Szent Erzsébet – Lyonban

Egy kiállítás és magyar emlékek nyomában – A Magyarország virága – Árpád-házi Szent Erzsébet emlékezete Európában című fotódokumentációs kiállítást nagy szeretettel és érdeklődéssel fogadták Lyonban. A harmincnyolc tablónyi bemutató a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület, a lyoni Magyar Katolikus Misszió, valamint a helyi Francia-Magyar Baráti Társaság közös szervezésében valósult meg.

Az Olvasó írja

A bizalmi válság – A bizalmi válság akkor kezdődött az emberek életében, amikor ősszüleink elveszítették Istenbe vetett bizalmukat, és más értékrend szerint akartak boldogulni.

Tűnődés a hétről: A szívdobogás összhangzata

Nagyon megkapott Hámori József akadémikusnak a vele való beszélgetéshez választott mottója: „Magyarország szíve vidéken van” (Beszélgetőtársa Mezei Károly). Aztán elolvastam a Szőnyi Zsuzsával folytatott beszélgetést is. (A római vendégváró: itt D. Dvorszky Hedvig a kérdező), s arra gondoltam, ez a szív Rómában is dobog, és nyilván dobog a tengeren túl is mindazokban, akik szívósan őrzik magyarságukat, s újra meg újra átélik a Kairosz sorozatának felszólító sugallatát: „Magyarnak lenni”.

Elszakadás a realitásoktól…

Pénzügyi válság – magyar válasz – A Deák Ferenc Közéleti Klub vitaestjén Bod Péter Ákos, a Nemzeti Bank egykori elnöke, tanszékvezető egyetemi tanár, valamint Csaba László közgazdász, akadémikus és Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója a globális pénzügyi válságról és az arra adott magyar válaszról beszélgettek október 30-án, a Fasori Evangélikus Gimnázium dísztermében, közel kétszázötven érdeklődő előtt.

Az Olvasó írja

Mint a világítótorony… – Nem vagyok újságíró, sem riporter, csak egy a több ezer zarándok közül, Madarasról, Bács-Kiskunból. Nem mindennapi eseményben volt részünk október 13-án a déli határmenti község, Hercegszántó határában. Különleges területen, még különlegesebb Szűzanya-szobrot áldott meg Bábel Balázs érsek a XXI. század emberének. (A szobor állításáról az Új Ember is beszámolt októbert 12-i számában – a szerk.)

Bennünk a létra!

Temetőket járunk…, emlékezünk és emlékeztetünk… Az eltávozottak mosolyára, egy szavára, az együttlétre, amikor közöttünk voltak. Mikor temetünk, örök búcsúról beszélünk, de aztán megtapasztaljuk, örök búcsú nincsen.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.