A Népek udvara Budapesten

Amikor Gianfranco Ravasi bíboros, a Kultúra Pápai Tanácsának elnöke három évvel ezelőtt meghirdette a kezdetben Pogányok udvara, majd később a Népek udvara elnevezésű párbeszédsorozatot, XVI. Benedek pápa 2009-ben előadott kívánságát valósította meg. „Az Isten felfedezésére irányuló szándék az evangelizáció egyik elsődleges eleme. A pogányok udvara a valamennyi népért szóló ima szabad helye volt, amelyet az egyháznak ma újra meg kell nyitnia – mondta a pápa.

Hajléktalanok egy házban

A hajléktalan emberekről nemcsak Ferenc pápa gesztusai vagy a közelmúltban hozott fővárosi rendelet kapcsán esik több szó mostanában, hanem a napokban érkező fagyok és havazás miatt is. Közel ezer hajléktalan ember él Józsefvárosban, s bár a kerületben több intézmény is segíti őket, a hidegre tekintettel az ökumenikus imahetet követően a római katolikus, a református, az evangélikus, a baptista és az adventista felekezet összefogásával ideiglenes krízisszállás nyílik a VIII. kerület Illés utca 36. szám alatt.

A szeretet küldetése minden emberre kiterjed

Keresztény-zsidó imaórát tartottak Budapesten

 

A szeretet küldetése minden emberre kiterjed, hiszen mindnyájan testvérek vagyunk – mondta Erdő Péter bíboros az ökumenikus imahét zárónapján tartott harmadik keresztény-zsidó imaórán vasárnap Budapesten, a terézvárosi Avilai Szent Teréz-templomban.

 

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) rendezvényén Erdő Péter felidézte, hogy Máté evangéliumában olvasható Jézus mondása a főparancsról: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.”

Magyar nyelvű gazdasági képzés a Kárpát-medencében

Konferencia a Corvinus egyetemen

 

Kárpát-medencei Közgazdász Konferencia – Magyar nyelvű gazdasági képzés a Kárpát-medencében címmel tartott kétnapos konferenciát a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) a Nemzetstratégiai Kutatóintézet együttműködésével január 23–24-én. A hazai közgazdasági képzés megindulásának emlékére rendezett tudományos program Rostoványi Zsolt, a BCE rektora és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Intézet elnöke köszöntőjével, valamint a két intézmény együttműködésének ünnepélyes aláírásával vette kezdetét.

Az újságírók ünnepén

K. Debreceni Mihály kapta a Szalézi-ösztöndíjat

 

Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 27-én ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően a Központi Papnevelő Intézet dísztermében Székely János esztergom–budapesti segédpüspök adta át a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat, amellyel 2001 óta támogatja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a média egy-egy munkatársát. A díjat olyan újságírók kapják, akik a keresztény értékrend szakmailag megalapozott és hiteles képviseletét segítik elő a nem egyházi sajtóban.

Emlékezés

Az evangelizáció öröme

 

Ferenc pápa Szent Pál két gondolata révén kapcsolja össze az evangélium örömét az evangelizálással: „Mert Krisztus szeretete ösztönöz minket” (2Kor 5,14). Az Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdítás által idézett olasz szövegfordításban a ci possiede kifejezés szerepel, ami annyit tesz: birtokol bennünket. Ez megfelel a görög szünekhó ige jelentési síkjának: Krisztus szeretete „markában tart”, s ezért egyenesen kényszerít az evangélium hirdetésére. „Jaj nekem, ha nem hirdetem az evangéliumot” (1Kor 9,16).

Imavirrasztás szerzetesekkel

Iránytű – hivatástisztázó műhelysorozat tavasztól

 

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe (február 2.) hagyományosan a megszentelt élet napja. Ebből az alkalomból ifjúsági imavirrasztás lesz az Örökimádás templomban február elsején, szombaton, 18 órától. Már lehet kapcsolódni az Iránytű hivatástisztázó műhelysorozat tavaszi félévéhez is. A műhelysorozat az élethivatás felfedezéséhez, életdöntések meghozásához nyújt segítséget fiataloknak. A programot a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán jelenleg három szerzetesnő (Domonkos-rend, Nyolc Boldogság közösség, Szociális Testvérek Társasága), valamint két férfi szerzetes (ferences és jezsuita rend) vezeti, de egyes alkalmakra vendégek is érkeznek (egyházmegyés papok, más szerzetesek, családosok).

Vatikán

Ferenc pápa és Skorka rabbi

 

Közösen munkálkodni, tisztelve Istent és az embert – ez a közös üzenete annak a magánkihallgatásnak, amelyre január 16-án került sor Ferenc pápa és Abraham Skorka, a Buenos Aires-i Latin-Amerikai Rabbiképző Szeminárium rektora között. A rabbi és a pápa között szoros együttműködés alakult ki még abban az időben, amikor Ferenc pápa Buenos Aires érseke volt. Skorka rabbi egy vele készült interjúban elmondta: „Azért jöttünk, hogy kifejezzük a pápának szeretetünket, támogatásunkat, és hogy újraszőjük baráti kapcsolatainkat, nem személyes, hanem közösségi szinten; s hogy megvitassuk, miként tudnánk közösen keresni a választ azokra a különféle problémákra, amelyek napjaink embereit sújtják. Sok mindenről beszéltünk: az erőszakról, a nőkkel, a férfiakkal való rossz bánásmódról, a családon belüli erőszakról, arról, hogyan lehetne megtalálni az emberek egységének útját, módját, hogy leküzdjük azokat a korlátokat, amelyek elválasztanak, és amelyekre az erőszakhoz vezető gyűlölet épülhet. Véleményt cseréltünk, elemeztük mindezeket a kérdéseket, és kölcsönösen kifejeztük egymás iránti tiszteletünket, szeretetünket. (VR)

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.