Van jóhírünk

A hétköznapi nyelvhasználatban sok, számunkra kedves dologra mondjuk, hogy „hungarikum”. Hivatalosan a Hungarikum Bizottság dönt arról, mit nevezünk így – mi az, ami „megkülönböztetésre, kiemelésre méltó érték, amely a magyarságra jellemző tulajdonságával, egyediségével, különlegességével, minőségével a magyarság csúcsteljesítménye”.

November végén öt új taggal bővült a hungarikumok gyűjteménye; emellett öt új elem került be a Magyar Értéktárba, amely nemzeti értékeinket tartja nyilván. Hungarikum lett Puskás Ferenc életműve, Kassai Lajos lovas-íjász módszere, a gyulai kolbász, a szikvíz és a magyar operett.

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Az egzisztencialista filozófusok nagy érdeme a személyesség őszinte keresése. Azt kutatták, hogy az általános, mindenkire jellemző esszenciális létet hogyan lehet és kell egyedi, egzisztenciális módon megélni. Kierkegaard szerint a lelkiismeret hív az igazi önmagunkká válásra: ez hallja meg Istennek a hozzá szóló hívását, parancsát.

Ma is nagyon aktuális egy másik egzisztencialista, Martin Heidegger lelkiismerettana. Eszerint az ember képes beleragadni az „általános” emberlétbe, s ilyenkor így beszél: ma már „mindenki így él”, „senki nem tartja meg”, „az ember úgy szokta…”. A lelkiismeret hív ki ebből az „akárki, bárki, mindenki, senki” létezésből. Amíg az ember beleragad az általános gyurma-létbe, kópia-életbe, divat-életstílusba, addig valójában nem is él, nem igazi önmaga. A lelkiismeret hangja lesz az, amely a messze ködből ránk szól: kihív, meghív, felhív.

Az új evangelizáció útjai

Ménfőcsanakon Győr-Ménfőcsanakon járunk, 1996 márciusában, az akkor még félkész Árpád-házi Szent Margit Evangelizációs Központban. Egy fiatalokból álló csapat azért gyűlt itt össze tíz napra Erdélyből, a Felvidékről és Magyarországról, hogy az első hazai Pál-kurzuson beavatást nyerjen a misszió elméletébe és gyakorlatába. Magam is köztük vagyok néhány pesti barátommal. Isszuk magunkba a kristálytiszta bibliai tanítást. Hihetetlen lelkesedés tölt el bennünket, ahogy napról napra jobban feltárul számunkra Istennek az üdvösségtörténetben megnyilvánuló szeretet-terve a bűn miatt tőle elszakadt emberiség megmentésére. Most végre megértjük, miért jött el emberként az Isten Fia. A Szentírás imádságos tanulmányozása közben kibomlik előttünk az olyan gyakran ismételt, mégis kevéssé értett szavak jelentése, mint „kereszthalál”, „megváltás”, „feltámadás”, „újjászületés”. Nemcsak megértjük, de személyesen át is éljük, mit jelent az, hogy – II. János Pál pápa szavaival szólva – Jézus „teljesen és ténylegesen” megszabadított minket „a gonosztól, a bűntől és a haláltól” (RM 44). A hamu alatt izzó tűz fellobbant: új szeretetre gyulladtunk az embereket feltétel nélkül szerető Atya, az értünk önmagát feláldozó Fiú és a bennünk éppen most nagyon is érezhetően munkálkodó Szentlélek iránt.

A katolikus, református és evangélikus egyházi vezetők találkozójáról

A Szentírás olvasásával és közös imádsággal kezdték advent előtti tanácskozásukat a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Állandó Bizottságának tagjai, a református és az evangélikus egyház püspökei.

A tanácskozás napirendjén az egyházak szolgálatának időszerű kérdései mellett egyeztettek a kötelezően választható hit- és erkölcstanoktatás bevezetésével kapcsolatos tapasztalatokról. Az egyházi vezetők megemlítették a hit- és erkölcstanoktatás állami finanszírozásához kötődő megnövekedett adminisztrációs terheket, amire minden egyház más-más megoldás bevezetésével igyekezett válaszolni, továbbá annak szükségességét, hogy a hitoktatásban részesülő gyermekek számára meg kell teremteni a helyi egyházi közösséghez való kapcsolódás lehetőségét.

In memoriam Antall József

Amikor harmadéves levéltáros gyakornokként az Országos Levéltárban haraptuk papirosba csomagolt ebédünket, akkor is hamar rákerült a szó a Szabad Nép aznapi számában megjelent valamelyik cikkre. Okos, művelt ember volt Antall József, de igazán szenvedélyesen – a maga nyugodt stílusában – csak a politika érdekelte. A XIX. század hazai történelme is, és egyáltalán a történelem is – politikai tanulságai miatt.

Bevallom, nagyon jólesett, amikor meghívott, és megismerkedhettem édesapjával. Amikor később munkatársaként Modell és valóság című kétkötetes cikkgyűjteményének szerkesztésében segíthettem, nem lepett meg a vallomása:

„Politikuscsaládban nőttem fel. Gyermekkoromtól kezdve mindig politikáról beszéltek apám, nagyapám. Történelmi, közgazdasági, jogi, politikai érdeklődésemnek megfelelően folytattam tanulmányaimat, és ezalatt tulajdonképpen mindig a politika volt az, ami érdekelt, de természetesen 1956-ig a gyakorlatban nem volt módom ezt tenni, hiszen csak egyféle módon lehetett cselekvően politizálni, ha az ember együttműködött a hatalommal a politizálásban.”