Jézus a Szentlelket így nevezi: „másik Ügyvéd, másik Védelmező” (Jn 14,16). A magyar fordításban ezt a megnevezést általában Vigasztalónak fordítják, azonban a szó elsődleges jelentése: ügyvéd, védő (görögül paraklétosz, szó szerint „valaki mellé hívott személy”, pártfogó, ügyvéd; vö. a latin advocatus kifejezéssel). Eddig Jézus védelmezte a tanítványait, óvta őket a Gonosztól, tanította, vezette őket. Mostantól Jézus egy másik pártfogót küld melléjük, a Lelket.
Katekézis a liturgiáról
Tudjuk jól, hogy hiteles akkor lehet istentiszteletünk, ha az ott ünnepelt titok utat talál mindennapi életünkbe, és viszont: ha életünk helyet kap a templom terében.
Amikor a zsinat az Eucharisztiáról beszél, háromféleképpen írja körül, amit Jézus az utolsó vacsorán átadott nekünk: az odaadás szentsége (sacramentum pietatis), az egység jele és a szeretet köteléke.
Az odaadás szentsége: hiszen a szentmisében újra és újra megvalósul Jézus radikális és szeretetből való teljes odafordulása az Atya felé, és az emberek iránti szenvedélyes szeretete, amely egészen a halálig, a kereszthalálig vitte őt. Így válik élete újra és újra áldozattá, és bennünket is egyre inkább arra hív, hogy önmagunktól elfordulva a szeretetből fakadó odaadás útját járjuk.
Szent apostolok, imádjátok a kegyelmes Istent, hogy ajándékozzon bűnbocsánatot a mi lelkünknek! Így szól görög katolikus egyházunkban a csütörtöki tropár az apostolok tiszteletére. Az ének nagyon hatásos, és rövidsége ellenére is rendkívül fontos dolgokat mond el nekünk.
Énekünk az apostolokat szentnek nevezi; nem elégszik meg azzal, hogy jelző nélkül szólítsa meg őket. A szentekről már a legkisebb hittanos gyermek is tudja, hogy ők Isten barátai. Az apostolok is azok. Sőt, ők Jézus barátai és választottai voltak (Mt 10,1–4). S a mennyei dicsőségben most is azok.
Ennek tudatában mi is bátrabban merjük énekelni a himnusz következő részét: imádjátok a kegyelmes Istent. Igen, az ő imádságuk hatásos lehet Isten színe előtt, sokkal hatásosabb, mint a miénk. A mi imádságaink ugyanis mindig „földiesek”, sosem tudjuk úgy beleadni önmagunkat, mint az angyalok vagy a már üdvözült szentek.
Katalán nemzetiségű, mélyen vallásos családba született 1905. május 29-én, Manresában. Szülei nagy hangsúlyt fektettek gyermekeik keresztény nevelésére. Két nővére is szerzetes lett. Pere fiatalon a helyi gyógyszertárban dolgozott segédként, és a tulajdonos, Josep Balaguer biztatta, hogy folytassa tanulmányait a gyógyászat terén.
Kétszáz éve született Rónay Jácint
Kétszáz évvel ezelőtt, 1814. május 13-án Székesfehérvárott született Rónay (eredeti nevén Leitzinger) Jácint János. Egy év katonaiskola után 1830-ban iratkozott be a bencés rendbe, és kilenc év múltán szentelték áldozópappá. Győrben a bölcsészet tanára lett, s lélektani munkákat írt. Politikai és közügyekkel nem foglalkozott ekkoriban, „(…) mert köztünk semmi olyas nem történik, ami említést érdemelne, ami pedig a városban történik, ámbár eme lármás Győrnek közepette lakjak is, keveset vagy éppen semmit sem tudok” – fogalmazott 1833-ban. A negyvenes évek átalakulásában is visszafogottan óvott a forradalmi lázongástól. 1848 sodró lendületének azonban már ő sem tudott ellenállni, nem tért vissza Pannonhalmára, hanem egyházi főszónok lett. 1849-ben Győr megye papi biztosává nevezték ki.
Bábel Balázs érsek átadta a Kunszt-díjat
A nevelés és a tudomány bőkezű mecénásaként számon tartott Kunszt József kalocsai érsek (1790–1866) az oktatást látta a legfontosabb nemzetnevelő feladatnak. Olyan intézményeket helyezett székvárosába, amelyek meghatározták a település kulturális arculatát. A róla elnevetett díjjal a munkájukat kiválóan végző pedagógusok előtt tiszteleg a Kalocsa–kecskeméti főegyházmegye.
A veszprémi piaristák egykori templomában a közelmúltban szentté avatott két pápával találkoztam. XXIII. János pápáról inkább csak leírások s néhány filmfelvétel a bejáratnál fölállított képernyőn; körbe a templomhajóban okos kísérőszövegekkel II. János Pál pápa életútját bemutató fényképek. Ismerős, sokszor látott felvételek a fiatalemberről, aki részt vesz az Evangélium Színház megalapításában, aztán a fiatal pap, a kendővel bekötött fejű vízitúrázó, a krakkói érsek, majd bíboros, s 1978 októberétől a pápa. Nézem a felvételeket, életem egyik legfontosabb szellemi-lelki, erkölcsi találkozása a rajtuk látható férfihoz kötődik. A fénykép – mondják – halott tárgy, én mégis egyre inkább érzem az embert, s megindul az emlékezés.
A fénykép a jelen egyetlen pillanatát rögzíti, amely azonnal múlttá válik. Ha egy család régi dokumentumait nézzük, a fényképek kihagyhatatlanok a sorból, mert segítenek az emlékek felidézésében. Napjainkban a digitális fényképezés révén korlátlan mennyiségű fotó készül, és kerül fel az internetre. Sok család csak CD-n vagy számítógépen őrzi a kirándulásokon, családi eseményeken készült felvételeket, pedig a fényképeket rejtő „kincsesládának” is megvan a varázsa. Nagyanyám egy piros fedelű dobozban őrizte a fotókat, amelyek között volt néhány egészen régi fotográfia is. A dédnagyanyámat ábrázoló kép már százéves is elmúlt, Gárdonyi fényképészeti és festészeti műtermében készült Budapesten. Vajon a fotópapírra nyomtatott képek is ennyire időtállók lesznek? Vajon nem halványul, majd tűnik el véglegesen az, ami oly kedves a szívünknek?