Gábor Áron Csíkba megy

Nagy népszerűségnek örvendenek a MÁV évek óta forgalomban lévő, felmatricázott mozdonyai: az Aranycsapat, a Kandó, a Mátyás és a Weöres. Az Aranycsapat- és a Kandó-mozdony sikerére alapozva a vasúttársaság az Indóház Kiadóval együttműködve tavaly első ízben írt ki nyílt grafikai ötletpályázatot egy matrica megtervezésére. Az idei pályázatot Zachar István, (lenti képünkön) veszprémi grafikus műve nyerte meg.


Az avatóünnepségen közreműködött Bálint Márta marosvásárhelyi születésű színművésznő, fellépett a Sebő együttes, amelynek tagjai a Történelmi Székely Gyorson is zenélnek majd, illetve Gyimesbükkön adnak koncertet. A korhű környezet megteremtésében, valamint a katonai tiszteletadásban a Börzsönyi Lövész Klub Magyar Honvédvadász Hagyományőrző és Sport Csoport tagjai – ’48-as tüzérhonvédnek öltözve – vállaltak szerepet. A frissen felavatott mozdony a Kócsag intercityvel indult Nyíregyházára, de június 6-ig, a Történelmi Székely Gyors indulásáig az országban többfelé megfordul majd: Szolnokon, Debrecenben, Nyíregyházán, Miskolcon, Kecskeméten és Szegeden láthatják az érdeklődők és az utasok. A pünkösdi út után nemcsak minden, Traxx által vontatott belföldi szerelvény élén fordul majd elő, hanem nemzetközi gyorsvonatokkal újra célba veszi Erdélyt is.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .