eső területeken – az „életvitelszerű” tartózkodás büntethető. A nyilvánvaló „célcsoportot” a hajléktalanok alkotják. Ahogyan egy ismert hajléktalan költőnő mondta: „Eddig csak a sors üldözött minket, most már a törvények is…”
A jogszabály megalkotói szerint a status quo maguknak a hajléktalanoknak sem jó. Valóban: senki sem akarhatja józan ésszel, hogy az aluljárókban, parkokban, erdőszélen emberek lakjanak. A hajléktalanság felszámolása mint cél vitán fölül áll. A választott eszköz vitatható. Árulkodó a sorrend. A főpolgármester és a főváros az önkormányzati és civilszervezetekkel együtt eddig valóban sokat tett a hajléktalanokért. Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke úgy nyilatkozott, hogy a krízisellátás európai viszonylatban példaértékű, de az alapprobléma súlyos: könnyű hajléktanná válni, és nehéz visszakapaszkodni.