Kultúra

Ma­gyar film­víg­já­ték (1955)

Hány­fé­le in­dít­ta­tás­ból le­het há­za­sod­ni! A Várkonyi Zol­tán ren­dez­te klas­­szi­kus film­ben Molière fi­gu­rá­ja, Dandin György (Pé­csi Sán­dor) már túl van az if­jú­ko­rán. A mó­dos gaz­da, aki nem kü­lö­nö­seb­ben von­zó fér­fi, be­le­sze­ret a ne­me­si csa­lád, a Lükeházy fa­mí­lia le­á­nyá­ba, An­gyal­ká­ba (Mé­­szá­ros Ági), no meg az elő­ke­lő­ség vi­lá­gá­ba. Lét­re­jön-e a frigy? Dandin sze­rel­me nem kell, hát csak a pén­zét tud­ja nyúj­ta­ni. Az ara­nya­kért a csa­lád és An­gyal­ka csak il­lú­zi­ó­kat ad cse­ré­be. A pi­po­gya férj las­san­ként rá­esz­mél, hogy ki­hasz­nál­ják, fe­le­sé­ge pe­dig hűt­len. Ám az úri vi­sel­ke­dés­ben já­rat­lan fér­fi­nak nincs ho­va for­dul­nia fel­is­me­ré­sé­vel: a csa­lád ös­­sze­zár. Nem ő sze­rez­te meg ma­gá­nak a lányt, ha­nem őt ej­tet­ték fog­lyul. A fél­té­keny­ség­től há­bor­gó cím­sze­rep­lő ma­ga sum­máz­za ek­ként a tör­tén­te­ket: „Ökör vol­tál, Dandin György, de még mek­ko­ra ökör!”

Ma­gyar ze­nés film (1965)

Mi a kü­lönb­ség a ha­zug­ság és a na­gyot­mon­dás kö­zött? Míg előb­bi le­rom­bol­ja a bi­zal­mat és meg­mér­ge­zi a vi­lá­got, ad­dig utób­bi szí­ne­seb­bé te­szi, így se­gít­ve elő a mű­vé­szi al­ko­tás­hoz nél­kü­löz­he­tet­len fan­tá­zia ki­bon­ta­ko­zá­sát. Egy öreg­em­bert fag­gat­nak ivó­cim­bo­rái a korcs­má­ban: „Csak azt mond­ja el, Há­ry bá­tyó, ho­gyan fog­ta el a nagy Na­pó­le­ont!” És az öreg er­re nem azt vá­la­szol­ja, hogy „hát se­hogy”, ha­nem be­le­kezd a me­sé­lés­be, mely­ben Fe­renc csá­szár épp­úgy fel­buk­kan, mint a fi­a­tal Má­ria Luj­za her­ceg­nő. Ko­dály Zol­tán a va­ló­sá­got ki­dí­szí­tő ob­si­tos­ról szó­ló dal­já­té­ka ez­út­tal Szinetár Mik­lós ren­de­zé­sé­ben csen­dül fel. A fő­sze­rep­lő Szir­tes Ádám és Tordai Te­ri mel­lett meg kell em­lí­te­ni Melis György és Gom­bos Éva ne­vét is, hi­szen a fő­sze­rep­lők­nek ők köl­csön­zik ének­hang­ju­kat. Ez pe­dig egy dal­mű ese­té­ben igen­csak fon­tos.

Puskás Attila dogmatikaprofesszor: Az ember lényege szerint próbára tett létező

Puskás Attila a dogmatika tanszék vezetője a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán. Az Egyetemi templom Don Bosco Ének- és Zenekarának lelkivezetője. Teológiai és filozófiai doktor. Könyvei: A teremtés teológiája; A kegyelem teológiája; Megismertük és hittük a szeretetet… – Metszetek Hans Urs von Balthasar szeretetteológiájából. Legutóbbi tanulmányában az ember krízisét vizsgálja Szent Ágostonnál, aki ma is modern gondolkodó. Kitér a bűn torzító hatására, amelynek következménye: a lélek elfelejtkezik önmaga lényegéről.

– Szent Ágoston valóban „modern gondolkodó”, pontosabban olyan klasszikus szerző, akinek gondolatai örök érvényű és mindig időszerű üzenetet hordoznak. Bárki meggyőződhet erről, aki kezébe veszi a Vallomásokat vagy beleolvas a Szentháromságról írt művébe. Ma, amikor a lelkiségi irodalom területén is egyre bővül a különböző minőségű munkákból álló választék, még inkább fontos, hogy ne feledkezzünk el „klasszikusainkról”.

Beszélgetés Ferenczi Györggyel

Mind­ös­­sze hu­szon­hét évet élt köl­tőnk, Gérecz At­ti­la (1929—1956) ne­ve örök­re egy­be­forrt az 1956-os for­ra­da­lom­mal. Nem­ze­ti ün­ne­pünk al­kal­má­ból a Du­na Te­le­ví­zió Tálentum cí­mű so­ro­za­tá­ban (kedd, 19.30) is­mét meg­te­kint­het­jük a ró­la 1999-ben ké­szült em­lék­fil­met. Pacskovszky Jó­zsef ren­de­ző al­ko­tá­sá­ban Gérecz At­ti­la ver­sei, más köl­tők őt idé­ző mű­vei és kor­tár­sak em­lé­ke­zé­sei hang­za­nak el. Az idei for­ra­dal­mi meg­em­lé­ke­zés­hez kap­cso­ló­dó új­don­ság, hogy a Hang­zó He­li­kon so­ro­zat­ban né­hány nap­pal ez­előtt meg­je­lent a Rackajam együt­tes új le­me­ze, ame­lyen ál­ta­luk meg­ze­né­sí­tett Gérecz-verseket hall­ha­tunk. A ze­ne­kar ve­ze­tő­jét, Ferenczi György száj­har­mo­ni­kást, he­ge­dűst a vér­ta­nú köl­tő­ről kér­dez­tük.

Kü­lön­le­ges pil­la­na­tok­ban ki­tá­gul az idő. A film las­sul, a moz­du­la­tok ki­me­re­ved­nek, az agy fel­fo­ko­zott éles­ség­gel ész­lel. S fel­je­gyez min­den pil­la­na­tot. Ti­zen­há­rom nap az em­be­ri­ség tör­té­nel­mé­ben csu­pán röp­ke pil­la­nat, ahogy egy fer­tály­órá­nyi mér­kő­zés is el­vész a sport­kró­ni­kák sta­tisz­ti­kai ada­tai kö­zött. De mi tud­juk, 1956-ban az a ti­zen­há­rom nap és az a bi­zo­nyos mér­kő­zés kü­lö­nös je­len­tő­sé­gű­vé nö­ve­ke­dett.

A jazz nap­ja­ink ma­gyar szó­ra­koz­ta­tó­ipa­rá­ban egy­ál­ta­lán nincs elő­tér­ben — bár az utób­bi évek­ben két­ség­te­le­nül ér­zé­kel­he­tő né­mi elő­re­moz­du­lás. A tö­meg­ter­melt slá­ger­ze­ne, a tingli-tangli playback dal­la­mok túl­sú­lya a mé­di­á­ban per­sze meg­in­gat­ha­tat­lan: a jazz a ma­ga igé­nyes­sé­gé­vel nem le­het ko­moly ver­seny­társ. A ma­kacs köz­fel­fo­gás sze­rint e ze­nei mű­faj csak egy szűk ré­teg­re tar­to­zik, eset­leg hát­tér­ze­né­nek hasz­nál­ha­tó egy flan­cos ét­te­rem­ben, az ud­va­ri­as­sá­gi tár­sal­gást foly­ta­tó, jól fé­sült üz­let­em­be­rek dísz­le­te­ként. S va­jon mi­ért? Az ut­ca em­be­re nem kés­le­ke­dik az in­dok­lás­sal: „Hát azért, mert a jazz az olyan izé, meg han­gos, meg fu­ra, meg min­den, na, szó­val el­vont.” (Ál­ta­lá­ban azt ne­vez­zük el­vont­nak, amit nem ér­tünk, és nem is aka­runk meg­ér­te­ni.)

Magyar dokumentumfilm (2008)

A Ba­ra­nya me­gyé­ben, a Drá­va ár­te­rü­le­tén ta­lál­ha­tó Or­mán­sá­got Kodolányi Já­nos ön­élet­raj­zi ih­le­té­sű Süllye­dő vi­lág cí­mű köny­vé­ből s más írá­sa­i­ból is­mer­tem meg. Vajsz­ló­ra ép­pen azért ki­rán­dul­tunk, hogy kör­be­néz­zünk azon a vi­dé­ken, ahol az író a ka­to­li­kus nép­is­ko­la ne­gye­dik osz­tá­lyát vé­gez­te, s ahol meg­ha­tá­ro­zó, írá­sa­i­ban ké­sőbb is fel­buk­ka­nó él­mé­nye­ket szer­zett. Ap­ját 1909-ben ne­vez­ték ki fő­er­dész­nek a fa­lu­ba, Pécsváradról köl­töz­tek „az Or­mán­ság fő­vá­ro­sá­ba”. Kodolányi ké­sőbb vissza­tért, s ta­ní­tó­ként he­lyez­ke­dett el ab­ban az is­ko­lá­ban, ahol egy­kor ta­nult. Sö­tét­ség, Föld­in­du­lás, Bö­bék Sa­mu bú­csú­ja cí­mű no­vel­lá­it it­te­ni em­be­rek, az „egy­ké­zés” kér­dés­kö­ré­vel fog­lal­ko­zó írá­sa­it az it­te­ni szo­ká­sok ih­let­ték.

Magyar tévéfilm (2010)

A Pozsgai Zsolt szín­mű­vé­ből ké­szült film Mindszenty Jó­zsef bí­bo­ros her­ceg­prí­más éle­tét dol­goz­za fel. A két fő­sze­rep­lő, a Pap (Lux Ádám) és a Szí­nész (Kautzky Ar­mand) a sop­ron­kő­hi­dai fegy­ház­ban ra­bos­ko­dik. Mind­ez per­sze fik­ció, hi­szen Mindszenty és Já­vor Pál (mert ő a szí­nész) ta­lál­ko­zá­sa, egy zár­ká­ba ke­rü­lé­se — bár le­het­sé­ges lett vol­na — az író fan­tá­zi­á­já­nak szü­le­mé­nye. Ám né­ha ér­de­mes el­töp­ren­ge­ni a „Mi lett vol­na, ha…?” kér­dé­sen.