A Szentszék és a gyermekjogok védelme

Silvano M. Tomasi érsek, az ENSZ genfi székhelyű hivatalainak állandó szentszéki megfigyelője a Vatikáni Rádióban annak a gyanújának adott hangot, hogy az észrevételeket még az előtt fogalmazták meg, mielőtt a katolikus egyházban jelentős intézkedések történtek a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaélések büntetésére és megelőzésére. Az érsek utalt a Ferenc pápa által felállított gyermekvédelmi bizottságra, melynek feladata többek között, hogy további javaslatokat terjesszen elő a gyermekek és a gyermekjogok védelmére. A katolikus egyház példát akar mutatni ezen a területen.

 

Ennél jóval keményebben bírálta az ENSZ-bizottság dokumentumát Federico Lombardi szentszéki szóvivő február 7-én kiadott közleményében. A dokumentumot szabályellenesnek és erősen korlátozottnak nevezte.

 

Érvelésében arra hivatkozott, hogy az észrevételeket tartalmazó jelentés nem veszi kellőképpen figyelembe a Szentszék által előterjesztett válaszokat és adatokat, illetve az indokoltnál jóval nagyobb figyelmet fordít azokra a nem kormányzati szervezetekre, amelyek köztudottan előítélettel viseltetnek a katolikus egyházzal szemben, és képtelenek elismerni a tényeket.


Hozzátette: a kritikai állásfoglalást jól láthatóan már az előtt papírra vetették, hogy az ENSZ gyermekjogi bizottságának tagjai találkoztak volna a vatikáni képviselőkkel.

 

A szóvivő hangsúlyozza: kevés olyan intézmény van – ha létezik egyáltalán –, amely az utóbbi években annyit tett volna a kiskorúak védelme érdekében, mint a Szentszék.

 

A bizottság túllépi a hatáskörét, amikor beleavatkozik az egyház tanbeli és erkölcsi állásfoglalásaiba is, valamint útmutatásokat ad olyan erkölcsi kérdések megítélésére vonatkozóan, mint a fogamzásgátlás, az abortusz, a családban történő nevelés vagy az emberi szexualitás – hangsúlyozza Lombardi. Súlyos félreértésnek nevezi, hogy a bizottság nem érti meg a Szentszék sajátos, a többi államétól különböző természetét, amelyet részletesen feltártak az elmúlt húsz év során, amióta a Vatikán csatlakozott a gyermekjogi egyezményhez. „Nem képesek vagy nem akarják megérteni ezt? – teszi fel a kérdést a szentszéki szóvivő.

 

Rendellenes az a figyelem, amelyet a bizottság a Szentszékre fordít, míg a gyermekjogokat közismerten megsértő országokra sokkal kevesebb gondot fordítanak. Nem véletlen, hogy a nemzetközi sajtóban szinte soha nem volt visszhangjuk e jelentéseknek. A Vatikán vonatkozásában azonban az ENSZ-bizottság dokumentuma igazságtalanul nagy és kártékony médiafigyelmet kapott. A Vatikán a jövőben is állást foglal e témában, nyitottan fogadja a jogos bírálatokat, de bátran és határozottan képviseli saját álláspontját. „A Szentszék továbbra is figyelmes és érvekkel alátámasztott válaszokat fog adni a felmerülő kérdésekre” – írja közleményében Federico Lombardi. (KAP)

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .