Álmodik a múlt: Ha Kallósd…

Ha Kalló, akkor egy kedves rokon (kisbetűvel írva pedig düröckölőt, ványolót jelent), ha Kallós, akkor az ismert erdélyi népdalgyűjtő (kisbetűvel írva ajakkóst, a vábnyolót, a malom mesterét, molnárát jelenti), ha pedig Kallósd, akkor ezt a Zala megyei kis községet pontosabban: egy szépséges, a tájat uraló, mégis a tájba simuló rotundát jelenti számomra.

Szellemi honvédelem

A Kommunista Kiáltvány egyik tézise szerint a proletárnak nincsen hazája. Az úgynevezett kozmopoliták pedig az emberiség iránti szeretettel helyettesítik saját hazájuk szeretetét. Csakhogy a kisebb közösségen keresztül lehetünk felelős tagjai a nagyobbnak: aki elhanyagolja a családját, aligha lesz igazán áldozatkész hazafi. Aki nem tartozik valamely nemzethez – amely része az emberiségnek -, hogyan tartozhatna az egészhez? Csak az léphet elő világpolgárrá, aki előbb egy ország polgára volt.

Veszélyeztetett értékeink (7.)

Vasvár emlékezete – Domonkos rendtörténeti gyűjtemény – A Vasi-Hegyhát oldalában fekvő kisváros, Vasvár egy – ma még – kevéssé közismert egyházi és művelődéstörténeti értéket őriz. A város domonkos kolostora és temploma ugyanis nemcsak a fehér barátok, de a koldulórendek legrégebbi, viszonylag eredeti formában megmaradt épülete Magyarországon. A kolostor emellett egyre gyarapodó rendtörténeti gyűjteményt is őriz, mely szerencsére egyelőre a kevésbé veszélyeztetett értékeink közé tartozik.

Misebor és alapjogok

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára, Német László januárban levélben kereste meg Takács Albert (időközben leváltott) igazságügyi minisztert, hogy együttműködését kérje: mivel január 20-án hatályba lépett az eddigi közlekedésbiztonsági rendelkezéseket, illetve alkalmazásukat szigorító rendelet, a katolikus papok kellemetlen helyzetbe kerülhetnek akkor is, ha szentmise bemutatása után, közúti ellenőrzés során „színeződik el” az alkoholszonda.

Boldogságra képes embereket…

 A katolikus iskolák mindennapjai – Egy nemzet jövője – a nagy elődöt idézve – a kiművelt emberfőkön múlik. Az oktatás és nevelés fontosságáról azonban ma alig hallani. Sőt, ott tartunk, hogy a tudás leértékelődik. A mosópor- és a banki reklám között hirdetik az egyetemeket: csábítják a diákokat, ahová régebben nagy erőfeszítéssel, évekig tartó következetes tanulással lehetett csak bejutni.

A tettes maga is áldozat

A gyermekbűnözés margójára – Írásom apropóját a közeli múltban elhíresült „Blaha Lujza téri késelő gyerek” adta, aki napokig vezető témája volt a híradásoknak és baráti beszélgetéseinknek is. A médiumok által többnyire „kis gengszternek” nevezett fiú ügyét érdemes több szempontból is végig gondolnunk.

Gyermekség és bűnbánat

A vonaton a minap két férfi beszélgetéséből fülembe jutott egyikük néhány mondata. – Nem vagyok különösebben templomba járó, de időnként betérve látom, többen ácsorognak a kivilágított „házikó” előtt. Nem tudom, őszintén akarnak-e vallomást tenni, vagy csak parancsra, rábeszélésre… Én nem vagyok gyónós fajta…