Úgy gondoltam, papírra vetem az olvasott cikkel kapcsolatos gondolataimat. Annál is inkább, mert ma még meg tudom tenni ezt nyolcvanhárom évesen, a holnapot nem ismerem. A lelkiismeretem ezt súgja. A lelkiismeret pedig Isten szava!
Igen, vannak kivételek! Hála a Jóistennek, ezt akár mindennap megtapasztalhatom, de nekem is tennem kell érte. Háromszáznyolcvanhat lépést kell tennem, akkor is, ha fáj, ahhoz, hogy az Isten házához elérjek, s hazafelé ugyanúgy.
Tanúságot teszek hitemről, akarok! Tapasztalatból írom ezeket a sorokat! Hitem megvallásáért mindent megteszek, amíg erőmből futja. Tanúságot szeretnék tenni a következőről is: szükségünk van arra, hogy lelkiismeretes papjaink, akik életüket Istennek szentelték, segítő szívvel, szeretettel fogadjanak minket, öregeket is. Szükségünk van arra, hogy bemehessünk a szűk ajtón, amikor bűneinktől szeretnénk megszabadulni, letenni lelki terheinket! Szükségünk van a meghallgatásukra, feloldozásukra, imáikra, vigasztaló szavaikra!
Ők azok, akik a keresztelés szentségének kiszolgálásától a sírig kísérik életünket. Igen, igaz, hogy kevesen vannak, ezért kell segítenünk őket! Imával, ki-ki amivel tudja. Minden segítség számít. Ők csak akkor tudnak nekünk segíteni, ha akarjuk, elfogadjuk a lelkivezetést. Megfogják ők a feléjük nyújtott kezet, akkor is, ha ráncos, eres, hideg! Átsegítenek a síkos, jeges úton. Ne kritizáljuk őket, hanem segítsük. Imádkozzunk értük!
Hitünket szüleinktől örököltük, s erősödik, mélyül papjaink mindennapos munkája eredményeként. Bízzunk a fiatal papok hivatásszeretetében, ők is megérnek majd, hogy választott hivatásukat Isten akarata szerint teljesítsék. Becsüljük meg őket!
Szívből kívánom Isten szolgáinak, hogy úgy tudják teljesíteni munkájukat, ahogy arra pappá szentelésükkor esküt tettek, Isten dicsőségére és Isten népének az égi hazába vezetésére.
Lakatos Istvánné
Istentől kaptam az életem
„Adjatok hálát az Úrnak, mert jó, mert örökké szeret minket!”
Hát – ezután már nem hetvenkedem. Isten kegyelméből és irgalmas jóságából hálás szívvel átléptem a nyolcvanadik születésnapomat is.
Hálás vagyok a Jóistennek, hogy elvezetett Don Bosco szalézi családjába. Közel harminc éven át szalézi atyákon keresztül szolgáltam a Jóistent. Nagy öröm számomra, hogy Don Boscótól megtanultam a jó halál kegyelméért imádkozni, és a fiatalokat közelebb vezetni Istenhez. Jelenleg már az irgalmas rend által fenntartott otthon lakója vagyok. Itt is van lehetőség a jótékonyságra és a szeretetszolgálat gyakorlására. Segíteni a gyöngéket. Nem kigúnyolni a fogyatékost, az elesettet, hanem felemelni, mellé állni, társközösséget vállalni vele. Megvigasztalni, imádkozni vele és érte. Isten azt fogja adni nekem, amit én adok a másiknak. Üdv Istennek, aki a trónon ül, és a Báránynak! Áldás, dicsőség, hála, tisztelet, hatalom és erő a mi Istenünknek örökkön-örökké. Ámen.
Franciska VDB
