Égi és földi játékok

Mennyi a játékosság a teremtésben? Joseph Haydn megsejtette, amikor oratóriumában természetfestő hatások, hegedűk, fuvolák szökellő menetében megvilágosodott előtte, hogy „Egy új világ születik Isten szavára”. Folyamatos a kreáció, s amikor az ember hozzáteszi a maga alkotását, nem felejtheti, a könnyedségnek éppen úgy megvan a maga súlya, mint a legnehezebb téteknek. Sok szakadék ellenére mindig adott a kezdés lehetősége.

 

A világ a geológiai rendjében vagy a növénylét szerves együvé tartozásában is sajátságos mozgást mutat, s erről Johann Sebastian Bach tudhatott legtöbbet: ritmusaival fejezte ki a világegyetem mozgását, és ez ad minden művének szakrális jelleget. Az Arkangyali Vándor, Angelus Silesius a rokona ebben párverseivel.

Álarcok, maszkok

A farsangi időszakban egymást érik a különböző bálok, zenés-táncos mulatságok. Napjainkban nagyon sokféle szervezet létezik, s mindegyik más „címen” tart bált a vízkereszt és hamvazószerda közötti időszakban. Mert ennyi még megmaradt a hagyományos „időbeosztásból”, vagyis abból az íratlan szabályok szerint is jól működő korszakból, amikor még valóban megvolt mindennek a maga ideje. Ma már sokan hajlamosak jóváhagyni az icipici csúszásokat, s akár a böjti időben is kirúgni a hámból.

Üzenetek a borítékon

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat ünnepi bélyege „Tuitio fidei et obsequium pauperum – A hit védelme és a szegények szolgálata.” A pajzs, a nyolccsücskű lovagkereszt a kilencszáz éves máltai szellemiség szimbóluma… – egyszerű, letisztult és lényegre törő, Kara György grafikusművész munkája. A háromszáz forintos névértékű bélyeget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fennállásának huszonötödik évfordulója alkalmából, február 4-ére időzítve bocsátotta ki a Magyar Posta.

Budaörsi február

Csillebérc felől az erdőn át mentem a budaörsi kopárosok felé. Fagyos volt a reggel, néhány napja kevés hó esett. Éppen csak annyi, hogy tarkára varázsolta az avart, amely ropogott a bakancsom alatt. Elsőnek egy szajkót láttam. Keresztben szállt előttem, felült egy ágra, rám meredt világoskék szemével, aztán rekedt hangon veszélyt kiáltott, és elrepült. Az egyik öreg fa törzsén fakúsz igyekezett felfelé. Csavarvonalban mászott, időnként eltűnt a túlsó oldalon, majd ismét előbukkant. Minden kéregrepedésbe bepillantott, s hajlott, vékony csőrével néha kiemelt valamit.

„Egy életen át készülök az improvizációkra”

Pálúr János a Notre-Dame-ról, a hazai orgonakultúráról és a tíz regiszterről

 

Az előadó-művészet szépsége, hogy nem lehet instrukciókkal leírni, hogyan áll össze a jó előadás – hangsúlyozza Pálúr János orgonaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. A Budapest-Fasori Református Egyházközség orgonistájával a tavaly decemberben Magyar Örökség Díjat kapott, százesztendős Városligeti fasori református templomban beszélgettünk.

 

Amikor az interjú időpontját egyeztettük, említette, hogy a Zeneakadémiáról, éppen tanításból jön. Milyen órája volt január második hetében?

 

– A Zeneakadémián a vizsgaidőszak közepére tűzzük ki a két részből álló orgonavizsgát, és ma is erre készültünk tanítványaimmal. A romantikus és modern stílusú darabokat most a Művészetek Palotájában játsszák a hallgatóink, amit aznap este egy tanár-diák koncert is követ. Másnap, amikor már kellőképpen elfáradtunk, nálunk, a Bach Teremben jöhet a barokk forduló.

A fal adja a másikat…

Szűr-Szabó József, a karikatúra mestere

 

A karikatúra különleges helyet foglal el a grafikai műfajokon belül. Egyrészt mert művészkörökben sohasem fogadták el igazán, másrészt pedig mert a karikatúrarajzolás nem tanulható. Legalábbis a megszokott formában biztosan nem, művészeti iskolában sohasem tanították. Persze voltak rajzolók, akik mára híresek lettek, mint például a francia Honoré Daumier vagy a magyar Jankó János a XIX. században. Ők ketten azonban elismert festők is voltak a maguk korában. Egyáltalán a könnyű műfaj művelőit, a humoristákat, karikaturistákat mindig is a nagyközönség kedvelte legjobban.

A jószágkormányzó és a zongoragyáros

A régi képeslapok közül elsősorban azok érdekelnek, amelyeken szülőfalum, Előszállás nevezetességei láthatók. Nagyon ritkán találok ilyet, ám tavaly az egyik online piactéren sikerült megvásárolnom a Magyar Fénynyomdai Részvénytársaság által kiadott egyik levelezőlapot, rajta két ELŐSZÁLLÁS 911 OCT 21 feliratú postabélyegzővel. A címzett és a feladó után nyomozva számos érdekességre bukkantam.

 

A körülményekhez érdemes tudni, hogy Előszállás hajdan a zirci ciszterci apátság legjövedelmezőbb birtoka volt, s Hagyó-Kovács Gyula jószágkormányzó idején élte virágkorát. Ma is áll az egykori, 1765-ben épített rendház, amely a mindenkori jószágkormányzó rezidenciája volt, s ami az államosítást követően állami nevelőotthonként működött, ám jelenleg sajnos üres. Omlik, foszlik, pusztul. Pedig nemcsak műemlék jellege miatt számíthatna több figyelemre, hanem a hozzá fűződő, talán nem csak az előszállásiaknak értékes (történeti) események miatt is. Jó volna, ha felújítanák a ciszterci rend tulajdonába visszakerült épületet, s valami új, XXI. századi feladatot találnának ki az illetékesek arra, hogyan is menthetnék meg e páratlan műemléket a következő generációk számára.

„Klever Kaff”

Egy elfelejtett évfordulóra

 

1944 februárjában lesz hetven éve annak, hogy a háborús Anglia sötét hétköznapjait már 1942-től bevilágító alt énekesnő, Kathleen Ferrier – a betegeskedő Astra Desmond helyetteseként – országos híresség lett. Azaz jóval több annál. Mert az 1912-ben, egy lancashire- i igazgató-tanító gyermekeként világra jött lány (civilben sokáig telefonoskisasszony!) szűk tízesztendei, a háború után már Hollandiáig és Amerikáig ívelő pályafutása nem egy hidegen tündöklő díváé volt, hanem a minden porcikájában természetes „Klever Kaff”-é ahogyan önmagát nevezte. Vagyis, a szigetország Okos Katicájáé.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.