“Gérecz Attila forradalmi hős”

Mi­ként ta­lált rá Gérecz At­ti­la ver­se­i­re?
— Tel­je­sen vé­let­le­nül. Egy na­gyon ked­ves ba­rá­tom né­hány év­vel ez­előtt ke­zem­be nyo­mott egy köny­vet, és azt kér­dez­te: „Ol­vas­tál már Gérecz At­ti­la-ver­se­ket?” Nem, fe­lel­tem, még csak nem is hal­lot­tam ró­la. „Na, ak­kor tes­sék, ol­vasd el!” Már az el­ső ver­sek el­ol­va­sá­sa­kor érez­tem, hogy meg­ha­tá­ro­zó ér­ték ke­rült a ke­zem­be. Az pe­dig kü­lön ka­pó­ra jött, hogy Gérecz ne­vét a kör­nye­ze­tem­ben sen­ki nem is­mer­te, ugyan­is na­gyon sze­re­tek is­me­ret­len te­rü­le­tek­re me­rész­ked­ni, új fel­ada­tok­ba kez­de­ni. Ze­nész­tár­sa­im­mal, a Racka­jam tag­ja­i­val há­rom éven ke­resz­tül gon­dol­kod­tunk, ugyan ho­gyan kel­le­ne le­mezt ké­szí­te­ni ezek­ből a ver­sek­ből. Iszo­nya­tosan sok mun­ka után vé­gül el­ké­szült az al­bum, és ok­tó­ber ele­jén meg­je­lent.
Mi a le­mez cí­me?
— Egy­sze­rű­en csak an­­nyi, hogy Gérecz At­ti­la. Nem ad­tunk ne­ki kü­lön cí­met, nem volt rá szük­ség, mi­vel a Hang­zó He­li­kon so­ro­zat olyan, hogy a bo­rí­tó­kon min­dig az adott köl­tő ne­ve sze­re­pel az el­ső he­lyen.
Hány vers­ből állt ös­­sze az anyag?
— Ti­zen­ket­tő­ből, de ez össze­sen ti­zen­há­rom dalt je­lent, mert az egyik köl­te­ményt két­fé­le­kép­pen, egy­más­tól tel­je­sen el­té­rő stí­lus­ban is fel­dol­goz­tuk: ír­tunk rá egy klas­­szi­kus rock and rollt, il­let­ve fel­kér­tünk egy fi­a­tal rap­pert, akit na­gyon-na­gyon meg­in­dí­tot­tak Gérecz mű­vei. Ő bár­mi­fé­le be­fo­lyá­so­lás nél­kül ugyan­azt a ver­set vá­lasz­tot­ta ki meg­ze­né­sí­tés­re, amit mi is. Így jött lét­re a rapes vál­to­zat, ami szin­tén fel­ke­rült a ko­rong­ra. Mun­kánk so­rán ugyan­ak­kor na­gyon fi­gyel­tünk a rész­le­tek­re, ko­mo­lyan vet­tük a dol­go­kat: a Hang­zó He­li­kon­ban meg­je­lent ko­ráb­bi mun­kánk, a Pe­tő­fi-le­mez kap­csán meg­ta­nul­tuk, hogy tisz­te­let­ben kell tar­ta­ni az il­len­dő­ség ha­tá­ra­it.
Gérecz At­ti­la nem­ze­dé­ké­nek va­la­men­­nyi sú­lyos csa­pá­sát át­él­te: ha­di­fo­goly volt Né­met­or­szág­ban, 1950-ben ha­za­áru­lás vád­já­val ti­zen­öt év­re ítél­ték. Szö­ké­se mi­att szi­go­rí­tott bör­tön­be ke­rült. 1956. ok­tó­ber 31-én for­ra­dal­má­rok sza­ba­dí­tot­ták ki, be­kap­cso­ló­dott a fegy­ve­res har­cok­ba, majd no­vem­ber 7-én az ut­cán halt meg…
— A meg­ze­né­sí­tés mun­ká­la­tai so­rán fel­me­rült ben­nem egy nagy kér­dés. Gérecz At­ti­la 1956-os for­ra­dal­mi hős: fegy­ver­rel a ke­zé­ben esett el a ma­gyar sza­bad­sá­gért, pon­to­san úgy, mint Pe­tő­fi Sán­dor. Mi­vel ma­gya­ráz­ha­tó, hogy en­nek da­cá­ra Ma­gyar­or­szá­gon szin­te sen­ki sem is­me­ri őt? A rend­szer­vál­tás után tör­tén­tek kí­sér­le­tek, hogy is­mert­té te­gyék az alak­ját a ma­gyar tár­sa­da­lom, kü­lö­nö­sen a fi­a­tal­ság szá­má­ra — pél­dá­ul a for­ra­da­lom­ban szin­tén részt vett Kár­pá­ti Kamil köl­tő ré­szé­ről —, ám azok sem­mi­lyen lát­ha­tó ered­mény­re sem ve­zet­tek. Va­jon mi­ért? Ez egy rend­kí­vül fon­tos kér­dés, hi­szen hő­sök­re min­den egész­sé­ges tár­sa­da­lom­nak szük­sé­ge van. Az egyik le­het­sé­ges vá­lasz úgy hang­zik: Gérecz At­ti­la a kér­lel­he­tet­le­nül tisz­ta sze­mé­lyi­sé­ge mi­att nem ke­rült be a köz­tu­dat­ba, ugyan­is nem le­het őt pro­pa­gan­da­cé­lok­ra fel­hasz­nál­ni.
Éle­té­re és saj­nos tár­sa­dal­munk­ra is jel­lem­ző ket­tős­ség, hogy mi­u­tán si­ke­re­sen meg­szö­kött a bör­tön­ből, a Du­na-par­ton el­ső­ként egy rend­őr­be bot­lott — aki nagy­vo­na­lú­an fut­ni en­ged­te. Bu­da­pest­re ment, ahol a sa­ját ba­rá­tai fel­dob­ták a ha­tó­sá­gok­nál, és vis­­sza­ke­rült a bör­tön­be. S ilyen előz­mé­nyek után, láz­görcs­ben írt egy ver­set a Gyűj­tő­fog­ház­ban, Van így né­ha cím­mel. Ben­ne egy ilyen gyö­nyö­rű stró­fa:

Hej! ma meg­hem­per­gős
jó­ked­vem­be va­gyok,
sze­mem is más­kép­pen,
kis­fi­ú­san ra­gyog

A ke­gyet­len élet­hely­ze­tek­ben is ilyen élet­öröm volt ben­ne. Ezért, hogy a meg­ze­né­sí­tés so­rán va­ló­ság­gal elő­rug­dos­ta ma­ga alá a mu­zsi­kát. Na­gyon szép dol­gok ezek! Egy­elő­re még na­gyon friss a le­mez, ér­nie kell ben­nünk — egy­elő­re nem tu­dom tár­gyi­la­go­san meg­ítél­ni, hogy mi­lyen lett. A kö­zön­ség a kü­lön­bö­ző fel­lé­pé­se­in­ken is meg­is­mer­he­ti eze­ket a da­lo­kat, de­cem­ber 21-én pe­dig nagy­sza­bá­sú le­mez­be­mu­ta­tó kon­cer­tet adunk a Mű­vé­sze­tek Pa­lo­tá­já­ban.