Gyermekség és bűnbánat

Mi tagadás, vannak, akik az egyházat csupán intézménynek tartják, amely parancsokat, utasításokat osztogat… A vonaton eszembe jutott Francois Mauriac, a francia Nobel-díjas egyik írása, amelyben a hit tisztázását fölveti. Az író őszintén feltárja, hogy bár “beleszületett” a kereszténységbe, és megtanulta szeretni ezt a vallást: azokért az eszközökért, amelyek meghatározták Istenhez való kapcsolatát. Bizonyosságában is jelentkeztek kérdések, amelyekkel szemben az akaratát is “be kellett vetnie”, és mind jobban megtapasztalnia a szentségi élet és az imádság hatékonyságát. Ifjúi éveire emlékezik, hogy amikor az egyház mellett “döntött”, nem intézményre szavazott, hanem Valakire, akivel kapcsolatba került az egyház és a kereszténység által. A következő mondatokat szó szerint megjegyeztem: “Hitem olyan tényre támaszkodik, ami sokak számára botránykő lett… Semmi sem veszett el a katolikus egyházban az igékből, amelyek szellem és élet.”
Lehettek, lehetnek az egyháznak vétkei, de Mauriachoz csatlakozva sohasem mondanék le a szentségekről, amelyek valóságos források. Az Írás történelmileg igazolja a szentségi életet, ebből az életből elmaradhatatlan a bűnbánat. “Akinek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek” – ezen az öt jézusi szón alapul a bűnök megbocsátása, amit nem a maga, hanem Isten nevében tesz az egyház.
Az író ugyancsak fején találja a szöget: az az ember, aki bűnösnek érzi (tartja) magát, “már Isten országának a kapujában áll”. Ő a bűntudata révén érezte magát kereszténynek. Profán példa, mégis evangéliumi értékű az ismert slágerszövegből a két szó: “mindent újrakezdhetünk”.
A bűnbánat, a megbánás elutasításának bizonyára a kényelem az oka, a “lélek tunyasága” – amint már az egyházatyáknál olvassuk. Ebből eredhet a vonaton elkapott vélekedés is, amely egyrészt az őszinteséget veti meg, másrészt a gyermek magatartását, amikor azt mondja: igen. Kételkedő számára valóban lehet gyerekes a bűnbánat, a gyónás, de ha arra gondolna, hogy az édesanyja hányszor megbocsátott neki, amikor sírva kért bocsánatot, mert belátta a hibáját… Rá kell döbbennie Móricz regényének valódi tanulságára: “Légy jó mindhalálig”: egyetlen bizonyosságba is belekapaszkodhat: “Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Jézus üzeni ezt (is) kétezer esztendeje, s a gyermekség és a bűnbánat lényeges összetartozására utal, hiszen ki lehet őszintébb a gyermeknél, aki nem a filozófiából érti meg, mit jelent Istenhez tartozni, őt szeretni és bocsánatát kérni
Hogy csupán pedagógiai kérdés? Aligha, de ha igen, elsősorban felnőtteknek szóló “pedagógia”, amely azt hangsúlyozza: a bűnbánat szentsége is csak annak hatékony, aki él vele. A passzív szemléletnek semmi értelme.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..