Odaadás, egység, cselekvő szeretet

Az egység jele: hiszen – Szent Pál szavaival – „mi sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). Krisztus teste egyetlen, de mind annyian tagjai vagyunk, és együtt, a sokféleségben valósítjuk meg egységét. Konkrét életünkből tudjuk, hogy ez megküzdött, néha törékeny vagy épp bűneink és önzésünk miatt széttört egység. Az Eucharisztia ezért határozottan arra hív, hogy a másik embert, a felebarátomat újra és újra Krisztus tagjaként lássam, megértsem, és a jót feltételezve róla újrakezdjek vele. Tudjuk jól, hogy hiteles akkor lehet istentiszteletünk, ha az ott ünnepelt titok utat talál mindennapi életünkbe, és viszont: ha életünk helyet kap a templom terében. Amikor a zsinat az Eucharisztiáról beszél, háromféleképpen írja körül, amit Jézus az utolsó vacsorán átadott nekünk: az odaadás szentsége (sacramentum pietatis), az egység jele és a szeretet köteléke.


Az odaadás szentsége: hiszen a szentmisében újra és újra megvalósul Jézus radikális és szeretetből való teljes odafordulása az Atya felé, és az emberek iránti szenvedélyes szeretete, amely egészen a halálig, a kereszthalálig vitte őt. Így válik élete újra és újra áldozattá, és bennünket is egyre inkább arra hív, hogy önmagunktól elfordulva a szeretetből fakadó odaadás útját járjuk. Az egység jele: hiszen – Szent Pál szavaival – „mi sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk” (1Kor 10,17). Krisztus teste egyetlen, de mind annyian tagjai vagyunk, és együtt, a sokféleségben valósítjuk meg egységét. Konkrét életünkből tudjuk, hogy ez megküzdött, néha törékeny vagy épp bűneink és önzésünk miatt széttört egység. Az Eucharisztia ezért határozottan arra hív, hogy a másik embert, a felebarátomat újra és újra Krisztus tagjaként lássam, megértsem, és a jót feltételezve róla újrakezdjek vele.

A szeretet köteléke: hiszen a feltámadás után titokzatosan közöttünk maradt Krisztust leginkább a cselekvő szeretetben, döntéseinkben és a felénk irányuló szeretetben tapasztalhatjuk meg. Az Eucharisztia erre a méltóságunkra emlékeztet, és ezt építi újjá bennünk: Jézus jelenlétének vagyunk a letéteményesei, aki akkor válik felismerhetővé, ha szeretjük egymást (vö. Jn 13,35).