Ürgék és levelibékák

A távolban hatalmas, több ezer madárból álló seregélycsapat repült, de csapatban mozogtak még a bíbicek is. Március elején már tart a vonulás, madarak érkeznek dél felől, de itt vannak még a téli vendégek is. Megint csak Andris vette észre a magasban keringő gatyás ölyvet, amely tundrás hazája lemmingjei helyett itt mezei pockokra vadászott. De a rágcsálókat keresték a kékes rétihéják is, köztük két szépen színezett öreg hím. Egy ideig még látni őket a nyílt területeken, legelők, mezőgazdasági földek felett, aztán eltűnnek. Kerestük az egyébként korán érkező cigánycsukokat, de mindössze egyet sikerült látnunk. Más fajokkal együtt az elmúlt év márciusában történt nagy havazás ennek a szép madárnak az állományát is nagyon megtizedelte.


A napsütötte ürgés dombon már vidáman szaladgáltak a névadó állatok. A lyukak mind nyitva, a korán érkezett tavasz valamennyiü ket előcsalogatta a föld alól. Közeledtünkre felágaskodtak, hátulsó lábaikon állva figyeltek, majd egy éles, vészt jelző füttyentés után üregeikbe menekültek. Az egyik lyukból viszont „albérlő”, ásóbéka kukucskált kifelé. Ott töltötte a téli időszakot, de mielőtt kivehettük volna, hogy Ica, Andris felesége lefényképezhesse, visszaejtette magát az akár egy méter mély üreg aljára. Nem sokkal később Icát egy szép tavaszi lepke, a C betűs lepke kárpótolta, aki békésen tűrte a fényképezést. A fű között rengeteg sárga csillagvirág nyílt, a távolból többször is hallottuk brekegni a korán ébredt levelibékákat. Hangjuk még viszonylag halk volt, messzire hallható, brekegő kórusukra egy ideig még várnunk kell.

 

A legelőn sok helyen állt a víz, és ennek talán a még itt időző nagy lilikek örültek a legjobban. Lehettek vagy hétezren, néhány nyári lúd is csatlakozott hozzájuk, sőt, Andrisnak a teleszkóppal sikerült egy vörösnyakú ludat is felfedeznie. A sekély vízben keresgéltek a pajzsos cankók, godák, néhány nagy póling, de voltak fütyülő, kanalas és csörgő récék is. Amikor rétisas jelent meg a magasban, valamennyien felkavarogtak, de a ragadozó tovább körözött, mire megnyugodva újra leereszkedtek. Már hazafelé készülődtünk, amikor Andris az egyik fán vándorsólymot pillantott meg. Közel volt, a távcsövön át én is jól láthattam. Hosszabbodnak a nappalok, a vöröslő nyugati égbolt alján pont fél hatkor bukott alá a nap. Még maradtunk egy ideig. Lilikek V betűje szállt a magasban, valahol megint megszólalt egy levelibéka, és már az autóban ültünk, amikor vadászni induló erdei fülesbagoly repült el a közelben. Csak sötét árnyát lehetett látni, ő volt az utolsó madár ezen a szép, kora tavaszi kiránduláson.

Fotó: Bécsy László