Kultúra

„Nem szerettem Wagnert, mert nem értettem…”

Achim Freyer, a nagy színházi guru, rendező, díszlet- és jelmeztervező meghívást kapott a budapesti Operaháztól, hogy világszenzációvá lett amerikai Ring-rendezése után Budapesten is színre állítsa Wagner monumentális művét. A nagy generációk – Fellini, Karajan és Chéreau – sorába illő Freyer 1934-ben született Németországban. Grafikusnak és festőnek készült. Színpadért való lelkesedését mesterétől, Brechttől tanulta. A világ első számú operaházai színpad- és jelmeztervezőjeként olyan rendezőkkel dolgozhatott együtt, mint Benno Besson, Adolf Dresen vagy Ruth Berghaus, majd – főképp a tengeren túl – rendezőként is bemutatkozott. Neve elválaszthatatlan lett a színház világától, különösen mióta 1992-től saját együttest, iskolát és műhelyt alapított. 1994-ben Velencében az év legjobb rendezésének díját, 2000-ben bajor színházi nagydíjat nyert, Bécs város tiszteletbeli polgára lett, és már életében múzeum örökíti meg a nevét Berlinben.

Vers

Nem kell szédítően nagyot ugranod.
Elég, ha rám nézel a sárga szemeddel.
Bárhová megyek, bármit is teszek,
sárga szemed már-már dermedten csüng rajtam,
poharakból szürcsölöm, gyümölcsökben
harapok rá, könyvem borítóján látom,
a holdon, a bal combomon,
szombat éjjeli álmomban, és így tovább.

Vers

                                                                 Halhatatlan Halál

Vajon tagadnunk kell téged, tumorok
Istene, az élő virág Istene,
és azzal kezdeni, hogy nemet mondunk
az „én vagyok” sötét kövének, és beleegyezni
a halálba, és minden sírra ezt írni
egyetlen bizonyosságként:
Thánatos athánatos?

Vers

Véget vetettetek a dobpergésnek,
a halálritmusoknak minden horizonton,
a zászlók alá sorakozó koporsóknak,
vége az öldöklésnek, a szánalom könnyeinek
a szétlőtt romhalmaz-városokban.
És többé senki nem kiáltja: „Istenem,
miért hagytál el engem?” És nem folyik
többé tej, sem vér átszúrt keblekből.

Olyan jól elvagyunk saját világunkban. Keresztény barátokkal vesszük körbe magunkat, keresztény közösségekbe járunk, keresztény művészet által töltődünk fel, keresztény sajtót olvasunk – és azt hisszük, ettől életünk is keresztény lesz. Így gondolkodva előbb-utóbb súlyosan csalatkozunk, arról nem is beszélve, hogy egy bezárkózó egyház nem tud evangelizálni: képtelen megszólítani a keresőket.

Willy Pogány ürügyén Busóka útja – az óceánon innen és túl

Levelet kaptunk… – kaptam, ahogy ez az üzenet első soraiból kiderült. Írója apró észrevételnek, lábjegyzetnek, személyes megjegyzésnek szánta. Mert valami eszébe jutott. Életének egy látszólag folytatás nélküli epizódja. Folyamatos, szép kézírás, enyhén jobbra emelkedő sorokkal; javítás és áthúzások nélküli szöveg, néhány kiemeléssel:

Tisztelt Szerkesztőség!

Az Új Ember húsvéti számában megjelent, Túl a valón… című, Pallós névvel jegyzett cikkhez szeretnék megjegyzést fűzni, az itthon „ismeretlen” Willy Pogány illusztrátort illetően. Elnézést kérek a nehézkes kézírásomért… De hát kilencvenöt éves vagyok. Testben, lélekben egyedül vegetálok nem sokkal innen a „túlsó valón”… Tehát régi dolgokról szeretnék szólni. Röviden.
W. P. 1946-ban feleségemnek – aki akkor még fiatal lányként mint tehetséges rajzoló volt ismert – a nevére szóló dedikálással egy rajztanulmányokat tartalmazó füzetet (Drawing Lessons) küldött.