Az Állami Egyházügyi Hivatal elfoglalása 1956. november 3-án – Az 1956-os forradalom idején nem maradhatott tétlen szemlélő az egyház sem – amint erről az ötvenedik évfordulóra, az Új Ember kiadásában megjelent, A katolikus egyház 1956-ban című könyv is beszámol.
Remény nélkül nagyon nehéz élni. „Énekeljetek az elmétekkel” – olvassuk Szent Pálnál a szeretethimnusz után. Ez talán a remény és a tudás találkozása. De mi lehet a reményünk, amikor annyi objektív gondot látunk? Nemcsak a nagyvilágban, hanem körülöttünk, hazánkban, Európában…
Szentlélek hárfája – Idén ünnepli megalakulásának századik évfordulóját a Szociális Missziótársulat. Közösségünk ebben a jubileumi évben szellemi atyjára, a nagy szociális püspökre, a százötven éve született Prohászka Ottokárra is emlékezik.
A vallás a nép ópiuma. Csak rossz származhat belőle. Befolyásolható, függő embereket eredményez, akik mindenféle manipulációra fogékonyak, hagymázas lázálmokat kergetnek, és könnyen fanatizálhatók.
Szép kivitelű könyvet – jubileumi évkönyvet – jelentetett meg a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Gimnázium abból az alkalomból, hogy tizenöt esztendővel ezelőtt a budapesti, krisztinavárosi plébánia az egyház által visszaigényelt épületében nyolcosztályos katolikus általános iskolát indított.
Halomban állnak a pincében, pazar csomagolásban. Ezeket a kecses páncélszekrénykéket szereltette volna a betegágyak fölé Horváth Ágnes betegügyi miniszter. Valaki biztosan jól járt az ezer és ezer széf gyártásával, csak épp a betegek nem.
„Mi, felsőiszkáziak, Mindszentiszkázon vagy Egyházasiszkázon születtünk.” Mindenszentek napján volt a búcsú, és a falunak egyháza volt, vagyis plébániája. A régi oltárképet oldalt akasztották, védőszentet változtattak, s Raffaello Madonnájának másolatát tették középre” – mesélte szülőfalujáról Ágh István költő, akivel együtt jártam ott annak idején.
Mondhatnók így is: gyermeki nyelv, de lényegében nem erről van szó. A gyermeki jelzői kifejezés. Nekünk a gyermekkel és a nyelvvel kell szembesülnünk.