A passió az evangélium legrégebben kikristályosodott szövege. Ez a legfontosabb, a legelső, amit az első keresztények el akartak mondani Krisztusról. A passió ősformáját valószínűleg a jeruzsálemi ősegyház fogalmazta meg még a Krisztus utáni 30-as években. E közösség rendkívül jól ismeri a helyszíneket (Betánia, Betfagé, az Olajfák hegye, Getszemáni-kert, Kedron patak, a főpap háza, Pilátus palotája stb.). Nagyon sok személyt említenek név szerint. Pontosan ismerik tehát az eseményeket, a szereplőket, a helyszíneket. 1941-ben Jeruzsálemben a régészek találtak egy Krisztus korabeli ossariumot (csonttartó ládikót), ezzel a felirattal: „Alexander, Simon fia, Cirenei”. Szinte minden kétséget kizáróan az evangéliumi Cirenei Simon egyik fiának csonttartó ládáját találták meg! Egy apró ponton döbbenetesen igazolódott az evangélium történeti hitelessége. Jézus szenvedéstörténete nem a vért, nem a fizikai kínokat emeli ki. Ezeket szinte inkább zárójelbe teszi. Talán azért is, mert annyira szörnyű volt visszagondolni ezekre. A passió sokkal inkább azt mutatja meg, hogy Jézus a szenvedés poklait győzelmesen járta végig. A kín, a gyűlölet, a halál sötétségében is az ő fénye ragyogott és győzött. Ez egy dicsőséges passió.

A diakónusszentelés során hangzik el a püspök buzdítása a szentelendőkhöz: „Ismerjétek meg, amit tesztek!” Ez a mondat nemcsak a klérust kötelezi. A II. vatikáni zsinat liturgikus konstitúciója, a Sacrosanctum concilium 14. és 19. pontja közötti részében a liturgikus képzés és nevelés fontosságát hangsúlyozza, elsősorban a klérus számára, de kiemelten a híveknek is.

A nagyhét nyitányául szolgáló virágvasárnap előtti szombaton görögkatolikus egyházunkban Lázár feltámasztásáról emlékezünk meg. Milyen nagyszerűen hirdeti ezt meg az ünnep fő éneke: „Az általános feltámadást kínszenvedéseid előtt velünk elhitetni akarván, Lázárt támasztottad fel halottaiból, Krisztus Istenünk!” S milyen nagyszerű az is, hogy nem holmi legendára, hanem az Isten által sugalmazott evangéliumi beszámolóra alapozódik az ünneplésünk (Jn 11,1–45)! Mint ahogy majd a következő üdvtörténeti eseményekkel (szenvedés, halál, feltámadás) kapcsolatban is így lesz, mert megjelenítő megemlékezéssel ünnepeljük őket.

Labre Benedek József egy kis francia faluban született, Amettes-ben, 1748. március 26-án. Tizenöt gyermek közül ő volt a legidősebb. Amikor tizenkét éves lett, magához vette pap nagybátyja, François Labre. Benedeket az imádság és a szemlélődő élet vonzotta, a tanulás iránt nem volt érzéke, és nem is akart pap lenni. Először trappistának készült, de ezt nagybátyja és szülei egyaránt ellenezték. 1766-ban járvány tört ki, és Benedek nagybátyjával együtt önfeláldozóan ápolta a betegeket. A járvány egyik utolsó áldozata François Labre volt.