Közelkép

Bada Márta színes mesevilága Jézus szenvedéstörténetében

A hálószobában ülünk le, ez a műhely is. A falon a kedvenc képei lógnak, néhány ott a sarokban sorakozik, és az állványon is van egy. Ez még készülőben. Bada Márta cigány festőművész különleges világában járunk, mesebeli színek között, cigányok rég elmesélt történeteiben. Az egyedülállóan tizenhat stációból álló Jézus szenvedéstörténete sem a megszokott úton visz végig. Olyan helyeken vezet, ahol a szögnek különös jelentősége van.

„Már kisiskoláskoromban is rajzolgattam – meséli Bada Márta –, cigányasszonyok mondták, hogy rajzoljak már vallási képeket.” Akkoriban a cigányok gyakran összejöttek, hogy meséljenek. Mindig a legöregebb mesélt, őt hallgatták a többiek. „Nem volt tévé, de lámpa sem, evvel szórakoztattuk magunkat.” Volt, hogy elkezdték este, és csak másnap reggel fejezték be. A kis Márta pedig lerajzolta a hallottakat, a tündéreket és a sárkányokat. A szobája falán lógó egyik kép, a Virrasztó cigányok is a mesemondást örökíti meg, középen a pipázó cigánnyal, aki mondja a sok-sok történetet. „Rajzoltam én Jézust meg Máriát is, de sose tettem rá glóriát – mondja a festőművész –, mert gyerekként általában elfelejtettem, de azok az egyszerű cigányasszonyok anélkül felismerték, hogy az Mária, úgyhogy megnyugodtam.”

Imádkozzunk papjainkért!

Az Új Ember március 23-i számában figyeltem fel A mostoha öregek című cikkre.

Írója az idős ember lelki gondjairól és a mai kor papjairól szól, az ő segítségnyújtásukról, még inkább annak elmaradásáról. Zárójelbe tett egy rövid mondatot a leírtakkal kapcsolatban: „Talán vannak kivételek! Jó lenne hírt kapni róluk!”

Igen, vannak kivételek!

Könyvespolc

Cseri Kálmán református tiszteletes könyvének címéről a regényíró Szabó Magda egyik története jutott eszembe. A személyes élményeken alapuló írás a Merszi, Möszjő kötetben jelent meg, az író egy iskolai emlékét idézi fel. Munkácsy Mihály festményét, az Ecce homót nézték meg az osztállyal, majd dolgozat keretében kellett számot adniuk arról, milyen élményekkel gazdagodtak. „Ha nem akarjuk, mondta magyartanárnőnk, nem kell az egész festményről írnunk, elég lesz egy részlete is. (…) Én is teljes elragadtatással vonultam be a múzeumba, a híres kép elé. Sokáig gyanakodva szemléltem, s elborzadva érzékeltem: nem tetszik. Hogy fogok én erről írni? …sorra néztem a festmény különböző figuráit, hátha sikerül találnom közülük valakit, akivel szívesen foglalkoznám. (…) Pilátusról nem szeretnék írni, Jézusról pláne nem, a katonák nem érdekelnek, s a zsidók sem, ott egy néni éppen elájul, azt látni se szeretem. Hanem… Közelebb léptem, és megnyugodtam. Hát hiszen ezen a képen van egy nagyon kedves kutya is! (…) Megtetszett még egy nő is, a kutya közelében, vöröses haja volt, két alsókarja meg két világos csontbuzogány.”

Hálásan köszönöm ragaszkodó szeretetüket, amellyel nagymértékben segítik hetilapunk megjelenését. Támogatásuk nagyon fontos nekünk, hiszen az Új Ember előállításának és postázásának költségei egyre magasabbak. A magunk módján egyre színvonalasabb, érdekesebb és képekben is gazdagabb tartalommal szeretnénk ezt meghálálni.

Ma örülünk, hogy utazhatunk, sőt azért utazunk, hogy örüljünk. „Figyeld meg: egy-két hét, és reggelenként álmos tekintetű, közömbös emberek fognak állni ugyanitt. Közlekedési eszköz válik a csodából” – bölcselkedik fotós kollégám, és fején találja a szöget. Március 28-án, pénteken délután, amikor még csak egykét órája indult el a négyes metrón a forgalom, szinte tapintható az ünnepi megilletődöttség. Itt most senki sem siet, és mindenki jó barát. Nem azért száll be a metróba, hogy valahová eljusson, hanem hogy részese, tanúja legyen valami kivételesnek. Ma még mindenki tekintetében az ajándékot bontogató gyerekek öröme látszik, és magától értetődőnek tűnik, hogy ünnep résztvevői vagyunk. De még ennél is több. Hogy maga az élet ünnep. Jó lenne ezt a tapasztalatot eltenni máskorra is, és éppen a szürke reggelekre.

Az új evangelizáció útjai

Az embert neme, kora, családi állapota után elsősorban a foglalkozása alapján kategorizálják. Egészen világos, hogy kicsoda az ember, ha orvos, tanár vagy újságíró. Ám pályaelhagyó bölcsészként, járatlan utakon haladva, olyasvalakiként, aki egyre inkább az evangélium hirdetésében lelte meg a hivatását, évekig nehezen tudtam egyértelmű választ adni a címben szereplő kérdésre. Amikor Anna lányomat megkérdezték az (önkormányzati) óvodában, hogy mi az édesapja foglalkozása, rövid tűnődés után azt mondta: „Nem is tudom. Utcán szokott prédikálni.”

Erkölcstani mozaikok

Az Ószövetségben nyomon követhetjük, hogy az istenkép tisztulásának következtében tisztul a bűn fogalma is. Ha az istenkép kinyilatkoztatása az Újszövetségben jut el a csúcsára, akkor a bűn megértésének is itt van a tetőfoka. Krisztus páratlan tekintéllyel nyilatkoztatja ki a Szentháromságot, akiben a személyek a szeretet egységében vannak jelen. Isten lényege a szeretet. Így a bűn lényege a szeretet hiánya, a szeretet megsértése (KEK 1849). A bűn elkövetésével nem egyszerűen törvényeket hágunk át, nem kultikus, jogi, erkölcsi szabályokat szegünk meg. Sem leendő elsőáldozóknak, sem felnőtteknek nem szabad úgy beszélni a bűnről, mintha az csupán „Isten parancsainak megszegése” volna.

Beszélgetés Luigino Bruni közgazdászprofesszorral

A katolikus egyház társadalmi tanítására alapuló alternatív közgazdasági elvek egyik elismert képviselője Luigino Bruni, a római LUMSA (Libera Università Maria Santissima Assunta) Egyetem és a Firenze melletti Loppianóban működő Sophia Egyetem közgazdaságtan-professzora. A múlt hétvégén megrendezett, A boldogság közgazdaságtana című konferencia főelőadóját többek között az erkölcsi elvek és a gazdaság viszonyáról kérdeztük.