A Stephanus-díjas meseíró: Fésűs Éva

Stephanus-díjat kapott Fésűs Éva, Kaposvár meseíró díszpolgára, Somogy művészeti díjasa, aki számos mese és két tucat könyv szerzőjeként ismert. Tüskeböki, Toportyán Tódor, Aranypofácska, Csupafül, Ajnácska – néhány kedves figura, akik neki köszönhetik, hogy bekerültek a gyermekirodalom tündérkertjébe, de említhetném a több kiadást megért Ezüsthegedűt vagy A palacsintás királyt is, amelyen generációk nevelkedtek. A palacsintás király most az egri Gárdonyi Géza Színház műsortervében szerepel, az Ajnácskát pedig a kaposvári Csiky Gergely Színház mutatja be. Rátóti Zoltán igazgató azt tervezi, hogy óvodákba, iskolákba is elviszik a Fésűsmeséket, amelyekből mielőbb szeretne hangoskönyvet készíteni. A ceglédi születésű író nyugdíjazásig gyors- és gépíróként dolgozott; matuzsálemi kort megért gépén lekopogtatott meséinek többségéből rádiójáték lett.

– A Stephanus-díjat olyan szerzők kapják, akik műveikben az egyetemes keresztény-európai kultúra értékrendjét közvetítik. Ön soha nem rejtette véka alá hitbéli meggyőződését – ezt tükrözik versei, meseregényei is –, s az egykori rádiós szerkesztők és kiadóvezérek elől sem titkolta el: egyházi gimnáziumba jár a fia, a Mikulás nem Télapó, a karácsony pedig nem fenyőünnep…

– Kisgyerekként beleszülettem egy szeretetteljes, hívő családba. Később, Vácon, a Karolina iskolában pedig apácák tanítottak. Kegyelemként éltem meg, hogy katolikusként nem kellett keresgélnem, milyen úton induljak el, és hitemet mindig következetesen képviseltem. Isten védelmét érzem, így mindenkor bátran vállalhattam meggyőződésemet. Gondolom, sokkal nehezebb lehet azoknak, akik nem „készen” kapják a hitüket, hiszen rövidebb- hosszabb ideig tartó, vargabetűkkel tarkított útkeresés vár rájuk, míg rájönnek létük értelmére. A lelki érettség viszont további pluszt jelenthet számukra.

Beszélgetés Hegedűs Endre zongoraművésszel

Gyönyörű a megújult Zeneakadémia épülete. Az újjászületett formák, a korábban elfeledett díszítések. A zene visszatért a szentélybe, talán még tisztább hangzással, hogy régi és új mesterek minden rezdülése, a szereplők lélegzete eljusson a hallgatókhoz. Esti hangversenye előtt itt találkoztam a hatvanadik születésnapját ünneplő Hegedűs Endrével. A tavaszi lombon átszűrődő fényben fölfedeztem a homlokzat közepén Liszt Ferenc szobrát. A trónoló papi ruhás bronzalak mintha figyelné és biztatná a betérőket: „Csendesedj el! Figyeld az évszázadok üzenetét!” A virtuóz romantikus zongorairodalom egyik legjobb tolmácsolója, Hegedűs Endre most is különlegesen nehéz darabokat választott. Schumann, Donizetti–Liszt és Gershwin mellett Muszorgszkij méltán népszerű monumentális ciklusát: az Egy kiállítás képeit. A délelőtt csendjében először édesanyjáról kérdeztem, útba indító városáról, Hódmezővásárhelyről és friss Kossuth-díjáról.

– Nagy szomorúsággal mondom, hogy drága édesanyám nem érhette meg ezt a napot. Férje halála után egyedül élt. Ő a bizonyíték nekem, hogy akkor szép az ember élete, ha nincs benne állandó növekedési kényszer, ha megtalálja azt a lelki harmóniát, amit csak a belső utak bejárása tesz lehetővé. Édesanyám, ha akaratlanul is, de megtette ezeket a kanyargós ösvényeket, még akkor is, ha ez nagyobb lelki fájdalmakkal és bizony testi panaszokkal járt együtt. Így szép az emberi élet, a maga törékenységével, fénnyel és árnyékkal. Így van rá módunk, hogy fel tudjuk ismerni, mennyi ajándékot kapunk Istentől, és ha csak dadogva is – meg tudjuk köszönni.

– Hangversenyein mindig sok az ismerős arc. Szülőföldje jó szívvel figyeli pályáját.

– Kaptam egy csodálatos adományt Istentől. S kaptam még mellé a zene szeretetét is, a kettő nagyon közel áll egymáshoz. Hiszem, hogy Isten nagyon szereti a zenét! Szent Ágostonnal vallom: az Isten azért adta a zenét az embernek, hogy emlékeztesse szellemi hazájára. S ha ez így van, akkor a muzsikát, de még a zeneszeretetet is oda kell ajándékozni minél többeknek. Megsokszorozva legyen jelen az életben mindannyiunk épülésére és örömére. Talán ezt az alapállásomat érzik meg az emberek: ajándékozni, adni és adni! Vajon hol tehetném ezt szabadabban, mint a saját véreim között, szülővárosomban: Hódmezővásárhelyen.