„Az ima erejébe vetett hitről tanúskodnak”

Miért hanyagolták el a fémikonok kutatását korábban?

 

 – A Szovjetunióban általában a keresztény művészet, így az ikonok kutatását sem támogatták, és ha valaki mégis foglalkozott velük, inkább csak stilisztikai vonatkozásokat érinthetett, vallásiakat alig. A fémikonok helyzete pedig még a fára festettekéhez képest is mostoha volt, mivel lebecsülték őket, nem tulajdonítottak nekik komolyabb művészi értéket. Remélem, nem tűnik tudós fontoskodásnak, ha megjegyzem: a fémikon elnevezés nem teljesen pontos. A szakirodalom a többségüket rézalapú ötvözetből öntött ikonoknak nevezi. A most nyíló kiállításon ezeken túl ezüstkereszteket és -ikonokat is bemutatunk.

 

Aranyból nem készültek ikonok?

 

– Előfordult, de nagyon ritkán. Inkább az aranyozás volt jellemző. És szintén nagyon ritkán ónból is öntöttek ikonokat.

 

Hogyan körvonalazódott, hogy milyen ikonokból álljon össze és milyen tematikájú legyen a kiállítás?

 

– A főcélom – és ez ügyben maximálisan élveztem kurátortársaim, Prokopp Mária művészettörténész és Cseke Róbert restaurátor támogatását – az volt, hogy bizonyítsam: alaptalan az a szívós tévhit, hogy az ikonok mind ugyanolyanok. Ezért minél sokszínűbb anyag összeállítására törekedtem. Fontos volt az is, hogy jól áttekinthető legyen, tematikus rend jellemezze. Az Istenszülőt (Szűz Máriát), Krisztust és a szenteket ábrázoló ikonok csoportjai jól elkülönülnek, és további alcsoportokat is kialakítottunk, ilyenek a Myrai Szent Miklós és Szent György mint a legnépszerűbb szentek és mások, így a mindig együtt ábrázolt Szent Borisz és Gleb tiszteletére készült, valamint a különböző ünnepekhez kötődő ikonok.


Milyen forrásokból származnak, hol és mikor készültek a kiállításon szereplő ikonok?

 

 – Valamennyi az én tulajdonom, évtizedek alatt gyűjtöttem, kutattam fel és vásároltam meg őket, többnyire magyar régiségkereskedésekben. Főként Oroszországban és a perifériákon készültek, zömük a XVIII. és a XIX. században, de jóval korábbiak is kerültek a gyűjteménybe. Ószertartásúak áhítatának tárgyai voltak, akik a XVII. század közepén szakadtak ki a pravoszláv egyházból, mert nem fogadták el a liturgikus könyvek görögből egyházi szlávra fordított új változatát, és emiatt üldözöttek lettek. Főleg a Baltikumba, de Szibériába, Lengyel- és Finnországba is sokan menekültek közülük.

 

Mely ikonokat tart a kiállítás kuriózumainak?

 

– A sok színnel zománcozottak ilyennek számítanak, mert a zománcozás egyedi jegyeket adott az öntvénynek. Ezek közül igen sok került a gyűjteménybe. Felhívom a figyelmet a finoman vésett ezüstikonokra is, ritkaságuk és kidolgozottságuk miatt egyaránt izgalmasak. A közéjük tartozó kaszperovkai Istenanya-ábrázolás magyar vonatkozású érdekessége, hogy típusa a XVI. században Erdélyből került át Ukrajnába. Különleges a félhold alakú, a XI– XII. századból származó kereszt is, akárcsak a gyapjas orrszarvú koponyacsontjából készült XVI. századi. Néhány fatáblába helyezett fémikont is bemutatok, mert ezek is ritkaságnak számítanak.

 

Legfőképpen mit akar elmondani ez a gyűjtemény a mai magyar érdeklődőnek az ikonokról?

 

– Abban reménykedem, hogy felismerteti a katolikus kegyképekkel való rokonságukat, és így közelebb hozza őket a látogatókhoz. Fontosnak tartom azt is, hogy mint a magánáhítat tárgyai a vallásgyakorlat bensőségességéről, a hit iránti ragaszkodásról tanúskodnak. Sok-sok nemzedéknek az ima erejébe vetett mély bizalmáról.

Fotó: Kissimon István, Spitzer Fruzsina