Országjáró
Szeged-csanádi Egyházmegye
Háromezer fiatal önkéntes akciója
A Szeged–csanádi egyházmegyében március 21. és 23. között tartották meg a Tesz-Vesz Tavasz elnevezésű rendezvényt, amelynek célja, hogy önkéntes tevékenykedésre buzdítsák a fiatalok közösségeit, érzékennyé tegyék őket arra, hogy észrevegyék a környezetükben keletkező feladatokat, s tegyenek is azok elvégzéséért.
Vértesaljai László jezsuita szerzetes a böjtről
Önsanyargatás? Fogyókúra? Méregtelenítés? Testi és lelki megtisztulás? Mostanra a böjt egészen új, kimondottan „világi” jelentéseket (is) kapott, de tudjuk-e, hogy valójában miről szól ez az egész? Vértesaljai László jezsuita szerzetes néhány éve éhségsztrájkot folytatott, hogy kifejezze szolidaritását a peremre szorultakkal, a kilátástalan helyzetben lévőkkel. Így különös módon tapasztalta meg, mit is jelent böjtölni…
– Éhségsztrájknak mondták, de valójában böjt volt ez, s rendtársammal, Hofher Józseffel együtt az egészségügy megmentése érdekében, pontosabban a kórházak tervezett privatizációja ellenében kezdeményeztük. Harmincegy napig böjtöltem, ami nekem nagyon jót tett: tényleg megtisztultam testileg, lelkileg. Nem ettem egyáltalán semmit, csak cukormentes gyümölcsteát ittam, négy-öt litert naponta. Ez volt tehát az egyetlen táplálék, amit bevittem a szervezetembe. („Tevetípus” vagyok, sokáig kibírom.) „Szamártestvér” a testünk, kényeztetni ugyan nem szabad, ellenben szeretnünk kell, törődni vele, s így rátalálhatunk egyfajta összhangra. A böjt lényege, hogy Isten előtt végzem, vissza akarom vinni hozzá a testemet, abba a paradicsomi, tiszta állapotba. Így kezdte Ábrahám, s ment ez tovább Keresztelő Jánoson át egészen Jézusig.
Katolikus szempontok az általános és középiskolás tananyagban Megjelentek az Értékorientált pedagógia című könyvsorozat legújabb kötetei, ezúttal az általános iskolák felső tagozata és a középiskolák számára, a történelemoktatáshoz kapcsolódóan. A könyveket március 17-én, Budapesten mutatták be a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskola és a Szent István Társulat Értékorientált nevelés és oktatás című konferenciáján.
Ottó László plébános emlékére
Betegállományom utolsó napját töltöttem, így otthon voltam 1944. április 3-án. Fél nyolc lehetett, amikor a rádió elhallgatott, majd felhangzott: „Légi veszély”, „légi veszély”. Abban az időben gyakori volt ez a vészjelzés, ilyenkor az óvóhelyre mentünk. Hamarosan hallani lehetett a légvédelmi ágyúk hatalmas robaját. Be-behallatszott a pincébe egy-egy hatalmas robbanás, porzott, remegett a pincefal. Egy idő múlva csend lett. A légiriadót azonban nem fújták le, így továbbra is az óvóhelyen maradtunk. Kevés idő elteltével újra felhangzott a légvédelmi ágyúk zaja. Egyre több közeli bombabecsapódást hallottunk.
Azt mondják, régen megszűnt már a tihanyi visszhang. Az új épületek elnyelik a hangot. Ennek a megállapításnak is – mint minden kategorikus kijelentésnek – részigazsága vagyon. A tihanyi templom faláról ugyanis még mindig visszahallható a kiáltott szó, de közben született egy másik visszhang, az iméntinél erősebb és lényegesebb, a fizikai hanghullámoknál messzebb hangzó. Ezt a hangot az immár több mint két évtizede visszatért bencés szerzetesek keltik, jelenlétükkel, s leginkább azzal, akinek a szavát visszhangozzák.
Kellemes tavaszi estén ülök Korzenszky Richárd perjellel a szobájában. A házban élénk élet, most éppen háromnapos konferenciának ad helyet Tihany. Mi mégis csöndes eltűnődésben beszélgetünk, a kolostor már csak ilyen, lentről fölsóhajt a tavaszra melegedő víz, kitekintve örökpanoráma, amely a földtől, e teremtett szépségtől az Örök felé irányítja a lélek figyelmét.
János evangélista – szokása szerint – egy-egy csodatétel alkalmával kifejti a csodajel lelki jelentését, Jézus üzenetét. A találkozás a szamariai asszonnyal Jákob kútjánál (a múlt vasárnapi evangélium) alkalom volt arra, hogy Jézus felfedje messiási mivoltát, aki örök életre szökellő vízforrás a benne hívőknek.
Istenkapcsolatunk nem merül ki abban, hogy részt veszünk a liturgikus cselekményeken, akármennyire tudatosan, tevékenyen és gyümölcsözően tesszük is azt. Az evangéliumban maga Jézus kéri tőlünk, hogy „zárkózzunk a szobánkba”, és ott, a rejtekben imádkozzunk az Atyához (Mt 6,6). Vagyis mindenkinek az életében jelen kell lennie a közösségi istenkapcsolattól és annak ritualitásától független saját lelki életnek, spiritualitásnak.