Térden állva, szabadon

A képen Joseph Edward Kurtz (1946) louisville-i érsek látható, akit november 12-én megválasztottak az Amerikai Egyesült Államok Püspöki Konferenciájának elnökévé. Éppen véleményt nyilvánít. Szabadon. Kifelé, befelé és – felfelé. Ahogy az a teljességre törekvő ember számára otthonos. A fotóról az is leolvasható, hogy a katolikus egyház számára kiemelt jelentőségű ügyben, az élet védelméért van jelen és imádkozik. Igen, nyilvános helyen. Mert az élet védelme vagy – negatív oldalról nézve – az abortusz témája, hasonlóan a hithez és a vallásossághoz: nem magánügy.

 

Kurtz érsek – arcának tanúsága szerint a félelemtől igencsak távol – ezt jeleníti meg. Térden állva, hiszen „maga is alárendelt ember”, mint az a kafarnaumi százados, akit Jézus a hit példájaként állít elénk Lukács evangéliumában. Azóta is az ő mondatával fogadjuk Krisztust minden szentmisén, az áldozás előtt.


 

Az utcán térdepelve imába merült főpap méltósággal van jelen. Konkrétan és szimbolikusan. Az élet védelméért. Aki nem a lényeget nézi, úgy is fogalmazhat: az abortusz szabadsága ellen. Bár valljuk meg: igencsak kétes értékű az a szabadság, amely egy élet kioltása árán érvényesül.

 

„Azt csinálok, amit akarok.” Sokan napjainkban is ezt tekintik a szabadság mércéjének, pedig ez az alapelv csakhamar kényszerek útvesztőjébe vezet. Persze amúgy is keretek, nemegyszer fájó megszorítások közt élünk, de belső szabadságunk mindig a miénk marad. Mint e püspök esetében is, aki szabadon választotta a hangtalan szólást, voltaképp azt, amit meg kellett tennie. Mert egyszerre figyelt kifelé, befelé és felfelé.

 

Az élet mindenkori értelmességét hirdető, Auschwitzot is megjárt bécsi pszichiáter, Viktor E. Frankl javasolta egy alkalommal, hogy a New York-i Szabadság- szobor párjaként az Egyesült Államok túlsó, nyugati partján fel kellene állítani a Felelősség szobrát is. Úgy lenne teljes a kép.

 

Vannak, akik azt a szobrot is látják.