A kispapok és a forradalom

Az egyik epizódja volt ennek az Állami Egyházügyi Hivatal elfoglalása. – Az egyik résztvevő, Vígh Szabolcs az eddigieknél részletesebben idézi fel a történéseket. A budapesti papság jelentős része összegyűlt október 31-én délelőtt a Központi Szemináriumban. Szabó Imre esztergomi segédpüspök, budapesti érseki helynök elnökölt. A békepapi mozgalom feloszlatását és az Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) megszüntetését követelő határozatot fogadott el a papi gyűlés, melyen Marosfalvy László hatodéves papnövendék is jelen volt. A gyűlés után több kispapot tanácskozásra hívott össze a betegszobába, ahol tájékoztatott minket az elhangzottakról. Elmondta, hogy szóba került az ÁEH-ban az egyházi személyekről felállított titkos dokumentáció kérdése. Erre egyikünk azt javasolta, hogy „fel kellene törni a hivatal helyiségét, és a káderlapokat el kellene hozni, és kiosztani úgy, mint máshol teszik.”

Eldöntöttük, hogy először Bánk József egyházjogász professzorunktól kérünk tanácsot, utána pedig tájékoztatjuk terveinkről Mindszenty prímást, aki aznap érkezett Budapestre. Bánk professzornak az volt a véleménye, hogy van már törvényes magyar kormány, annak bevonásával lenne okos cselekedni. Mindszenty elfogadta Bánk József tanácsát, és a törvényes magyar kormánytól kérte az ÁEH átadását. Amint a periratokból ismert, időt vett igénybe, míg Tildy Zoltán államminiszter a kormány nevében Mindszenty rendelkezésére bocsátotta az ÁEH-t, és Maléter Pál mint a honvédelmi miniszter helyettese utasította a prímás őrizetét ellátó három tisztet, hogy katonai kíséretet adjanak az akció végrehajtásához. A telefonértesítés után Marosfalvy, Kuklay Antal és jómagam indultunk útnak. A bazilika előtt egy nyitott, kisméretű katonai terepjáró várt bennünket három fegyveres tiszttel. A terepjárón ült még Turchányi Egon titkár, régi jó ismerőse, Lieszkovszky Pál, volt katonatiszt civilben és Németh József, a bazilika káplánja.

Amikor leszálltunk az ÁEH Pasaréti úti épülete előtt, a kertben fegyveres nemzetőrökkel találkoztunk. Marosfalvy jó ismerősökként üdvözölte őket. Kettőt közülük én is jól ismertem, Nagy Ferencet és Weissmahr Bélát. Ők civilként rendszeresen bejártak a Hittudományi Akadémiára. Titokban mindketten jezsuiták voltak. Az ő jövetelüket Marosfalvy párhuzamosan szervezte meg arra az esetre, ha a hosszadalmas ügyintézés nem vezetne eredményre. Turchányi vezetésével bementünk az épületbe, ahol ő kijelentette, hogy a prímás nevében birtokba veszi azt. Lieszkovszky Pál pedig azt mondta, átveszi a parancsnokságot. A felfegyverzett jezsuita nemzetőrök velünk együtt mentek le az alagsorban lévő irattárba. Ott – Lieszkovszky elmondása szerint – kulccsal, csákánnyal, majd egy lakatos segítségével – felnyitották, illetve feltörték az irattárat, és az ott lévő iratok egy kis részét zsákokba rakva a katonai terepjáróhoz vitték. Időközben megérkezett Boór János nemzetőr és titkos jezsuita növendék, a II. kerületi Nemzeti Bizottság kiutalási papírjával. A korábban oda érkező jezsuita csoport – amint Boór János beszámol róla – a II. kerületi forradalmi tanácsnál otthonként kiutaltatta az épületet a katolikus egyetemista ifjúság számára. Turchányi „a kiutalási papírt felmutató ismeretlen fiatalembertől (értsd Boór János) a papírt elvette, közölte, hogy az épületet Mindszenty József már igénybe vette, de ha segíteni akar, akkor szerezzen egy teherautót, hogy az iratokat el tudják szállítani….” Ugyancsak itt van szó arról, hogy Turchányi a déli órákban távozott a hivatalból, és közölte Lieszkovszkyval, hogy maradjon ott, mert a többi iratért is jönni fognak. Miután a helyzet biztonsági szempontból megnyugtatónak bizonyult, Turchányi – a terepjárón a tisztekkel és az iratok egy kis részével – visszament a prímási palotába.

Turchányiék távozása után szóba került a többi irat elszállításának kérdése. A tanácskozás során feltettem a kérdést: mi értelme elszállítani az iratokat, hiszen a kormány az egész épületet Mindszenty bíboros rendelkezésére bocsátotta, és itt a legegyszerűbb a biztonságos megőrzés. Megállapodtunk, hogy a megfelelő őrzésről helyben kell gondoskodni, és nem az elszállítást kell szervezni. Marosfalvy erről először telefonon tárgyalt a prímási hivatallal. A civil jezsuiták és Lieszkovszky távozása után a hátramaradt tiszten kívül – aki később szintén a prímási palotába távozott – csupán hárman maradtunk: Marosfalvy, Kuklay és jómagam. Szombat délután lévén már a hivatalnokok is hazamentek. A délutáni hírekben ismételten bemondták, hogy Nyíregyházáról újabb orosz csapatok bevonulását jelentik. Többszöri biztatásomra Marosfalvy jobbra-balra telefonált, s végül is eldöntötte, hogy személyesen megy fel a prímási palotába, hogy elintézze az iratok és az épület további őrzését. Vénusz Gyula kispap kora délután teherautón élelmet hozott nekünk. Majd az üres teherautón, iratok nélkül felvitte Marosfalvyt a prímáshoz. Ott Marosfalvy elintézte, hogy a többi irat az épületben maradhasson, és fáradozása eredményeként döntés született, hogy éjszakára az újpesti nemzetőrök fogják átvenni az épület őrzését. Mi tehát megkönnyebbülve visszamehettünk a szemináriumba.

Vénusz Gyula minderről a következőket mondja: „Tehergépkocsin voltunk Marosfalvyval a hercegprímásnál, de a kocsin semmit sem vittünk. A hercegprímástól viszszatérve az ÁEH-hoz felvettük Kuklay Antalt és Vígh Szabolcsot, majd visszatértünk. A hercegprímásnál én nem voltam, Marosfalvy ment be, és körülbelül egy órát tartózkodott ottan." Kézenfekvő volt, hogy Mindszenty viszonylag gyorsan kivitelezhető megoldást keres az ÁEH további őrzésére. Az idősebb és gyakorlati élettapasztalattal rendelkező Tabódy István, akit a prímás már zalaegerszegi plébános korából jól ismert, igen alkalmasnak ígérkezett erre. Tabódy szombaton déli fél egykor kereste fel a hercegprímást, aki igen szívélyesen üdvözölte őt, és néhány percig beszélgetett vele. „Amikor visszamentem a szemináriumba november 3-án délután – mondja Tabódy -, üzenet várt a prímási hivatalból: a bíboros úrnak az az utasítása, hogy tíz kispappal menjek ki az egyházügyi hivatalba, és biztosítsam az iratokat.” Ugyancsak Tabódy beszéli el: „Az utasítás szerint feladatom lett volna az épület megőrzése az egyház számára, hogy azt elfoglalni, illetve lefoglalni más szervezet ne tudja.” Tabódy a szemináriumban a vacsora idején jelölt ki tíz kispapot, éppen azután, hogy visszaérkeztünk. Felkészítette őket a kapott feladatokra, amelyek kivitelezésére viszont az oroszok november 4-i támadása után már nem kerülhetett sor.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..