Édesapa, aki a szívére hallgatott

A kisfiú története a sajtón és az interneten keresztül sokakhoz eljutott, és szerencsére megtalált egy segítőkész embert. Antonio Floro Florest Olaszországban minden férfi, de sok hölgy is ismeri, hiszen első osztályú futballista. A harmincegy éves csatár Nápolyban született, ahogy talán a kis Francesco is. Fiatalkorában játszott a Nápolyban, a Genovában, az Udinében, most pedig az újonc Sassuolo csapatában rúgja a gólokat. Van már két lánya, egy fia, és boldog házasságban él csinos feleségével, Michelával.


Antonio hallott az elhagyott csecsemőről, és elhatározta, hogy magukhoz veszi őt. Amikor felesége is első szóra beleegyezett a tervbe, el is indították az örökbefogadási eljárást. Ha a focista közösségi oldalának fényképeit nézzük, kitűnik, hogy a kis Francesco igazán szerető, boldog családba kerül, ahol egy „bombázó” nevelőapával még arra is van esélye, hogy egyszer majd ő is a legmagasabb osztályban rúgja a labdát. Olaszország azóta hősként ünnepli Antonio Floro Florest, aki minden dicséretet elhárít, mondván, ő nem hős, csak egy édesapa, aki a szívére hallgatott. A tanulságot bőven rejtő történetből talán annyit emeljünk ki, hogy az üzletté vált sportvilág szereplői közül csak azok válhatnak példaképpé, akik a pályán és azon kívül is tiszta szívvel élő, jó emberek. A többiek legfeljebb ügyes sportolók.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .