Emberarcú gazdaság

 

A gazdaság világát egyre inkább úgy mutatják be, mint ami az erkölcstelenség melegágya. Gondolok itt Martin Scorsese A Wall Street farkasa vagy Costa-Gavras Bennfentes játék című filmjére. Valóban ilyen lesújtó a kép, vagy ez túlzás?

 

– A gazdaság világát legjobban a bizonytalanság és a kétértelműség szavak jellemzik. A helyes megközelítésben segíthet bennünket a bibliai nyelvezet. A gazdaságban is megtaláljuk ugyanis Káint és Ábelt, vagyis azt a magatartásmódot, amelyet ők képviseltek. Találkozhatunk a kiugró erkölcsösség és a kiemelkedő gonoszság példáival, mint ahogy hazárdjátékosokkal és szegényekkel is. A cégek világát is el lehet képzelni úgy, mint az ókori – bibliai – vállalkozásokat. Emlékezzünk csak Noé és a bábeli torony történetére. Az egyik egy nemes ügyet szolgált, a másik viszont egy lázadást képviselt. Ami igazán fontos, az az, hogy a kettő együtt van jelen az emberi világban. Természetesen ezen belül az a feladatunk, hogy több legyen a Noéféle vállalkozás, és kevesebb a bábeli. Manapság kétféle hibás értelmezés van. Az egyik csak arról beszél, hogy milyennek kellene lennie a gazdaságnak. A másik pedig – mint amit a Wall Street farkasa is bemutat – csak a cinizmust és a hitehagyottságot jeleníti meg. Az én közgazdaságról kialakított képem viszont mind a kettőre figyel. Azt kell meglátnunk, ami van. Igenis léteznek olyan vállalkozók, akik a közjóért cselekszenek, szerintem rájuk kell koncentrálni, de az idealista megközelítést is el kell kerülni.

 

Az alternatív közgazdasági elvek megoldást jelenthetnek a legégetőbb problémákra – a fiatalok körében magas munkanélküliségre, az elképesztő jövedelmi és életszínvonalbeli különbségekre –, vagy csupán bizonyos hibák korrigálására elegendőek?

 

– Az általam is javasolt harmadik út nem a kapitalizmus és a kommunizmus között helyezkedik el. A XX. századra olyannyira jellemző nagy szintéziseket el kell kerülni, mert ezek hozták létre a Gulagot és a második világháborút. A megváltás a kicsi dolgokban van. Jó példa erre a toszkán reneszánsz, amikor egységes kultúrát és jólétet hoztak létre egészen kis kézműves műhelyek. A fent említett problémákat is úgy lehetne megoldani, hogy az apró kérdésekre összpontosítunk. Nem nagy ívű tervekre van szükség.


 

Nem kerül lépéshátrányba az, aki az igazságosságot és a becsületet teszi vezérelvévé gazdasági tevékenységében?

 

– Igen is, meg nem is. Kerülnünk kell a kálvinista elgondolást, mely szerint a nagy bevétel a kiválasztottság jele, s aki sikeres a gazdaságban, azt támogatja az Úr. És persze a másik véglet sem igaz: ha valakinek nem sikerül, az nem azért van, mert ő nem jó ember. Azt is tudnunk kell, hogy egy bukás sem csak negatív esemény, hiszen minden kudarcnak megvan a maga története. Lehet, hogy egy üzlet éppen a korrupció miatt zár be. A jó és a rossz vállalkozásokat tehát nem a bevételük alapján különböztetjük meg egymástól. Engem inkább az érdekel, hogy miként lehet egy nehéz helyzetet megoldani.

 

Mondok két példát. Egy koreai cég vezetőjét azzal kereste meg a rendőrség, hogy ha a bírságokat el akarja kerülni, akkor fizessen egyfajta védelmi pénzt. Ő úgy döntött, hogy nem fog fizetni, meg is kapta az ötvenezer dolláros büntetést. Emiatt sajnos be kellett zárnia a vállalkozását. Ez azt mutatja, hogy időnként az erkölcsös viselkedésnek bizony ára van. A másik eset Brazíliában történt. Egy szappangyártó cég termékeinek a felét egy nagy áruházlánc vásárolta meg. Egy napon azzal állt elő a felvásárló, hogy fizessenek különdíjat azért, hogy az ő terméküket forgalmazzák. Erre nem voltak hajlandóak, és inkább más piacot próbáltak keresni. Egy hónap után azonban ismét megjelent a nagy áruházlánc képviselője, mert kiderült, hogy a vásárlók mindenütt keresték a polcokról eltűnt terméket, amely így ismét visszakerülhetett a régi helyére.

 

Magyarországon irigykedve tekintünk a skandináv országokra és Németországra, az ott létrehozott jóléti államokra. Önök szerint jóléti állam helyett inkább civil-jóllétre lenne szükség…

 

– Amikor az északi országokról beszélünk, akkor meg kell állapítanunk, hogy gazdaságuk protestáns alapon nyugszik, amely az egyénre épül. A latin országok felfogása inkább a közösségi és a társadalmi kapcsolatokra épít. Ennek is lehet negatív hozadéka, mert ha ez a közösség zárttá válik, akkor létrejön a korrupció, s utat nyithat a maffiának és annak az iránynak, mely a családi kapcsolatokat gazdasági előnyök megszerzésére használja. Azok, akik a déli modellben csalódtak, hajlanak az északi elképzelések követésére. Amit én is javaslok, az a piac új, katolikus útja. Ez nyitottá tenné a közösséget, így elkerülve a korrupció lehetőségét.

 

Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a kapitalizmus nagyon sokféle lehet. A német, a japán, az amerikai, a kínai vagy a brazil felfogás a történelem folyamán különbözött egymástól. Manapság azonban úgy teszünk, mintha csak egyfajta modell létezne, az angolszász. Márpedig a változatosság érték, amely segít megőrizni az életképességet.

 

Vajon az Ön által javasolt elképzelések megjelennek-e valamely állam gazdaságpolitikájában?

 

– Nyomait mindenütt meg lehet találni. Egy működőképes modell igazodik ahhoz a kultúrához, amelyre alkalmazzák. A baj az, hogy egyre kevésbé vagyunk tudatában a helyi változatosság értékének. Arra kell figyelni, hogy ez a változatosság ki ne haljon a következő húsz évben.