Az új evangelizáció útjai

Másfél évi szervezés után, 1997 májusának közepén óriási izgalommal vártuk a Renewal Ministries nemzetközi missziós csapatának érkezését. Négy nap leforgása alatt három nagy sportcsarnokba hirdettek meg evangelizációs találkozókat. A szervezőmunka az utolsó fél évben vált rendkívül intenzívvé. Kis budapesti irodánkhoz kapcsolódva egy önkéntesekből álló gyakorlatlan csapat vitte a munka nagy részét, tartotta a kapcsolatot a miskolci és a pécsi szervezőkkel. Nem csak a hírverést, a plakátolást kellett megszervezni, nem csak a külföldiek szállását, a csarnokok kibérlését és hangosítását. A Renewal Ministries vezetői azt akarták, hogy mi, magyarok, egyenrangú félként vegyünk részt a szolgálatokban. A találkozókon kulcsfontosságú dicsőítő zenét magyar fiatalok szolgáltatták, méghozzá az általunk akkor frissen felfedezett – és Magyarországra csábított – csíki székely legény, Csiszér László vezetésével. Tolmácsokat és imaszolgálókat kellett találnunk, rendezőket kellett kiképeznünk igen sokrétű és felelősségteljes munkájukra… Hihetetlen, hogy mire képes a laikus segítők sokasága, ha valódi feladatot kap!

Mozaikkövek az erkölcstanhoz

Mindannyiunkkal megtörténik, hogy életünkben olykor ütköznek az erkölcsi kötelességek. Egyszerre több jó cselekedetet is meg kellene tennünk, olykor több különböző személlyel kapcsolatos súlyos teendők kerülnek konfliktusba, esetleg ugyanabban az időben több helyszínen kellene lennünk. Ezt a helyzetet nem csupán tudomásul vesszük teremtményi alázattal, hanem valamiképpen uralni akarjuk, hiszen felelősen kell cselekednünk, s ha különösen fontos dologról van szó, akkor olyan döntésre kell jutnunk, amellyel együtt élni és meghalni is tudunk. A tanakodó lelkiismeret számára dolgozták ki az „ordo caritatist”, a szeretet rendjének elvét. Az evangélium szellemében mindig mindenki felé szeretnénk megélni a szeretet parancsát, de a történelem végességében a szeretet lehetőségei is végesek. A szeretet nem akar hatástalan, cinikus, kaotikus lenni: rendet akar. Nem engedheti meg, hogy a kusza élethelyzetben lévő emberek improvizáljanak, tetszőleges szubjektivitással cselekedjenek, kapkodjanak vagy mindig a könnyebb utat keressék. Ezért az ordo caritatis elve sorrendbe rakja az erkölcsi kötelességeket, s ez segítséget jelent a teendők uralásában.

Tanodaprogram Bátonyterenyén

A Párbeszéd Házában nemrég megrendezett Cigánypasztorációs Műhely egyik meghívottja Berki Judit szociálpolitikus volt. A cigányság presztízsveszteségének okáról, illetve az általa vezetett bátonyterenyei tanodában zajló munkáról kérdeztük.

 – Hogyan lehet a cigányság társadalmi megbecsültségét visszaállítani?

 – Tartós munkahelyek kellenek. A leglényegesebb, hogy állandó munkája legyen valakinek, ne máról holnapra éljen, mert úgy tervezhetetlen a jövő. Vannak térségek, amelyek ebből a szempontból az átlagnál jóval elmaradottabbak. Ilyen az észak-magyarországi és dél-dunántúli régió, ahol a munkanélküliség rendkívül nagy arányban van jelen. Ezeken a területeken élnek legmagasabb százalékban romák és más hátrányos helyzetben lévő munkavállalók.

Az átlag „hírfogyasztó” is elcsodálkozhatott a január 16-i hír hallatán:

„A Vatikán hosszú idő után először kényszerült nyilvános állásfoglalásra a katolikus egyház szexuális visszaélései miatt.”
Hosszú idő után kényszerült? És a katolikus egyháznak szexuális visszaélései vannak? Mit jelentsen ez?

Immár évek óta tudhatja mindenki, hogy a Szentszék (Vatikán) előírása szerint a püspöki konferenciáknak szinte mindegyike nyilvánosságra hozza – és nem akarja eltussolni – azokat a szomorú eseteket, amikor papok estek szexuális visszaélés bűnébe. Van, ahol évtizedekre visszamenően megtették ezt, és az áldozatoknak anyagi kárpótlást fizettek. Nagy tudatlanság, illetve rosszindulat kell tehát a fenti megfogalmazáshoz.

Nehezen viselem a rohammunkát és a kampányokat. Mind a kettőben felfedezem a jó szándékkal való visszaélést. Kicsit ugyan, de hazugok. Kicsit ugyan, de Isten majmává teszik a legjobb szándékokat is. Most leszállított áron, olcsón lehet hozzájutni a legbecsesebb értékekhez. „Kampányka” kísértő nagy kópé. „Olcsó, de haszontalan holmi. Vedd meg ma, mert most nyomott áron juthatsz hozzá! Köszönöm, nincs szükségem rá. És ha engedek az árából? Ha nem kell, ingyen sem kell.” Boldogok azok, akik örömmel tudnak sétálni azok között a holmik között, amelyekre semmi szükségük. Hát még milyen boldogok azok, akik meg tudnak válni azoktól a tárgyaktól, amelyeket meg sem kellett volna venniük.