Egy kiállítás és magyar emlékek nyomában – A Magyarország virága – Árpád-házi Szent Erzsébet emlékezete Európában című fotódokumentációs kiállítást nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadták Lyonban. A harmincnyolc tablónyi bemutató a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület, a lyoni Magyar Katolikus Misszió, valamint a helyi Francia-Magyar Baráti Társaság közös szervezésében valósult meg.
A bizalmi válság – A bizalmi válság akkor kezdődött az emberek életében, amikor ősszüleink elveszítették Istenbe vetett bizalmukat, és más értékrend szerint akartak boldogulni.
Nagyon megkapott Hámori József akadémikusnak a vele való beszélgetéshez választott mottója: „Magyarország szíve vidéken van” (Beszélgetőtársa Mezei Károly). Aztán elolvastam a Szőnyi Zsuzsával folytatott beszélgetést is. (A római vendégváró: itt D. Dvorszky Hedvig a kérdező), s arra gondoltam, ez a szív Rómában is dobog, és nyilván dobog a tengeren túl is mindazokban, akik szívósan őrzik magyarságukat, s újra meg újra átélik a Kairosz sorozatának felszólító sugallatát: „Magyarnak lenni”.
Csolt monostoráról azért tudtam, mert egy régi, fehérvári kiállításon fényképeztem egy innen való indadíszes és emberfejes párkánytöredéket.
Pénzügyi válság – magyar válasz – A Deák Ferenc Közéleti Klub vitaestjén Bod Péter Ákos, a Nemzeti Bank egykori elnöke, tanszékvezető egyetemi tanár, valamint Csaba László közgazdász, akadémikus és Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója a globális pénzügyi válságról és az arra adott magyar válaszról beszélgettek október 30-án, a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében, közel kétszázötven érdeklődő előtt.
Mint a világítótorony… – Nem vagyok újságíró, sem riporter, csak egy a több ezer zarándok közül, Madarasról, Bács-Kiskunból. Nem mindennapi eseményben volt részünk október 13-án a déli határmenti község, Hercegszántó határában. Különleges területen, még különlegesebb Szűzanya-szobrot áldott meg Bábel Balázs érsek a XXI. század emberének. (A szobor állításáról az Új Ember is beszámolt októbert 12-i számában – a szerk.)
Temetőket járunk…, emlékezünk és emlékeztetünk… Az eltávozottak mosolyára, egy szavára, az együttlétre, amikor közöttünk voltak. Mikor temetünk, örök búcsúról beszélünk, de aztán megtapasztaljuk, örök búcsú nincsen.
Rendkívül érdekes könyvet vehettem kezembe az utószavát író és kiadását javasló Sipos Lajos jóvoltából. Babits Mihály maga válogatta verseit. 1941-ben, a háborúba történt belépésünk előtt jelentek meg, s néhány hónap múlva a költő is halott volt.