Közelkép

A brit konzervatív párt negyvennyolc éves, arisztokrata származású vezetőjét, David Cameron miniszterelnököt nem lehet túlzott vallásossággal vádolni, már csak azért sem, mert 2010-ben, hivatalba lépése táján egyszer úgy nyilatkozott, hogy felesége és gyermekei járnak ugyan templomba, de ő bizony ritkán.

Ám az évek múlnak, és a tapasztalatokból olykor okosodhat is az ember. A brit kormányfő az idei húsvét alkalmából az anglikán egyház Church Times című lapjában merészen úgy nyilatkozott: „Nagy-Britanniának szégyenérzet nélkül vállalnia kell keresztény mivoltát.”

Erkölcstani mozaikok

Ahogy az életre veszélyes mérgekről is szeretjük tudni, hogy csupán kis rosszullétet okoznak-e vagy halált, úgy a bűnöket is mérlegelnünk kell. Mivel az élet a szeretet, s így a lényeg a szeretet, ezért a bűn a szeretet megsebzése vagy megölése. Ennek mértéke esetenként különböző lehet. Alapvetően három tényezőt kell számításba vennünk egy bűn súlyosságát illetően:

1. Maga a tett. A tettnek súlya, tartalma, objektív igazsága van. Más a csúnya beszéd, és más a népirtás; más a maszturbáció, és más a házasságtörés; más a kis hazugság, és más a munkások jogos bérének ellopása. A Tanítóhivatal szerint a bűn mérlegelésénél az első szempont: a tett objektív súlya.

Teremtésvédelem

Szeretem nézni az embereket, embercsoportokat az utca forgatagában.

Kedvenc látnivalóim közé tartoznak az anyák gyermekeikkel; figyelem, milyen közöttük a kapcsolat, a kommunikáció. A babakocsis anyukák különösen érdekesek, jó nézni szerető gesztusaikat a kocsik kis utasai felé. Néhány éve azonban időnként érdekes látványnak vagyok tanúja. A babakocsiban olykor nem baba, hanem egy kis szőrmók, egy főkötővel bekötött fejű, gombszemű, paplannal betakart kiskutya fekszik, s tekintget riadtan a világra. Gazdája gondosan tologatja, ápolgatja, mintha tulajdon (ember)gyermekét dajkálná. Mi ez a jelenség? Hogyan magyarázzuk?

A bensőséges vallásgyakorlat műtárgyai a pálosok Sziklatemplomában

Nem sokkal lapzártánk előtt, április 24-én a budapesti Sziklatemplomban Bátor Botond pálos tartományfőnök és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a professzor társaságában megnyitotta Ruzsa György állandó, háromszázhetven darabból álló fémikon-kiállítását. Az ikonszakértő művészettörténész, mivel szerkesztőségünk már régóta jó kapcsolatot ápol vele, a megnyitó előtt két nappal megmutatta nekünk kincseit, és sok izgalmas apróságot osztott meg az Új Ember olvasóival.

‒ Hogyan született döntés arról, hogy a budai pálos Sziklatemplomban állandó fémikon-kiállítás legyen? Hogyan érlelődött meg Önben a terv?

– Kötődöm ehhez a templomhoz; gyermekként, még a nagymamámmal jártam itt először. Ideális kiállítási helyszínnek véltem, ezért a rendhez fordultam, amely örömmel felkarolta az ügyet. Azért a fémikonok mellett döntöttem, mert ezeket, noha magas esztétikai értékűek, sokáig nem becsülték eléggé, és emiatt nem is igen kutatták. Csak a kilencvenes években kezdett velük komolyabban foglalkozni Zotova és Glutova, két orosz kutatónő, a moszkvai Rubljov Múzeum munkatársai. Sokat jártam, kutattam ott, jó barátságba keveredtem velük. Olyan gyümölcsöző volt az együttműködésünk, hogy 2005-ben Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban már közösen rendeztünk fémikon-kiállítást, amely ötszáz ikont vonultatott fel; a legtöbbet, amely valaha is megtekinthető volt egyszerre bárhol a világon. Négyszázat ők hoztak Moszkvából, százat én kutattam fel és határoztam meg idehaza. A kiállítás angol nyelvű katalógusa ma is nagyon népszerű a gyűjtők körében. A sikeren felbuzdulva érlelődött meg bennem a gondolat, hogy állandó fémikongyűjteményt hozok létre, méghozzá a világon a legnagyobbat.

Györfi Béla Szabolcs házfőnök, templomigazgató

‒ Mikor és milyen megfontolásból döntött a rend a Ruzsa György által rendezett fémikon-kiállítás befogadása mellett?

– Két éve már, hogy a professzor úrral elkezdtünk közösen tervezgetni, miután a tartományfőnökünket, Bátor Botondot felkereste az ötlettel. A Sziklatemplom és a rendház közötti helyiségeket éppen fel akartuk újítani, így miután meghoztuk a döntést, egy helyiséget már eleve erre a célra alakítottunk át.

Az Olvasó írja

Stockinger Artúr Szekszárdon született, 1926-ban, gyermek- és ifjúkorát a Tevel melletti Csurgópusztán töltötte, ahol apja százötven hektáron gazdálkodott. Bonyhádon járt gimnáziumba, majd édesapja halála után, tizenhét évesen ő folytatta a gazdálkodást. A kommunista hatalomátvétel után elvették a család földjét, rendőri felügyelet alatt állt, napszámos, majd vasúti munkás lett.

Már diákkorában sokat vívódott, hogy az egyházi életet válassza-e, de újra és újra visszatért a földhöz, az állatokhoz, a gazdasághoz. Amikor ennek lehetősége végleg elveszett számára, a kisdorogi plébános hatására beiratkozott a győri szemináriumba. Közel harmincévesen kapott meghívást az Úr szolgálatára, s harmincöt évesen szentelték pappá.

Az Olvasó írja

Az egyetemes kereszténység történetében 1646. április 24-e nevezetes nap: Ungvár történelmi városában, Szent György vértanú ünnepén, Homonnai György várkápolnájában hatvanhárom görögkeleti szertartású, zömében rutén pap, Parthén Péter és Kossovics Gábor bazilita atya irányítása mellett, jelképesen letette a katolikus hitvallást Jakusics György egri püspök kezébe. Ezzel engedelmességet fogadtak X. Ince pápának és utódainak, és visszatértek a Szentszék fennhatósága alá. A fennkölt esemény egyik érdekes mozzanata volt ezután az egyházi szláv nyelven végzett liturgia.

Megoldódott a Szent Grál rejtélye? – II. rész

Michael Hesemann, a történész nyomába szegődöm, akinek A Szent Grál felfedezése című könyve megpróbálja igazolni a tradíciót azzal, hogy állítja: a titokzatos edény valóság, a valenciai székesegyházban őrzik.

De mi a hagyomány azon kívül, amit már a golgotai óra emléke ezredekre, századokra hagyott? Nem spanyol elfogultság az, ami a mai Grál-lovag közlése, mely a német történésznek szólt, amit „készpénznek” vett? Olvasom a „szellemi útleírást” Hesemann tollából, és valami visszajátszik compostelai utazásomból. Valamelyik faluban megálltunk, afféle kocsmánál. Arra lettem figyelmes, hogy valaki (bizonyára helybeli) egy grál bort kért a pultnál. Gyatra szókincsemmel megkérdeztem, mit jelent náluk a grál. Caliz – hangzott a válasz. Kehely. Még tanultam latint, ott calix, ami kehely, pohár meg tál is. A jótét falusi polgár pohárból ivott. Nevezett edényünk neve óspanyol eredetű.