Pere Tarrés i Claret május 30.

Barcelonában tanult tovább, orvosnak készült. Ott ismerkedett meg Jaume Serra atyával, aki lelkivezetője lett. Az ő hatására lépett be a Fiatal Katalán Keresztények Szövetségébe, amely rendszeres kapcsolatban állt a Néri Szent Fülöp alapította Oratórium Kongregációval, és célkitűzése a keresztény hit megújítása volt. A közösség Perét nevezte ki elnöknek, és ő nagy lelkesedéssel vetette bele magát a munkába. Mint „laikus misszionárius” bejárta Katalóniát, és találkozókon beszélt a fiataloknak a keresztény hitről, a katolikus egyházról. Mind emellett részt vett a helyi Actio Catholica munkájában is. Helyettes titkára, majd titkára lett az egyházmegyei bizottságnak.


Az orvosi diploma megszerzése után Barcelonában kezdte meg a rezidensképzést. Kollégájával, Gerardo Manresával kórházat alapítottak a szegények számára, ahol a rászorulók ingyenes ellátást kaptak. Orvosként is nagy odaadással dolgozott, és mindig rendelkezésére állt a betegeknek, akkor is, ha „csupán” beszélgetni akartak.

A spanyol polgárháború idején a keresztények üldözése miatt menekültként élt Barcelonában. A bujdosás éveit imádsággal töltötte, illetve olvasott és tovább képezte magát. 1938-ban orvosként besorozták a republikánus seregbe. A háború borzalmai mélyen megérintették, a sebesülteket ápolva és a haldoklókat vigasztalva megérlelődött benne a hivatás arra, hogy a „lelkek orvosa” legyen.

Leszerelése után belépett a barcelonai szemináriumba, 1942-ben szentelték pappá, majd a Salamancai Pápai Egyetemen tanult tovább. A diploma megszerzése után visszatért Barcelonába, ahol folytatta munkáját az Actio Catholicában, illetve lelkipásztori, kórházi lelkigondozói szolgálatot is végzett. Különös szeretettel fordult a szegények és kitaszítottak felé, lelkivezetője volt többek között a prostituáltak számára létrehozott Magdolna Kórháznak. Minden tevékenységét imádságos lelkülettel végezte, és aki csak találkozott vele, úgy beszélt róla, mint szent emberről, aki igazán törődik az elhagyatottakkal.

1950-ben nyirokrendszeri rákot diagnosztizáltak nála. Tudva állapota súlyosságáról szenvedéseit felajánlotta a papok megszentelődéséért. Az általa alapított kórházban halt meg 1950. augusztus 31-én. II. János Pál pápa avatta boldoggá 2004-ben.