Készenlétben

Szerző:

Az Ökumenikus Segélyszervezet munkája – számokban és képekben

 

Gyermekeknek, családoknak, hajléktalanoknak, szenvedélybetegeknek, munkanélkülieknek és katasztrófák károsultjainak segít az Ökumenikus Segélyszervezet, idehaza tizenkilenc intézményben évente egymilliószor. Az 1991-ben elsősorban a református, az unitárius, a metodista és az ortodox egyház összefogásával megalapított, maroknyi csapattal induló szervezet mostanra az egész országot átfogó intézményhálózatot épített ki, s az elmúlt években közel negyven országban volt jelen. Célja, hogy ne csupán gyorssegélyt nyújtson a bajbajutottaknak, hanem kitörési pontokat is kínáljon nekik.

A történelem folyamán szétszaggatott köntös

Szerző:

Beszélgetés Schönberger Jenő szatmárnémeti megyés püspökkel

 

Remete Szent Pál emléknapjának előestéjén, január 14-én Schönberger Jenő szatmárnémeti megyés püspök mutatott be szentmisét Budapesten, a pálosok Gellért-hegyi Sziklatemplomában. A szerzetesek – hagyományosan – ezen alkalommal újították meg fogadalmukat. Hasonló fogadalommegújításra került sor Schönberger püspök jelenlétében január 15-én a pécsi pálos templomban. A rendalapító Boldog Özséb atyára ugyancsak januárban emlékeznek az egyetlen magyar alapítású középkori szerzetesrend tagjai és lelki támogatói.

 

– A pálosok ünnepei mellett január 25-éhez kötődik a naptárban Szent Pál megtérése. Püspök úr, hogyan gondolkodjunk a megtérésről?

 

– Magyarul pálfordulásnak is nevezzük ezt a napot. Lehet, hogy emiatt sokan félreértik Szent Pál magatartását. Ő ugyanis nem „fordult”. Nem arról van szó, mintha azelőtt Isten ellen dolgozott volna, attól kezdve meg Isten ügyéért. Korábban is Isten ügyéért dolgozott, csakhogy valami lényegeset nem ismert föl.

A keresztény egység szent ügyéért

Szerző:

Erdő Péter bíboros: Látható közösségeinket ne egymással szemben, hanem Krisztus kedvéért erősítsük!

 

Szent dolog a keresztények egységének építése, és fontos, hogy „látható közösségeinket ne egymással szemben, hanem Krisztus kedvéért erősítsük” – mondta Erdő Péter bíboros az ökumenikus imahét országos megnyitó istentiszteletén, január 19-én, Budapesten, a Kálvin téri református templomban.

 

 A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) rendezvényén Erdő Péter kiemelte: „Közös hivatásunk, hogy együttesen is tanúságot tegyünk a világban Krisztus örömhíréről. Tehát nem az emberi szervezés puszta logikája, hanem Krisztus ereje és evangéliuma késztet bennünket arra, hogy keressük a közösséget, keressük az együttes tanúságtételt is ebben a világban. Nekünk, keresztényeknek el kell mondanunk, hogy magával Krisztussal tartunk, hogy vele vagyunk közösségben. A keresztségben Krisztusba öltöztünk, a kegyelem állapotába kerültünk. Tagjává lettünk Isten megújuló népének.”

Luther-ének a szentmisén

Szerző:

Történet a (nem) mindennapi ökumenéről

 

S mi marad, ha vége az egyházak egységéért évről évről megrendezett imahétnek? Kérjük az Úristent az általa áhított közösség megvalósulásáért, de nem tehetünk úgy, mintha rajtunk semmi sem múlna. Nemegyszer a mindennapok csendes eseményei segítenek hozzá, hogy felfedezzük, milyen – olykor egészen egyedi – lehetőségei vannak az ökumenizmus életre váltásának. Az alábbiakban Szob plébánosa meséli el, hogy egyházközségükben hogyan lett egy nyugdíjas evangélikus lelkészből „tiszteletbeli káplán”.

 

A szobi plébániához tartozó kis faluban, Ipolydamásdon bemutatott egyik első misém után odajött hozzám egy ősz hajú, derűs ember, és megkérdezte, nem zavar-e, ha nyugalmazott evangélikus lelkészként részt vesz a vasárnapi szentmiséinken, nem lévén evangélikus templom a faluban. Első meglepetésemből felocsúdva örömmel hívtam meg arra, hogy csakúgy, mint az előző években tette, vasárnapról vasárnapra velünk ünnepeljen. Később kiderült számomra, hogy a hívek mindnyájunk Gyula bácsiját – azaz Dedinszky Gyulát – már „tiszteletbeli katolikusként” tartják számon, és jó volt hallani, milyen szerettel és tisztelettel beszélnek róla. Az elkövetkező években néhányszor megkértem, hogy egy-egy olyan ünnepen, amikor úgy alakult, hogy már nem volt lehetőségem Damásdon is misézni, tartson a közösségnek istentiszteletet. Nagypéntekenként pedig már évek óta igehirdetéssel és katolikus népénekekkel egybekötött áhítatot vezet a híveknek. Lelkésztársam igényességét és tapintatát tükrözi, hogy mindig elkérte az adott nap liturgiájának menetét, de néhány éve már neki is rendszeresen jár az Adoremus. Más jeles alkalmakkor felkértem arra, hogy ketten hirdessük Isten igéjét az ünnepi szentmiséken, sőt valamelyik évben a karácsonyi misén együtt énekeltük el Luther egyik énekét.

Feladni lőállásainkat

Szerző:

Találkozás Fekete Ágnes lelkésszel

 

Talán mindannyian ismerjük a tréfás magyarázatot, amely szerint feltámadása után Krisztus azért az asszonyoknak jelent meg először, mert így biztosra vehette, hogy egy órán belül minden jeruzsálemi tudni fogja a hírt. Egyetlen humorérzékkel rendelkező nő sem sértődik meg ezen, ám komolyra fordítva a szót, még ma is kérdés (pontosabban ma kérdés csak igazán): nekünk, nőknek hol a helyünk az egyházban, és mi a feladatunk benne. Fekete Ágnes református lelkésznővel őszintén beszélgettünk hagyományról, útkeresésről, a megváltozott világról és természetesen a nők helyzetéről egyházainkban.

 

– Hogyan lett Önből lelkész?

 

– Buzgó református családba születtem. Ugyanakkor, amikor a szüleimnek bejelentettem, hogy lelkész szeretnék lenni, le akartak beszélni a döntésemről, mondván: ez nem nőnek való pálya. Magam is megriadtam, de a végső elhatározás előtt sok megerősítő igét kaptam arról, hogy Isten nem azt nézi, ki mennyire tökéletes. Abban az időben, a nyolcvanas évek elején sokunkban – bennem is – volt egyfajta világmegváltó tűz. Szerettünk volna kitörni a rendszerből, szerettük volna megosztani a jó hírt az emberekkel. Úgy éreztem, nincs annál nagyobb dolog, mint hogy az életemet Istennek szentelhetem, és nincs fontosabb ezen a világon, mint hogy Isten szeretetéről beszéljek.

 

– Miért és mikor határozott úgy a református egyház, hogy megnyitja a nők előtt a lelkészi pályát?

 

– A XX. század elején engedélyezték először, hogy nők tanuljanak a teológián. Akkor ez nyugati mintára, és elsősorban a belmissziói mozgalmak hatására történt. A kommunizmus idején viszont a lelkészhiány problémájának meg¬oldásaként szükség volt képzett emberekre, nőkre is. Az első lelkésznőt Novák Olgának hívták. Be kell vallanunk, hogy sok esetben olyan helyekre küldték a nőket, ahová a férfiak nem mentek volna. Falvakba, embert próbáló körülmények közé. Ezek a nők valódi úttörők voltak. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy háromszor annyit kellett bizonyítaniuk, mint egy férfinak. Az első időkben ők vagy egyedülálló nők maradtak, vagy lelkészfeleségek lettek. Legtöbbjük hitoktató vagy segédlelkész maradt. Szentségeket kezdetben nem is szolgáltathattak ki. Ezt a kérdést csak 1985-ben rendezte a református egyház, akkor mintegy visszamenőleg felszentelték az összes lelkésznőt, aki még élt.

Jézus megszólít Mt 4,12–13

Szerző:

A biblia üzenete

 

A keresztény ember olyasvalaki, aki találkozott egy eseménnyel, mely közel kétezer éve történt egy kis, félreeső országban, hatása azonban ma is lüktető energiával sugárzik. Ez az esemény pedig nem más, mint az, hogy egy Jézus nevű ember elkezdett tanítani Galilea falvaiban. A tanítása nyomán megindult mozgalmat nemsokára elnyomták, vérbe fojtották: Jézust megölték. Isten azonban halála után életre keltette, feltámasztotta őt, és megtette mindenki és a mindenség urává. Ennek az eseménynek a mai hatását Japánban működő misszionáriusként én is megtapasztaltam, amikor japán emberek, fiatalok és öregek, férfiak és nők, munkások és egyetemi tanárok nyitott szívvel hallgatták a Jézusról szóló evangéliumot, hittel elfogadták azt, életüket és értékrendjüket hozzá idomították, és az örök élet reményében folytatták életüket.

Üdvösségünk műve (1. rész)

Szerző:

Katekézis a liturgiáról 4.

 

Ismeretes, hogy az egyház történelme során nem egy híres megtérő liturgikus cselekményektől „elragadva” adta át az életét Istennek Krisztusban. A cselekmény szépsége, a benne feltáruló emberi és lelki mélység, de mindenekelőtt a benne megtalált isteni jelenlét rendkívüli hatással tud lenni az emberre, sokszor akkor is, ha az ember pszichésen nem is túlságosan fogékony rá. Vannak azonban olyan testvéreink is – és katolikus berkeinken belül is –, akik puszta ritualizmusnak, az evangéliumokkal ellentétes szellemű és azokból le nem vezethető középkori képződményeknek tekintik a liturgikus cselekményeinket, s így nyilvánvalóan nem is nagyon tudnak rajta, benne részt venni.

Freinademetz József január 29.

Szerző:

A hét szentje

 

Az Osztrák–Magyar Monarchia területén született, egy apró, csupán öt házból álló dél-tiroli faluban, Badiában, 1852. április 15-én. Nemzetiségét tekintve ladin volt. 1875-ben szentelték a Brixeni egyházmegye papjává. Püspöke megadta neki az engedélyt, hogy beléphessen Janssen Arnold újonnan alapított rendjébe, az Isteni Ige Társaságába. Ő lett az első verbita misszionárius. 1879-ben kapta meg kiküldetését Kínába. Másodmagával indult el az ázsiai országba, amely az első ópiumháború (1839–1842) után kénytelen volt feladni elzárkózó politikáját, de továbbra sem látta szívesen az idegeneket. A külföldiek jelentős hatalomhoz jutottak az országban, viszont mindinkább kivívták maguk ellen a helyiek haragját. Kizsákmányolták az erőforrásokat, ópiumot vittek az országba, a helyi vallásokat és tradíciókat nem tisztelték, és egy sor egyenlőtlen szerződést kényszerítettek a kínaiakra.