Találkozások

A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban a jövő nemzedékének dialógusra nevelését ebbe a perspektívába szeretnénk állítani. Április 8-án tartottuk iskolánkban a Holokauszt emléknapot, amelyre a Haver Alapítvány önkénteseit, drámapedagógust, túlélőket hívtunk. Kiállítást rendeztünk azokból a fényképekből, amelyeket a gyerekek készítettek a Dohány utcában és környékén. Műsorral emlékeztünk Tarnai Péter diákunkra, akit 1944-ben a magyar írásbeli érettségijéről vittek el Auschwitzba.


Ám a nap legfontosabb eseménye az a közös imádság lett, ahol a kerületi rabbi, iskolánk spirituális vezetője és a Lauder Javne Gimnázium diákjai együtt imádkoztak a mi gyerekeinkkel az iskola kápolnájában. A zsoltárokat héber nyelven hallani az ősi, majd a középkori zsolozsmába illesztve, gregorián dallamokkal éppen azt a párbeszédet hordozta, amelynek megélését szomjazzuk a mai világban. Szép volt megtapasztalni, hogy az imádság nyelve képes zsidókat és keresztényeket az Istennel való találkozásba hívni. Az agapén kóser ételeket fogyasztva beszélgethettünk egymással. A Lauder Javne énektanárnője így köszönte meg együttlétünket: „Örömmel tölt el, hogy egy ilyen alkalommal volt lehetőségünk fellépni. A gyerekek számára fontos, hogy ők is olyan nyitottan tudjanak közeledni az őket körülvevő világhoz, mint ahogy ti fogadtatok ma minket.”

 

Találkozásban vagyunk…

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .