Hatvantól nyolcvanötig

Beszélgetés Debreczeni Tiborral

 

Nyugdíjazása után – már ismert drámapedagógus, rendező, előadóművész volt – kezdett tanítani a Nagykőrösi Református Tanítóképző Főiskolán, és huszonhárom éven át dolgozott óraadóként. Most, nyolcvanöt évesen döntött úgy, hogy befejezi folyamatos oktatói tevékenységét. Még megjelentette tizenkilencedik kötetét, A kőrösi huszonhárom címmel, melyben élvezetes stílusban írja meg az eltöltött idő pedagógiai tapasztalatait. Debreczeni Tibor pályája nagy ívű, sikeres. Debrecenben, ahol tanár volt, ezreket nevelt, nemcsak gimnáziumi munkája során, hanem irodalmi színpadi rendezéseivel is. Ezerfős bérletes közönségük volt. Budapesten, a Népművelési Intézet metodikusaként nemcsak az amatőr színjátszás megújulását segítette elő, de felfedezte, magyarra adaptálta a drámapedagógiát, megírta az első műhelytanulmányokat és megjelentette az első drámajátékkönyvet. Majd megalapította a Magyar Drámapedagógiai Társaságot, és szerkesztette a Drámapedagógiai Magazint. Rendezőként pedig budapesti Vári Színpadával olyan előadásokat hozott létre, melyeket a magyarországi avantgárddal foglalkozó színháztörténészek is számon tartanak. Előadóművészként is jelentőset alkotott, Az öreg ácsot palira vették című összeállításával bejárta az ország kulturális intézményeit.

Az én Puccinim

Szoborportré Lelkes Márktól

 

A karácsony előtti napoktól néhány hétig szabadtéren, az Operaház előtt állt Lelkes Márk Giacomo Puccinit ábrázoló mellszobra, amelyet az olasz zeneszerző születésének százötvenötödik évfordulójára Ókovács Szilveszter, a dalszínház főigazgatója rendelt meg a művésztől. A büszt időközben átkerült végleges helyére, a díszlépcsőházba. Megállásra késztetett… Az internetre felkerült képek alapján hétköznapi képmásnak látszott; a fotón – az orron és állon megcsillanó fény miatt – konoknak-keménynek tűnő bronzarc inkább csak az elvárható hasonlóságot mutatta, semmint az ideával való azonosságot. „Élőben” megszemlélve az alkotást azonban rá kellett hogy döbbenjek, szobrásztól nem láttam még ehhez fogható Puccini-portrét. Szemből és profilból nézve is pontos. Valódi. Elfogult vagyok a „modellel” kapcsolatban. Nehéz újat mondani róla; minden hangját ismerem… – mégis kimeríthetetlen.

Az öröm marad

Budapesti találkozás Ljudmila Ulickajával

 

Tavaly év végén, az ünnepek előtt járt hazánkban újra az orosz írónő, Ljudmila Ulickaja. Új könyvének, az Örökbecsű limlomnak a bemutatójára érkezett Budapestre. Beszélgetőtársa magyar fordítója, a kiváló russzista, Goretity József volt. Az alábbiakban felidézzük a tanulságos este néhány gondolatát.

 

Kiderült: a Gutenberg-galaxis sokszor emlegetett (és persze vitatott) végéhez közeledve, a Paulo Coelho-féle közhelydömpingben, a Szepesi Nikolettek toronymagas eladási listáin túl egy mai orosz szépíró is képes megtölteni egy hatalmas mozitermet. Egyszerű, kissé fáradt asszony foglal helyet a színpadon. Fáradtsága nemcsak az utazásnak, hanem valószínűleg a tavalyi kemoterápiának és a halálos kórral való küzdelemnek is betudható. Szavai azonban tiszták, gondolatai élesek, tekintete okosan barátságos. Ulickaja nem guru. Mer nyitva hagyni kérdéseket, és mer kételkedni. Nem vágyik követőkre, de vele együtt gondolkodókra igen.

Szétszakítva

Észak és dél harca koreai filmekben

Kivégzésekben végződő politikai tisztogatás, atomháborúval való fenyegetőzés, óriás munkatáborok, éhezés és szegénység. Ezekről hallhatunk a híradásokban, ha Észak-Korea a téma. A déli országrészről ugyanakkor sokkal kevesebbszer esik szó. A leginkább akkor, ha nagy lelkesedéssel valamelyik dél-koreai cég magyarországi befektetéséről számolnak be a médiában. Tavaly volt hatvan éve, hogy abbahagyták a koreai háborút – békét ugyanis máig nem kötöttek a szembenálló felek. A megosztottság ugyanakkor még régebben kezdődött, hiszen már a II. világháború után kettévágták a félszigetet, nagyjából ott, ahol ma is húzódik a határ a két állam között.

Vezeklés esernyővel

Vulgárpszichológiai okoskodás vagy mély emberi tapasztalat-e, nem tudom, de igaz: a túlcukrozott édeskedés mögött rendszerint valamilyen szomorú titok lappang. S mivel a rejtélyt őrző nem egykönnyen hajlandó „feladni” magát, nagy empátiával kell közelednünk felé. Tulajdonképpen ezzel próbálkozik a Banks úr megmentése című film, amikor egy legendás gyerekkönyv felcukrozásának történetét meséli el.

Diplomáciai kapcsolatok a Szentszékkel

Jelenleg a világ száznyolcvan állama tart fenn diplomáciai kapcsolatot a Szentszékkel. Tavaly február 22-én Dél-Szudán is csatlakozott ezekhez az országokhoz, és államközi kapcsolatba lépett a Vatikánnal, mégpedig az apostoli nunciatúra és a nagykövetség szintjén.

Pelé hitvallása

Az autókban függő rózsafüzér és a futballpályán vetett keresztek sajnos félig-meddig babonás megnyilatkozások is lehetnek. De ami a FIFA január 13-i díjkiosztó gáláján történt, az félreérthetetlen hitvallás volt.

 

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség és a France Football magazin 2013-as aranylabda-díjkiosztó gáláján nemcsak Cristiano Ro¬naldo küzdhetett könnyeivel, amikor másodszor is elnyerte az aranylabdát. Rajta kívül nem is csupán Nadine Angerer, az Európa-bajnok női csapat kapusa, valamint szép góljáért a Puskás-díj kitüntetettje, Zlatan Ibrahimović köszönhette meg az elismerést, hanem a múlt század brazil futball-legendája, az immár hetvennégy éves Pelé, teljes nevén Edson Arantes do Nascimento, a Fekete Gyöngyszem is fogadhatta a zürichi közönség ünneplését.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.