Már a tekintélyes tanácsos, Nikodémus is feltette a kérdést: felnőtt fejjel hogyan legyen újra gyermek az ember? Talán gyerekessé kell válnunk? Valóban ezt kívánná tőlünk Jézus, amikor azt mondja: „ha Isten országát nem fogadja valaki úgy, mint egy gyermek, nem megy be oda”?

Vagy inkább egy nagypapa türelmével, elnéző szeretetével ítéli meg az Úr „gyermekeit”? A családunkban már Julcsi, a legkisebb is tudja, hogy ha visítva követel magának valamit, azzal nemcsak elérheti a célját, de az egész család figyelmét is magára vonja.

Bírósági ítélet Szudánban: megszülheti a gyermekét, aztán kivégzik

Egy szudáni bíróság halálra ítélte azt a huszonhét éves nőt, akit azzal vádolnak, hogy elhagyta az iszlám hitet, mert férjhez ment egy keresztény férfihoz. A nő nyolcadik hónapos terhes. A bíróság döntése szerint a szülés után hajtják végre az ítéletet: először megkorbácsolják, majd felakasztják.

Határtalanul

Mintegy negyvenezer diák vett részt 2010 óta a Határtalanul! elnevezésű programon. Az állami támogatással megvalósuló osztálykirándulások célja, hogy az anyaországi gyerekek iskolai éveik során legalább egyszer személyes élményeket szerezzenek a külhoni magyarok körében. A kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola hetedikesei a napokban érkeztek meg erdélyi útjukról.

Erkölcstani mozaikok

Ha a szomszéd kölcsönkéri az autómat, és bankot rabol vele, az az én bűnöm is? Ha gyógyszert adok öngyilkossághoz, ha kölcsönadom a lakásomat egy barátomnak, aki azt házasságtörésre használja, én is bűnt követek el?

Túlságosan individuális világunkban individuális a bűn felfogása is. Mintha a bűnt teljesen egyedül követnénk el. Feledésbe merült a „bűnrészesség” fogalma, nem gondolunk azokra az esetekre, amikor valamilyen szinten részt veszünk mások bűnében. Az etika ezt „idegen bűnnek” is nevezi, utalva arra, hogy bár más követi el, magam is közreműködöm benne. Ilyen bűnt követhetünk el például akkor, amikor másokat rábeszélünk a bűnre, vagy hallgatólagosan jóváhagyjuk, esetleg kifejezetten megparancsoljuk a bűn elkövetését, illetve akkor is, ha nem teszünk ellene. Lehet, hogy az abortusz nemcsak a kismama bűne, hanem a férjéé vagy az anyjáé is? Az adócsalás nemcsak az egyén bűne, hanem a környezetében élőké is? A prostitúció nemcsak az utcán álló nő bűne, hanem bizonyos férfiaké is? A templom elhagyása nemcsak a gyerekeim bűne, hanem az enyém is, hiszen az én mintám hatott rájuk? A felelősség szálait nehéz kibogozni.

Tömegtájékoztatási eszközök? A médiumok nem csupán tájékoztatnak, hanem tanítanak, szórakoztatnak, alakítanak is minket. Eszközök volnának? Hiszen legtöbb embertársunkon uralkodnak. És ma, amikor már a tömegközlekedés is közösségi közlekedéssé finomult, szeretnénk hinni, hogy műsoraink, cikkeink nem tömegemberekké alacsonyítanak, inkább az emberi közösséget építik.

Nagy a kísértés, hogy ne törődjünk vele. Hiszen annyit hallunk évek óta a „brüsszeli bürokratákról”, akik az Alaptörvényünktől kezdve a pálinkafőzésig sok mindenbe szeretnek belekötni. Szükségünk van nekünk erre a sok vitára?

Nem nekünk kell vitáznunk. Szavazatunkkal olyanokat kell az Európai Parlamentbe küldenünk, akik értenek ahhoz, hogyan képviseljék hazánk érdekeit. Az ötvenes évek óta, amikor mi még nem is álmodhattunk arról, hogy egyszer az Európai Unióhoz csatlakozhatunk, a nyugati tagállamok már „kivitatkoztak” a maguk számára egy olyan életszínvonalat, amelyet egyedül nem tudtak volna elérni. Nem maradhatunk le végképp…