Elismerés és megerősítés az egri RÉV-szolgálatnak
A Főegyházmegyei Karitász Központ RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata az ország RÉV-szolgálatai közül elsőként kapta meg az Országos Egészségfejlesztési Intézet (OEFI) szakmai ajánlását.
A tanár életéhez is hozzátartozik az egész életen át tartó tanulás folyamata, amelyben segítséget nyújthat a Katolikus Pedagógiai és Továbbképző Intézet (KPSZTI) félévente megrendezett továbbképzése. A magyar szak tantárgygondozójaként próbálok olyan képzéseket szervezni, amelyek egyrészt a látásmódunkat tágítják egy-egy témában, másrészt segítenek módszertani kérdésekben is tájékozódni.
Az élet abszurd. Félelemmel teli abszurd. Mennyi gondolat, mennyi ideológia kiált, megoldást keresve, amire csak megváltás létezik. Csak?! Hiszen ez a legtöbb, ez az egyetlen valóságos remény. Mit kezdhetünk a tudásunkkal? Vagyunk, élünk, aztán nem vagyunk, nem élünk. Hogyan lehetséges, hogy ami van, egyszer csak nincs? A véges véget ér, miközben tudással rendelkezik a végtelenről. Nem ismeri, de tud róla. Hogy van ez? Mennyi ellentmondás, megoldatlanság, mennyi érthetetlenség körül recseg-ropog az életünk.
Ránk nyílt a tavasz, mint minden esztendőben, egyre enyhébb levegővel, egyre hosszabbodó nappalokkal. De vajon hová nyílik a világosság, miközben konok kikerülhetetlenséggel egyre csak a halál felé haladunk? Akárhányan, akármilyen élet-önbizalommal is. A saját halálunk felé haladunk, amivel nem tudunk mit kezdeni, miközben a nagy halálhoz közelítünk, Húsvéthoz, a pusztulás fölé emelő reményhez.
Nyirő József emlékére
I.
Kozmikus erővel gyökérzik a tájba,
mint mind a székelyek,
Isten igájában nem csappant a válla,
és a dereka sem görnyedett.
Akár a népe, maga is megmarad,
bár kiirtanák, kitagadnák, száműznék,
ne születhessenek többé újra dacosan-megfogant Uzbencék.
Már második napja járjuk a falvakat. A hatalmas szikladarabokból vagy betonnal, kőből rakott emlékhelyeket keressük. Nehéz elmozdítani, összetörni őket – nehéz meggyalázni. Itt nem nyugszanak halottak, a sírok valamerre másutt… ahogyan a régiek még számon tartják, s megindul az emlékezet. Fölbugyog a múlt, a maga vad, durva, véres egyszerűségében, még mindig a maiak félelmének árnyékában. Forró Lajos történész 1992-ben látott neki a kutatásnak, kötelességeként, unokai kötelességként, nagyapjának és a többi sok ezernek így szolgáltatva – ha igazságot nem is, hiszen ember az embert nem támaszthatja föl, erre Isten hivatott, de legalább – méltó megemlékezést.
Lázár feltámasztásának története már kezdő gondolatával Jézus húsvétjára mutat előre. A mester üzenetet kap: „Beteg, akit szeretsz.” Krisztus azonban nem siet a segítségére, látszólag érdektelen, távolságtartó magatartást mutat. Valójában valami másról van itt szó. „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni.” Mintha már itt előttünk állna a szenvedő Megváltó, akit látszólag magára hagy a kereszten az Atya, ám valójában tudja: mindez Isten megdicsőülését szolgálja majd, végkifejletében még a kereszthalál sem halálos, hanem a megváltás és üdvösség fényét vezeti be.
Katekézis a liturgiáról
A család, a munkaközösség, az egyház, a nemzet, a kultúra, amelyhez tartozunk, nagyobb nálunk; szokásaik sok nemzedék együttélésének, tapasztalatának eredményeként születtek. Bármilyen hagyományhoz kapcsolódik is az ember, jó, ha nem úgy lép be abba, nem úgy indul el annak útján, hogy rögtön mindent meg akar változtatni. A hagyomány által diktált szabályszerűségekhez jó bizalommal közeledni, megérteni őket, beleengedni magunkat, és mozdulatainkat, szavainkat hozzájuk igazítani. Ez a tanulékonyság teszi lehetővé, hogy mi magunk is növekedjünk, és a saját kis világunkat egy nagyobb egész részeként tekintsük, megtaláljuk helyünket a rajtunk kívül álló világban.
Rotterdam közelében született egy halászvároskában, Schiedamban, 1380 virágvasárnapján. Nyolc fiútestvére volt. Fiatalon elhatározta, hogy Istennek szentelt szüzességben fog élni, így amikor szülei férjhez akarták adni, határozottan visszautasította az ajánlatot. A család végül nem erőltette a dolgot.