Tűnődés a hétről: „Költő vagy: csupa szeretet”

Érdekes a válogatás is: Babits tudatosan mellőzte nagy, háborúellenes verseit. Talán abban reménykedett, hogy hazánk kimaradhat a vérzivatarból. Akkor a betegségei már alaposan megviselték, gyakran kényszerült kórházba. A Bálint klinikán írta ritkán idézett Csövek, erek, terek című költeményét. Képet alkothatunk szenvedéséről, s arról is, amit más művében így fogalmazott meg: „nem is olyan nagy dolog a halál”: „…az élő fullad és fogoly, / de a halott kimegy, kimegy, / mehet, / mehet, / szabad mezők közé, ahol / fölötte föld, alatta föld, / egészséges szép barna föld, / erek, / terek, / és minden sejtek szabadok / és a halott megéled ott / míg itt az élő haldokol.”

A szenvedéseket átélve, megtisztultan tekintett az égi magasok felé, ahová mindnyájan tekinteni vágyunk, de látásunk homályos, homályosabb a költőkénél, akik közül a legjobbak és a legerkölcsösebbek transzcendentális távolokba tekintenek. Semmiképp sem pillanatnyi ötlettől vezérelve lett a kötet végkicsengése a Balázsolás, a betegségektől gyötört ember csendes, alázatos imádsága:

Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,
segíts, Sebasta püspöke!
Lásd, így élünk mi, gyermekmódra, balgatag,
hátra se nézünk, elfutunk
a zajló úton, eleresztve kezetek,
magasabb szellemek – de ti
csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.

Milyen sokatmondó figyelmeztetése Jézusnak: ha nem leszünk hasonlatosak a gyermekhez, nem juthatunk be a mennyek országába. Erre az intelemre gondolok, valahányszor Saint-Exupéry kis hercegével szembesülök. De engedi-e a mai eldurvult, erőszakos, a családot lenéző világrend, hogy megőrizzük magunkban a gyermekség tisztaságát? Babits költészetének a magasba tapogatódzó elemei azt bizonyítják, kiküzdhetjük ezt a lelkületet. A Jóság dalát író költő nyíltan vall e magatartás kialakításának nehézségeiről:

Nem csendül a lelkem, mert olyan mint az a fém,
amely
csak akkor cseng, ha rokon hangját ütik meg közel:
néma hát lelkem, e mái veszett hangoktól mint
idegen
vagy mint a felhő, csak csüggök a zord hegyeken.
és sírok…

„Szenvedni annyi, mint diadalt aratni” – írta a Psychoanalisis Christianában. S e remélt győzelem egyik eleme az alázatos, gyermeki hit hangjára találás:

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke.

(Zsoltár gyermekhangra)

„Békesség nektek.” S hol lelhet nagyobb békességet a küzdő ember, mint Jézus ölelésében?

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.