Beszélgetés a hetvenéves Márfi Gyula veszprémi érsekkel

Nekünk is hinnünk kell, hogy ma is létezik egy „rejtőzködő Magyar – ország”, sőt egy „rejtőzködő Európa”, amely nem hajt térdet a bálványistenek előtt, s hinnünk kell azt is, hogy az erkölcsileg megrendült Európa romjain ma is felépülhet egy megújult Európa – vallja Márfi Gyula veszprémi érsek. A főpásztor beszélgetésünkben visszapillant szellemi és hitéleti ébredésére, majd betekintést enged azon gondolataiba, amelyekkel most megjelenő könyvében – Az istenkeresés útjain – korábbi írásai nyomán részletesen elemzi és kritikával illeti korunk súlyos társadalmi és erkölcsi válságát, egyúttal megmutatja az ebből kivezető utat is.

– Érsek úr, hogyan tekint vissza szellemi és vallási, hitbéli indíttatására?

– Az ateista diktatúra idején nőttem fel, de tudatosodásom kezdetétől az jelentette számomra az alapvető kérdést: van-e Isten, illetve milyen ez az Isten? Olyan-e, mint amilyennek hisszük, vagy például az anyaggal kell azonosítanunk, ami végső soron az egyik legdurvább panteisztikus fölfogást tükrözi? Emberszabású lény-e, netán egyes keleti vallások személytelen ősvalósága?

– Hogyan fejlődött ez a gondolat?

– Az ötvenes években, amikor szocializálódni kezdtem, fájdalommal éltem meg, hogy hetente hatszor olvastuk-hallottuk az újságban, a rádióban, később, amikor elterjedt, a televízióban, az iskolában, hogy nincs Isten, s csak vasárnap a templomban azt, hogy van. Otthon a szüleimtől természetesen mindig azt hallottam: van Isten. Isten valóságát létfontosságú kérdésnek, élet és halál kérdésének tekintettem.

Rómában, a Gregoriana Pápai Egyetemen találkoztam Fehér Andreával, aki joggyakorlati képzésén vesz részt. A Pécsi egyházmegye püspöki bíróságán dolgozik, ahova a kilenc hónapos kurzus után visszavárják. A bíróságok munkájáról és mostani tanulmányairól kérdeztem.

– Hogyan lesz valaki civilként egyházmegyei bíróság munkatársa?

– Középiskolai tanulmányaimat Pécsett, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában végeztem, majd a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának kommunikáció szakán szereztem diplomát. Gyermekkorom óta, s még egyetemistaként is kapcsolatban voltam lakóhelyem, Szentlőrinc plébánosával, Mecséri Istvánnal. Mivel érdekeltek az egyházi tudományok, tőle kértem tanácsot a továbbtanulási lehetőségekkel kapcsolatban. A teológiát ajánlotta, így 2000-ben beiratkoztam a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola Teológiai Karára, ahol 2005-ben szereztem diplomát hittanár szakon. Közben óvodásokat, valamint általános és középiskolás fiatalokat tanítottam. Ezt követően a plébános atya biztatására beiratkoztam a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Intézetébe, amely posztgraduális képzés keretében lehetőséget nyújt a kánonjogtudomány mélyebb megismerésére, valamint képesítést ad az egyházmegyei bíróságokon való munkához is. Tanulmányaim alatt kezdtem dolgozni a Pécsi Püspöki Bíróságon. Közben megszereztem a baccalaureátusi majd a lincenciátusi fokozatot.

Parallax

Egy sokfelé látható falfirka emberalakot ábrázol, amelynek fejéhez pisztolyt szegeznek, s a fegyvert a kapitalizmus tartja a kezében. A szovjet blokk országainak harsogó ideológiája az emberi kiszolgáltatottság, a társadalmi egyenlőtlenség és a fejlődésképtelenség miatt számos évtizeden át a kapitalizmust ültette a vádlottak padjára. A hétköznapi ember számára azonban nem az izmusok fontosak, hanem a hétköznapi tapasztalat. S amikor a hetvenes években valaki késő délután felliftezett a berlini televíziótoronyba, amely a keleti zónában állt, láthatta, hogy a nyugati zóna fényárban úszik, a keleti pedig matt sötétben áll. A naponta megtapasztalható kontraszt Európában szembeszökő volt, s egyben egy súlyos félreértést is elmélyített a lakosságban. A szünet nélkül sulykolt kapitalizmusellenes ideológia felnagyította és egysíkúvá tette a tiltott gyümölcsöt. A két tábor közötti különbség az anyagi javak, a jólét diskurzusába került, és elhomályosította az ennél sokkal lényegesebb dimenziót, a szabadságét és az emberi jogokét.